Női kézi: a Fradi hosszabbított kapusával, aki megcélozza a válogatottat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.08. 16:10
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata egy évvel meghosszabbította kapusa, Szemerey Zsófi szerződését, aki így a következő idényt is a Népligetben tölti.

Szemerey Zsófi 2018 nyarán érkezett az FTC-hez a Siófoktól, és a fővárosi klubnál elégedettek az eddig mutatott teljesítményével, így hosszabbítást kínáltak neki, amit a 24 éves játékos elfogadott.

„Mindenképp szerettem volna maradni, hiszen jól érzem magam a Ferencvárosnál, megtapasztaltam, hogy itt nemcsak egy szlogen, hogy ez egy család – mondta Szemerey a fradi.hu-nak. – Volt néhány megkeresésem más kluboktól és külföldről is, utóbbi lehetőségen elgondolkodtam kissé, mert érdekelnek más kultúrák, illetve a nyelvtanulás szempontjából is jó lett volna, de úgy érzem, a Fradinál nagyon jó helyen vagyok, itt tudok a legtöbbet fejlődni.”

A kapus hozzátette, inspiráló számára a klubbeli közeg, és szeretne bekerülni a válogatottba is.

„Sokan nem értik, amikor erről beszélünk, ám a kapusposzt valóban egészen különbözik a mezőnyjátékosokétól, és külön kis csapat vagyunk a csapatban. Szerencsére ez nagyon jól működik együtt, mindenkinek más az erőssége és ez nagyon hasznos. A maradásomban szerepet játszott Elek Gábor és a kapusedzőnk, Duleba Norbert személye is, nagyon szeretek velük dolgozni, már kiismertük egymást, ők tudják, miként kell bánni velem, én pedig azt, hogy mik az elvárásaik. Nagyon bízom benne, hogy még ebben a szezonban is sok örömet tudunk szerezni a szurkolóinknak, miként abban is, hogy tovább fejlődök és elérem a célomat, hogy válogatott mezt húzhatok magamra.”

Az FTC novemberben hosszabbította meg 2021-ig Bíró Blanka szerződését, míg a hosszú kihagyásból az év elején visszatérő Szikora Melinda jövőjéről még nincs információ.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik