Női kézi BL: A fiataljaink rendkívül tehetségesek, pozitív a jövőkép – Elek Gábor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.11. 10:55
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata a szezonban már nem először húz elő olyan fiatalt az utánpótlásából, aki azonnal felhívja magára a figyelmet. A Krim Ljubljana elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen a 17 éves Tóth Nikolettet küldte fel Elek Gábor a pályára az utolsó percekben, aki nem sokat tétovázott, máris megszerezte első gólját a nemzetközi porondon. Róla, és a BL februári legjobbjának választott Klujber Katrinról is beszélt az NSO Tv-nek a Fradi vezetőedzője. 




„Vereség nélkül hoztuk le a középdöntőt, helyenként voltak jó teljesítményeink, nagy fordításaink, megmutattunk mindent, amire képesek vagyunk –
összegezte Elek Gábor a Fradi Bajnokok Ligája középszakaszában való szereplését. Hatalmas öröm ennyi fiatal játékossal elérni ilyen eredményeket, borzasztó nagy hitük, lelkük van és iszonyat tehetségesek. Nagyon akarnak kézilabdázók lenni, és ez igencsak pozitív jövőképet fest számunkra.”



„Vereség nélkül hoztuk le a középdöntőt, helyenként voltak jó teljesítményeink, nagy fordításaink, megmutattunk mindent, amire képesek vagyunk –
összegezte Elek Gábor a Fradi Bajnokok Ligája középszakaszában való szereplését. Hatalmas öröm ennyi fiatal játékossal elérni ilyen eredményeket, borzasztó nagy hitük, lelkük van és iszonyat tehetségesek. Nagyon akarnak kézilabdázók lenni, és ez igencsak pozitív jövőképet fest számunkra.”

A zöld-fehérek vezetőedzője videóknak külön is beszél Klujber Katrinról, aki decemberben érkezett a Dunaújvárosból, és igen rövid idő alatt az FTC alapemberévé vált. Februárban őt választották meg a Bajnokok Ligája legjobbjának, s bár Elek Gábort nem lepte meg, hogy ilyen teljesítményre képes, mégis azt mondja, a 19 éves átlövő túltett azon, amire számítani lehetett tőle.

A Krim Ljubljana ellen BL-újoncot is avatott a Ferencváros, Tóth Nikolett a meccs végén mintegy négy percet kapott a mestertől a bizonyításra, amivel élt is, hiszen gyorsan meglőtte az első nemzetközi gólját.

„Pozitív meglepetés volt számomra, nem számítottam rá, hogy mindjárt gólt szerez. Óriási dolog, hogy nem tele gatyával ment fel a pályára, felvállalta a lövéseket, azt gondolom, nagy karrier előtt állhat mondta róla edzője.

Elek Gábor a Rosztov Don elleni negyeddöntőről csak szűkszavúan beszélt, először a hétvégi Magyar Kupa négyes döntőre koncentrál a csapatával.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 6. FORDULÓ
2. CSOPORT
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–KRIM LJUBLJANA (szlovén) 31–27 (16–11)
Érd, 2000
néző.V:I. Covalciuc, A. Covalcius (moldovaiak)
FTC:BÍRÓ – Lukács 1, KLUJBER 9 (2), MÉSZÁROS 1, HÁFRA 8, Kovacsics 1 (1), Schatzl 3.Csere:Szikora (kapus), Klivinyi 2, HORVÁTH D., Márton 4, Tóth N. 1, Faluvégi 1, Klikovac.Edző:Elek Gábor
LJUBLJANA:Marincek – Baric 4 (3), Cakalu 1, Perederij 3, Vucko, Stanko 3, MAVSAR 8.Csere:Vojnovic (kapus), Krsnik, Zulic 2, Krajnc, Zabjek 2, Amon 1, RISZTOVSZKA 3.Edző:Uros Bregar
Az eredmény alakulása.5. perc: 3–1. 14. p.: 9–4. 23. p.: 11–9. 30. p.: 16–10. 47. p.: 23–20. 57. p.: 30–24
Kiállítások:10, ill. 8 perc

Hétméteresek:4/3, ill. 5/3

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. GYŐRI AUDI ETO KC1082333–267+6618
2. Vipers Kristiansand (norvég)1064288–265+2312
3. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA10523298–306–812
4. CSM Bucuresti (román)10514292–282+1011
5. Krim Ljubljana (szlovén)10217243–281–385
6. Thüringer HC (német)1028255–308–532

A NEGYEDDÖNTŐBEN
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Rosztov-Don (orosz)
Odense (dán)–GYŐRI AUDI ETO KC
CSM Bucuresti (román)–Metz (francia)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Vipers Kristiansand (norvég)
Az elöl álló csapatok kezdik otthon a párharcokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik