Női junior kézi-vb: Suba-gála, kiütöttük a norvégokat is!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.08. 19:23
null
Suba Sára szenzációs volt – 24 védéssel zárt (Fotó: MKSZ)
A magyar női junior kézilabda-válogatott nyolc góllal, 35–27-re legyőzte Norvégiát a debreceni világbajnokság csoportkörének záró fordulójában, így hibátlan mérleggel végzett. Folytatás kedden 16.15-től, a B-csoport negyedikjeként záró Szlovénia ellen.

 

A csoportelsőségről döntő meccsen a két eddig hibátlan csapat csatáján a mieink kezdtek jobban, Suba Sára parádézott a kapuban, közben elöl is beindultak a társak, így előbb két góllal vezetett a magyar együttes, majd egy emberelőny végén már néggyel – 8–4-nél időt is kértek a norvégok.

Állandósult a három-négy gólos különbség a felek között, de az első negyedórát követően kicsit megakadt a támadójáték, így a 19. percben mi is időt kértünk (12–8), majd két perccel később kapust kellett cserélni a norvégoknál (14–9).

Ekkor kicsit visszakapaszkodtak az északiak (14–11), de Suba újra lehúzta a rolót, Háfrával és Klujberrel pedig nem tudtak mit kezdeni, a 26. percben már hét volt a felek között (18–11)! A játékrészt Háfra szenzációs bombája zárta le, a mieink hétgólos előnnyel mehettek pihenni (20–13).

A második félidőre lendületesebb norvég csapat jött ki, elkezdtek ülni a távoli lövések, a 41. percben újra időt kért Golovin Vlagyimir, mert nagyon megakadt a támadójátékunk (24–19).

A 45. percben tört meg a hosszú gólcsend, hét percet kellett rá várni, majd Suba egy védéssel tette helyére a dolgok rendes menetét, Klujber pedig emberrel a nyakán is bebruszolta, így megtört a norvég feltámadás. Jött is az időkérés, amit a számunkra jól alakuló hetesváltás követett, így hamar visszaállt 24–20 után a közte hét (27–20).

Suba 24(!) védéssel, Klujber 10 góllal zárt, a magyar csapat a nagy gólaszály ellenére a második félidőt is megnyerte, a vége 35–27 lett.

A csoportelsőséggel a nyolcaddöntőben a B-csoport negyedik helyezettjét kapja a magyar csapat, Szlovéniát. A meccs kedden 16.15-kor kezdődik.

NŐI JUNIOR KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, DEBRECEN
CSOPORTKÖR,
4. FORDULÓ
A-CSOPORT

MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 35–27 (20–13)
Debrecen, Főnix Csarnok, 4200néző.Vezette: Sosagordalina, Lemesmartinez (uruguayiak)
Magyarország: SUBA – FALUVÉGI D. 4, KLUJBER 10 (8), Lakatos R., Tóvizi 2, HÁFRA 7, Márton 3. Csere: Hlogyik (kapus), PÁSZTOR N. 3, Kácsor 3, SZABÓ K. 3, Fodor Cs. Edző: Golovin Vlagyimir Norvégia: Gronlund – Syverud, Ellertsen 3, Reistad 2, Fossheim 2, DAHL 9, Olsen 2. Csere: Alvern (kapus), Lund, Huse, JACOBSEN 8 (2), Gabrielsen, Solstad, Ronningen, Nestaker 1. Edző: Vigdis Holmeset
Eredmény alakulása: 4. perc: 3–1. 7. p.: 7–3. 17. p.: 12–7. 27. p.: 18–11. 36. p.: 23–17. 44. p.: 24–20. 51. p.: 28–20. 59. p.: 34–25.
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/8, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir: – Az előző mérkőzésekhez képest lényegesen kevesebbet hibáztunk. Ami volt hibánk ezen az összecsapáson, az mind abból adódott, hogy a második félidőben megpróbáltuk tudatosan lelassítani a norvégok játékát, ezzel egy időben ehhez mi is belassultunk. Persze, tegyük hozzá, hogy azt a tempót, amit az első félidőben diktáltunk, lehetetlen bírni hatvan percig. Most örülök a sikernek, a leendő ellenfelünkkel majd csak ezután kezdünk el foglalkozni.

A csoport másik mérkőzésén

Montenegró–Brazília 16–20 (8–13)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG44

122–88
+348
2. Norvégia
4
3

1117–97
+206
3. Montenegró 4
1 3
83–101 –18 2
4. Brazília
4
1

3
79–84
–5
2
5. Portugália 4
1 3
81–112 –31 2

A MAGYAR NŐI JUNIORVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
BINÓ Boglárka (Győri Audi ETO), HLOGYIK Petra (MTK Budapest), SUBA Sára (GVM Europe-Vác)
Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), KUTI Bettina (MTK Budapest)
Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (Dunaújvárosi KKA), PÉNZES Laura (DVSC-TVP)
Irányítók: LAKATOS Rita (GVM Europe-Vác), SZABÓ Kitti (NEKA)
Beállók: GIRICZ Laura (EUbility Group Békéscsaba), PÁSZTOR Noémi (Budaörs), TÓVIZI Petra (DVSC-TVP)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), HORNYÁK Bernadett (GVM Europe-Vác), HORVÁTH Laura (NEKA), KÁCSOR Gréta (GVM Europe-Vác)
Balszélsők: FODOR Csenge (Győri Audi ETO), MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi edző: GOLOVIN Vlagyimir
Edző: PIGNICZKI Krisztina

XXI. NŐI JUNIOR KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (2018. július 1–14., Debrecen)

CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport: Magyarország, Norvégia, Montenegró, Brazília, Portugália, Elefántcsontpart
B-csoport: Oroszország, Dél-Korea, Szlovénia, Kína, Chile, Izland
C-csoport: Dánia, Hollandia, Románia, Angola, Japán, Paraguay
D-csoport: Franciaország, Németország, Spanyolország, Horvátország, Egyiptom, Svédország
A csoportok első négy-négy helyezettje jut a nyolcaddöntőkbe.

A TOVÁBBI PROGRAM
Elnöki Kupa: július 10., 11.
Nyolcaddöntők: július 10.
A 9–16. helyért: július 11.
Negyeddöntők: július 11.
Az 5–8. helyért: július 13.
Elődöntők: július 13.
Döntő, a 3. helyért, a 5. helyért, a 7. helyért: július 14.

A világbajnokság honlapja: http://www.hungaryhandball2018.hu/
A világbajnokság Facebook-oldala: https://www.facebook.com/handballhungary2018/

A világbajnokság találkozóira rendkívül kedvezményes áron kaphatók a jegyek a www.kezilabdaszeretlek.hu/jegy oldalon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik