Németh András: Eljött az idő, amikor bizonyítani kell

Vágólapra másolva!
2015.12.05. 11:24
null
Pénteken még az üres csarnokban edzett a magyar csapat (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A magyar női kézilabda-válogatott Tunézia ellen (18.00, Tv: Sport1, élőben az NSO-n) megkezdi szereplését a dániai világbajnokságon. Németh András szövetségi kapitány szerint eljött az idő, amikor bizonyítani kell, míg Görbicz Anita azt vallja, nem mehetünk úgy neki a tornának, hogy csak legyünk benne az első nyolcban. Első ellenfelünkről a tornáról sérülés miatt lemaradó Aszma el-Gauit is megkérdeztük.

Pénteken két edzéssel hangolt a vb-rajtra Herningben a magyar válogatott, először a háromezres B-csarnokban, majd este a csoportmeccsek helyszínén, a hatalmas Jyske Bank Boxenben készült Németh András együttese. A rajtra Janurik Kingát és Hornyák Dórát nem nevezte a kapitány, de a későbbi szakaszban még szerephez juthatnak, ugyanis két cserére van lehetőség.

GÖRBICZ: NEM MEHETÜNK ÚGY NEKI, HOGY CSAK LEGYÜNK BENNE AZ ELSŐ NYOLCBAN

Görbicz Anita éppen a vb előtti utolsó hivatalos mérkőzésünkön dobta ezredik gólját a válogatottban. Az irányító nem tartja számon a góljait, ezért maga is meglepődött, hogy elérte a kerek számot, azon a felvetésen meg csak jót mosolygott, hogy akkor jöhet a következő ezer.

„Az ember persze minél hamarabb újra jó formába akar kerülni, szerintem nagy dolog, hogy öt és fél hónappal a szülés után itt lehetek a válogatottban – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Görbicz, akinek visszatérésében a Vardar Szkopje ellen drámai utolsó másodpercekkel megnyert hazai BL-meccs volt a fordulópont. – Nagy kő esett le a szívemről, nehéz heteket éltem át, mert nem úgy ment nekem sem és a csapatnak sem a játék, nem éreztem, hogy annyit tudtam volna segíteni. Azóta máshogyan látom a dolgokat.”

Görbicz korábban megfogadta, csak akkor vállalja a decemberi vb-t, ha egyértelműen segítségére tud lenni a nemzeti csapatnak.

„Úgy voltam vele, ha azt érzem, nem tudom azt a teljesítményt nyújtani, mint a többiek, akkor biztos nem jövök. A kapitánnyal, Pálinger Katival, a győri edzői stábbal és szinte mindenkivel beszéltem, és mindannyian biztattak. Szerencsére csapatkapitányként nem volt plusztennivalóm a rajt előtt, nagyon együtt vagyunk, ez látszik a hangulaton is.”

Úgy látja, előreléptünk a hazai Eb óta, és Zácsik Szandra visszatérése is nagy erősítés. Pluszmotiváció is van a társaságban, mert tavaly is jobb eredményre számítottak.

„Az a magyarok egyik baja, hogy kishitűek vagyunk, és önbizalomhiányban szenvedünk. Nem mehetünk úgy neki, hogy csak legyünk benne az első nyolcban, ez a csapat elég erős a kapitány által megfogalmazott négybe kerüléshez. A videózás után azt mondom, minden csapat verhető a csoportunkban.”

„Alaposan felkészültünk az első két ellenfelünkből: Tunéziának két, Szerbiának három meccsét dolgoztuk fel videón, de a lányok már Montenegróról és Dániáról is kaptak felvételeket. És Tunéziát leszámítva a többiekről már lesznek egészen friss információk is” – mondta a Nemzeti Sportnak a szövetségi kapitány, hozzátéve, csapatának bizonyítania kell.

„Korábban olykor teherként fogta fel a válogatott, hogy itt a pillanat, nincs mese, teljesíteni kell. Most próbálunk kicsit másként hozzáállni, ezek a lányok tartanak már ott, hogy egyszerűen beleálljanak a feladatba, és megcsinálják. Nem lehet mindig azt mondani, hogy majd legközelebb – eljött az idő, amikor bizonyítaniuk kell. És én biztos vagyok benne, hogy képesek rá.”

Mint ismert, a szövetség a közvetlen olimpiai kijutást vagy a selejtezőn való részvételt biztosító hely elérését várja a csapattól, míg Németh András a négybe kerülést tűzte ki a válogatott elé. A kapitány megjegyezte, a riói részvétel szép befejezése lenne edzői karrierjének.

De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk az első ellenfélnél, Tunéziánál, amely a tornán nélkülözni kénytelen egyik legtapasztaltabb játékosát, a beálló Aszma el-Gauit.

„A combsérülésem miatt nem játszhatok a vébén, remélem, januárra sikerül teljesen felépülnöm – mondta az NSO-nak a Siófok légiósa. – Nagyon rosszkor jött a sérülés, mert szerettem volna Dániában segíteni a válogatottnak. Innen is sok szerencsét kívánok nekik.”

„Most egy átalakulási fázisban vagyunk, amelynek fontos állomása ez a torna. Fiatal csapatot építünk, sok játékosnak ez lesz az első felnőttvilágversenye. A szövetség célja, hogy eséllyel szálljunk harcba a 2020-as olimpiai szereplésért.”

El-Gaui elmondta, mivel hazánkban játszik, természetesen ismeri az összes játékosunkat. Mi vagyunk a nyitó meccs esélyesei, de felidézte a két évvel ezelőtti vb-találkozót, amikor csak két góllal maradtak alul.

A beálló hiányában egyértelműen a 33 éves irányító, Muna Sebbah lesz az afrikai csapat kulcsembere, öt gólt lőtt nekünk a 2013-as meccsen. Az ő semlegesítésére külön is készült a válogatott pénteken.

GÖRBICZ ANITA EZT KÍVÁNTA A KARÁCSONYFA ALÁ


15. SZERBIA

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
1. FORDULÓ, A-CSOPORT (HERNING)
15.45:
Montenegró–Szerbia (Tv: Sport1)
18.00: MAGYARORSZÁG–Tunézia (Tv: Sport1) élőben az NSO-n
20.45: Dánia–Japán
B-CSOPORT (NAESTVED)
16.15:
Hollandia–Kína
18.30: Kuba–Lengyelország
20.45: Svédország–Angola
C-CSOPORT (KOLDING)
16.00:
Argentína–Kongói DK
18.15: Franciaország–Németország
20.30: Brazília–Dél-Korea
D-CSOPORT (FREDERIKSHAVN)
16.00:
Románia–Puerto Rico
18.15: Spanyolország–Kazahsztán
20.30: Norvégia–Oroszország

ELLENFÉLNÉZŐ: TUNÉZIA
Olimpia:
nem szerepelt
Világbajnokság: 12. (1975), 14. (2009), 15. (2007), 17. (2013), 18. (2003, 2011), 19. (2001) – 7 részvétel
Egymás elleni mérlegünk Tunéziával: 4 mérkőzés, 4 győzelem (123–77-es gólkülönbség)
Utolsó mérkőzés: 2013.12.09. (vb, csoportmérkőzés)
Magyarország–Tunézia 26–24 (15–15)
Újvidék. Magyarország: Kiss É. – Kovacsicz 4, Tomori 6, Görbicz 6, Cifra, Szucsánszki 2, Vincze 1. Csere: Herr O. (kapus), Bulath 2, Szekeres, Szamoránsky P., Triscsuk 1, Bognár-Bódi 1, Vérten 3, Rédei-Soós. Szövetségi kapitány: Hajdu János

>> A MAGYAR VÁLOGATOTT JÁTÉKOSAINAK NÉVJEGYEI

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT 16 TAGÚ VB-KERETE
Kapusok:
Bíró Blanka (Ipress Center Vác), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győr), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Győr), Tomori Zsuzsanna (Győr)
Irányítók: Görbicz Anita (Győr), Szucsánszki Zita (FTC)
Beállók: Mayer Szabina (Fehérvár KC), Szamoránsky Piroska (FTC)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Triscsuk Krisztina (Dunaújváros), Zácsik Szandra (FTC)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok KC), Kovacsics Anikó (Győr)
Védő: Szekeres Klára (FTC)
Szövetségi kapitány:
Németh András
Edző: Köstner Vilmos
Csapatmenedzser: Pálinger Katalin

Tartalék: Janurik Kinga (Érd), Hornyák Dóra (FTC)

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA A CSOPORTKÖRBEN
December 5., szombat: Magyarország–Tunézia 18.00
December 6., vasárnap: Szerbia–Magyarország 18.30
December 8., kedd: Montenegró–Magyarország 18.30
December 9., szerda: Magyarország–Dánia 20.45
December 11., péntek: Magyarország–Japán 16.15
(A csoport első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, amelyben a B-csoport egyik továbbjutójával találkozik a nyolc közé jutásért. A világbajnok közvetlenül kijut a riói olimpiára, míg a 2–7. helyezettek részt vehetnek a 2016 márciusában sorra kerülő ötkarikás selejtezőkön.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik