Női kézi: a Danyi, Elek páros veszi át a válogatottat

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.01.16. 13:02
null
Danyi Gábor és Elek Gábor vezetheti a válogatottat az olimpiai selejtezőtornán (Fotó: Török Attila)
A Magyar Kézilabda-szövetség hivatalosan is bejelentette, hogy a Danyi Gábor, Elek Gábor kettős veszi át a női válogatott irányítását 2020. március 31-ig. A Bajnokok Ligája-címvédő Győr, valamint a Ferencváros vezetőedzője együtt látja el a szövetségi kapitányi feladatokat a március 20–22-én sorra kerülő győri olimpiai selejtezőtornán, valamint azt követően a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön.

 

„Nagyon köszönöm Danyi Gábornak és Elek Gábornak, hogy az első szóra elvállalták a megbízatást, köszönöm a kluboknak is a támogatást – mondta Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke. – Úgy érzem, nagyon erős lesz a szakmai stáb, jó csapatot fognak alkotni, hiszen külön-külön is alkalmasnak tartom mindkét szakembert szövetségi kapitánynak. Fontos, hogy összefogjunk, és most már csak előre, az olimpiai selejtezőre tekintsünk annak érdekében, hogy a válogatott meglévő értékei mentén tovább épülhessen a nemzeti csapat.”

„Az olimpiai selejtező kapcsán számunkra a legfontosabb az összefogás, szeretnénk, ha a magyar kézilabdában mindenki szeme előtt ez lebegne – hangsúlyozta Novák András, a Magyar Kézilabda-szövetség operatív igazgatója. – Éppen ezért tartom példaértékűnek, hogy a két szakember az első szóra, mindenféle feltétel nélkül elvállalta a csapat irányítását, klubjaik is rögtön jelezték együttműködésüket. Szeretném egyúttal megköszönni valamennyi NB I-es csapatnak már most azt a fajta együttműködést, ami az olimpiai selejtezőt övezi. Ennek köszönhetően reményeink szerint elérjük, hogy a válogatottat adó klubok bajnoki mérkőzéseinek időpontjai módosításra kerülnek, hogy a nemzeti csapat a hivatalos időszakhoz képest korábban, már a március 9-i héten megkezdhesse a felkészülést a győri kvalifikációs tornára – most együtt mindent meg kell tennünk a siker érdekében!”

„Óriási megtiszteltetés, hogy rám, ránk gondolt a Magyar Kézilabda-szövetség a jelenlegi helyzetben, éppen ezért egy pillanatig nem gondolkoztam a felkérésen, de talán mondhatom ezt Elek Gábor nevében is – emelte ki Danyi Gábor szövetségi kapitány. – Az olimpiai selejtező olyan lehetőség a sportágnak, amely most minden mást fölülír a magyar kézilabdázásban. Tudom, hogy a stáb és a játékosok mindent meg fognak tenni a sikerért, a magyar közönség pedig már számtalanszor bebizonyította, hogy ott áll a csapat mellett, óriási erőt adva a pályán lévőknek. Összefogásra, őszinteségre van szükség, ez szükséges ahhoz, hogy együtt kivívjuk az olimpiai részvételt. Hamarosan kialakul a felkészülés menetrendje is, folyamatosan egyeztetünk a közös munkáról.”

„Csatlakozva Danyi Gábor szavaihoz: természetesen nagyon megtisztelő a felkérés, ami, úgy gondolom, annak is szól, hogy a keret nagy részével együtt dolgozom vagy dolgoztam a Ferencvárosnál – mondta Elek Gábor szövetségi kapitány. – Nagyon kevés idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy nagy átalakításokba kezdjünk, a támadójátékra kiemelt figyelmet kell fordítanunk, és természetesen a klubmunkára is támaszkodnunk kell. Kollégám, Gábor már a világbajnokság alatt összefogásra hívta fel a magyar kézilabdát, az olimpiai selejtező és az azt megelőző időszak pedig a legjobb pillanat, hogy ezt demonstráljuk, hiszen mindenre és mindenkire minden szinten szükség van most, hogy eredményesek tudjunk lenni. Fontos tényező lesz, hogy a célkitűzések miatti nyomást kezelni tudjunk, erre külön figyelnünk kell a szakmai stábban. Nagyon sok pozitív energiára van most szüksége a válogatottnak. Már a hivatalos válogatott hét, azaz március 16-a előtti napokban dolgozni szeretnénk, fontos, hogy a pihenőidőket és a munkát jól osszuk be, hogy a játékosok föl is tudjanak töltődni, majd jókedvvel, motiváltan jöhessenek a válogatotthoz. Felszabadult, mentálisan is jó állapotban lévő válogatottat szeretnénk!”

A magyar válogatott a tervek szerint februárban már közös összetartáson vesz részt, majd március 10-én kezdené meg a közvetlen felkészülést az olimpiai selejtezőre.

A GYŐRI OLIMPIAI SELEJTEZŐ PROGRAMJA
Március 20., péntek

Magyarország–Kína
Oroszország–Szerbia
Március 21., szombat

Magyarország–Szerbia
Oroszország–Kína
Március 22., vasárnap

Kína–Szerbia
Magyarország–Oroszország

A csoport első két helyezettje jut ki a tokiói olimpiára. A selejtező órára lebontott programja a következő hetekben válik véglegessé, ezt követően kezdődhet a jegyárusítás a tornára.

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI MÁRCIUSI PROGRAMJA
Március 25., szerda
Magyarország-Montenegró (Eb-selejtező)
Március 28., szombat

Montenegró-Magyarország (Eb-selejtező)

ELŐZMÉNYEK

Mint ismert, a magyar válogatott eredetileg azzal a céllal vágott neki a decemberi világbajnokságnak, hogy elérje az olimpiai selejtezőt érő első hét hely valamelyikét. Ettől azonban jócskán elmaradt, miután minden európai riválisától kikapott, és a csoportjából sem jutott tovább – a 14. helyen zárt.

A csoportkör utolsó fordulójában drámai meccsen kaptunk ki a románoktól, a hajrában Kim Rasmussen szövetségi kapitány is két percet kapott. A meccset követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a játékvezetők és a zsűri személyes támadást intézett ellene. A kijelentése miatt példátlan módon a nemzetközi szövetség (IHF) végrehajtó bizottsága felfüggesztette, az etikai bizottság kezébe utalva az ügyet.

A dán szakember később mindenkitől elnézést kért, de félő volt, hogy ezzel nem ússza meg az eltiltást. Az MKSZ is lépéskényszerbe került, hiszen a vb végjátékában úgy alakultak az eredmények, hogy a 2018-as Eb-7. helyünkkel bekerültünk az olimpiai selejtezőbe, ráadásul márciusban hazai pályán, Győrben harcolhatjuk ki a részvételt, az ellenfél Oroszország, Szerbia és Kína lesz, az első két helyezett váltja meg jegyét Tokióba.

A szövetség úgy döntött, hogy azonnal hatállyal felmenti tisztségéből Rasmussent, emellett az elnökség felkérte Pálinger Katalin alelnököt és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral, akikkel sikerült megegyezni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik