Kézi BL: a Győr az első, az FTC a negyedik kalapban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.24. 16:25
null
A BL-címvédő Győri ETO az első kalapba került a sorsolásra (Fotó: Tumbász Hédi)
Az európai szövetség nyilvánosságra hozta a 2019–2020-as női és férfi kézilabda Bajnokok Ligája-idény sorsolása előtt a kalapbeosztást.

 

A címvédő Győr az első kalapba került a tavaszi, budapesti négyes döntő másik két résztvevőjével (Rosztov, Metz) együtt, a negyedik hely a román Valceáé.

A másik magyar csapat, a bajnoki második Ferencváros a negyedik kalapba került. Azonos nemzetbeliek nem kerülhetnek ugyanazon csoportba.

A résztvevők listája szeptember második hétvégéjén válik teljessé, a selejtezőtorna győztese szintén a negyedik kalapban kap helyet.

A sorsolást június 27-én, 18 órától tartják Bécsben.

NŐI KÉZILABDA BL, 2019–2020
KIEMELÉS A CSOPORTKÖR SORSOLÁSÁRA

Első kalap:
Metz Handball (francia), GYŐRI AUDI ETO KC (magyar), SCM RM Valcea (román), Rosztov-Don (orosz)
Második kalap: Team Esbjerg (dán), ZSRK Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Vipers Kristiansand (norvég), RK Krim Mercator (szlovén)
Harmadik kalap
: RK Podravka Vegeta (horvát), SG BBM Bietigheim (német), MKS Perla Lublin (lengyel), IK Sävehof (svéd)
Negyedik kalap: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA (magyar), CSM Bucuresti (román), Brest Bretagne Handball (francia), A selejtezőtorna győztese

Selejtező (szeptember 6–8.)
Elődöntők
Rocasa Gran Canaria (spanyol)–DHK Baník Most (cseh)
Kastamonu GSK (török)–ZSORK Jagodina (szerb)

A férfiaknál is kialakították a felső- és alsóház kiemelését, előbbiben a Telekom Veszprém a Barca Lassa csapatával a második, a Mol-Pick Szeged az ukrán Motor Zaporizzsjával az ötödik kalapba került.

Miután azonos nemzetbeliek (ez a két-két magyar, francia, német és svéd csapatot érinti) nem kerülhetnek egy csoportba, így már biztos, hogy a Szeged a Barcával, míg a Veszprém a Zaporizzsjával azonos nyolcasban lesz.

A csoportkör első fordulójára szeptember 11-15-én, az utolsó körre 2020. február 26.-március 1-jén kerül sor.

FÉRFI KÉZILABDA BL, 2019–2020
KIEMELÉS AZ A- ÉS B-CSOPORT SORSOLÁSÁRA
Első kalap:
PSG Handball (francia), Vardar Szkopje (északmacedón)
Második kalap: Barca Lassa (spanyol), TELEKOM VESZPRÉM (magyar)
Harmadik kalap: Flensburg-Handewitt (német), PGE VIVE Kielce (lengyel)
Negyedik kalap: HC Meskov Breszt (fehérorosz), Aalborg Handbold (dán)
Ötödik kalap: MOL-PICK SZEGED (magyar), Motor Zaporizzsja (ukrán)
Hatodik kalap: HC PPD Zagreb (horvát), Montpellier (francia)
Hetedik kalap: Elverum (norvég), FC Porto Sofarma (portugál)
Nyolcadik kalap: THW Kiel (német), Celje Pivovarna Lasko (szlovén)

KIEMELÉS A C- ÉS D-CSOPORT SORSOLÁSÁRA
Első kalap:
CS Dinamo Bucuresti (román), IK Sävehof (svéd)
Második kalap: Csehovszkije Medvegyi (orosz), Tatran Presov (szlovák)
Harmadik kalap: Cocks (finn), Kadetten Schaffhausen (svájci)
Negyedik kalap: HC Eurofarm Rabotnik (északmacedón), IFK Kristianstad (svéd)
Ötödik kalap: Bidasoa Irun (spanyol), Orlen Wisla Plock (lengyel)
Hatodik kalap: GOG (dán), Sporting CP (portugál)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik