Női kézi: Bakó Botond lett a Kisvárda új edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.17. 20:09
null
Bakó július 8-án kezdi a felkészülést a Kisvárdával (Fotó: kisvardaikezi.hu)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Kisvárda hivatalos honlapján közölte, hogy az eddigi megbízott edző, Dévényi János szerződése lejárt, s a 2019–2020-as idénytől kezdve Bakó Botond lesz az csapat új vezetőedzője.

 

A 38 éves, székelyudvarhelyi születésű Bakó Botond játékosként Orosházán szerepelt, s 25 évesen itt kezdte edzői pályafutását. Később a Békés és a Csurgó férfi-, valamint a Békéscsaba és a Fehérvár női csapatainál is dolgozott.

Bakó eddigi edzői pályafutása legjobb eredményeit a Debrecen női csapatával érte el, egy bajnoki ezüst és egy bronzérmet szerzett, s szerepelt az EHF-kupában is.

Az új edző a klub hivatalos honlapjának elmondta: július 8-án kezdi meg csapata a nyolchetes nyári felkészülést, s a célja, hogy egy agresszív, harcias együttest építsen fel, amely megfelelő tartást mutat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik