Női junior kézi-vb: „Fogat bármelyik fogorvosnál lehet kapni”

Vágólapra másolva!
2018.07.18. 11:26
null
Lakatos Rita (balra) szerint a vb-címet senki sem veheti el tőle (Fotó: Török Attila)
Világbajnok lett, amit nem veheti el tőle senki – írta az Új Szó megkeresésére a magyar női junior kézilabda-válogatott dunaszerdahelyi születésű csapatkapitánya, Lakatos Rita, aki szájsérülést szenvedett a Norvégia elleni döntőben, ezért nem lehetett ott a társakkal az ünneplésnél.

 

Mint ismert, a nyártól a norvég Byasent erősítő irányító a finálé 44. percében egy magyar támadásnál összefejelt a norvég Andrea Solstaddal, ami után azonnal lerohant a pályáról a száját fogva, és már nem is tudott visszajönni, kórházba kellett szállítani.

Nem jellemző rám, hogy csak úgy lent maradok, mindig inkább rám kell szólni, ha már látszik, hogy fáj valamim, hogy jöjjek le. De itt rögtön éreztem, hogy az egyik fogam elvesztettem. Mentővel bevittek a kórházba, és ott kis tévén láttam, hogy nyertünk. Elkezdtem sírni, a barátom, aki jött velem, meg is ijedt. De megnyugtattam, hogy az örömkönny volt! Azóta sajnos volt már könnyem a fájdalom miatt is, egy fogam ugyanis kiesett, kettő pedig letört” – idézi az ujszo.com Lakatos Ritát.

Az ünneplésből így teljesen kimaradt, csak akkor ért a szállodába, amikor a lányok már a buliba indultak, de a fájdalmai miatt oda sem tartott a többiekkel.

Ez alatt a pár hét alatt tanultam meg, hogy mi az, amikor a pályán a csapattársaid figyelnek rád, és ezért neked nem szabad sohasem összeomlani. A lányok azt mondták, értem küzdöttek, és mindannyian sajnáltak. Hogy őszinte legyek, mindenki jobban sajnál, mint én saját magamat. Tényleg nem emelhettem magasba a kupát, de attól még világbajnokok lettünk! És attól még átéltem azt, milyen csodálatos érzés, amikor könnybe lábad a szemem a Himnusz alatt, amikor libabőrös leszek egyik gólunk után... Számomra a lehető legszebben végződött az egész. Világbajnok vagyok, ezt nem veheti el tőlem senki – fogat meg bármelyik fogorvosnál lehet kapni!

Lakatos hozzátette, a juniorválogatottat a vb előtt átvevő Golovin Vlagyimir sokat segített abban, hogy a játékosok higgyenek magukban: „Vova kivételes edző, nagyon kemény elvekkel. Nagyon keményen dolgoztunk vele, mégis, ami a legfontosabb, hogy hitt bennünk, és elhitette velünk, hogy mi is higgyünk önmagunkban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik