Női kézi: a hollandok elleni Eb-selejtezőn búcsúztatják Görbiczet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.06. 14:43
null
Görbicz Anitát a hollandok elleni selejtező előtt búcsúztatják (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A Magyar Kézilabda-szövetség tájékoztatása szerint a március 22-i, Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtező előtt búcsúztatják Görbicz Anitát.

 

A világklasszis irányító a decemberi világbajnokságon lépett pályára utoljára az együttesben, az MKSZ ünnepélyes külsőségek között emlékezik meg az irányító válogatott pályafutásáról. A mérkőzésre jegyek már kaphatók akezilabdaszeretlek.huoldalon, három árkategóriában – tudatta a keziszovetseg.hu.

Különleges alkalom a mérkőzés, nem csupán azért, mert a világ egyik legjobb csapatát, az elmúlt négy világversenyen háromszor érmet szerző, míg egyszer a negyedik helyen végző Hollandiát fogadjuk Európa-bajnoki selejtezőn, hanem azért is, mert 233 mérkőzés és 1111 gól után elbúcsúztatjuk a magyar női válogatott történetének egyik legnagyszerűbb játékosát és a nemzeti csapat gólkirálynőjét, Görbicz Anitát, aki a 2017-es világbajnokságon lépett pályára utoljára címeres mezben” – mondta el Novák András, az MKSZ főtitkára.

„A köszönet első szavai ezért Görbicz Anitát illetik, hiszen az elmúlt bő másfél évtizedben ő volt az, akire mindig támaszkodhatott a magyar női kézilabdázás és a magyar válogatott, ő volt az, aki annyiszor átsegítette a csapatot a nehéz helyzeteken és aki győzelemre vezette a nemzeti együttest. Anitára klubjában még sok komoly feladat és mérkőzés vár, a válogatottban azonban számára és számunkra is lezárult egy fejezet, amelyre mindig jó szívvel emlékezhetünk vissza. Egy történet tehát véget ér, ezzel együtt azonban kezdődik egy új, amely mindenkinek új feladatot ad, elsőként már a hollandok elleni találkozón.”

Görbicz Anita 2002-ben mutatkozott be a magyar nemzeti csapatban, két olimpián (2004: 5. hely, 2008: 4. hely), hat világbajnokságon (2003: ezüstérem, 2005: bronzérem, 2007: 8. hely, 2013: 8. hely, 2015: 11. hely, 2017: 9-16. hely) és hat Európa-bajnokságon (2002: 5. hely, 2004: bronzérem, 2006: 5. hely, 2008: 8. hely, 2012: bronzérem, 2016: 12. hely) volt a magyar válogatott meghatározó játékosa, első négy világbajnokságán a torna legjobb irányítójának választották. 2005-ben a Nemzetközi Kézilabda-szövetségtől elnyerte A világ legjobb női kézilabdázója-címet. Bemutatkozása óta 233 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, amelyben 1111 gólt ért el.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁGI SELEJTEZŐ
7. CSOPORT, 3. FORDULÓ

Március 22., 18.00: Magyarország–Hollandia
Győr.
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyárak: 3000 forint, 4500 forint, 6000 forint

KORÁBBI EREDMÉNYEK
1. FORDULÓ

Magyarország–Koszovó 37–12 (18–5)
Hollandia–Fehéroroszország 33–21 (16–10)
2. FORDULÓ
Fehéroroszország–Magyarország 18–25 (8–12)
Koszovó–Hollandia 12–40 (4–19)

A csoport állása: 1. Hollandia 4 p (+40), 2. Magyarország 4 (+32), 3. Fehéroroszország 0 (–19), 4. Koszovó 0 (–53)
A csoport 1-2. helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadikja jut ki az Európa-bajnokságra.

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA
4. FORDULÓ
Március 25., 16.00, Eindhoven: Hollandia-Magyarország (Tv: Sport1)
5. FORDULÓ

Május 30. vagy 31.: Koszovó–Magyarország
6. FORDULÓ

Június 2. vagy 3.: Magyarország–Fehéroroszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik