Női kézi: a kupabúcsú után Szabó Edina felajánlotta lemondását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.19. 11:44
null
Szabó Edina felajánlotta lemondását (Fotó: Tumbász Hédi)
Az Issy Paris Handtől elszenvedett súlyos, kiesést eredményező EHF-kupa-vereséget követően az Érd női kézilabdacsapatát irányító Szabó Edina felajánlotta lemondását.

Mint ismert, az Érd tízgólos előnyről várhatta a párizsiak elleni idegenbeli visszavágót az EHF-kupa selejtezőjének harmadik körében, de ez sem volt elég, mert 31–20-as vereségével búcsúzott a sorozattól.

A mérkőzést követő megbeszélésen a történtekre való tekintettel a csapat és a vezetőség előtt felajánlotta lemondását Szabó Edina – olvasható a klub honlapján.

Nem sokkal ezután Janurik Kinga csapatkapitány a közös felelősséget felvállalva, a stabilitás és a folyamatos munka folytatása érdekében a csapat együttes véleményét fogalmazta meg a vezetőség felé, amiben teljes támogatásáról biztosította a vezetőedzőt.

A vezetőség értékeli a kialakult helyzetet, és a végső döntés meghozatala után ad további tájékoztatást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik