Nagy Lászlónak a BL-döntő után kell válaszolnia

Vágólapra másolva!
2010.05.27. 16:25
null
Nagy László egyelőre a BL négyes döntőjére koncentrál (Fotó: Czagány Balázs)
Új időpontot adott Mocsai Lajos, a válogatott szakmai igazgatója Nagy Lászlónak, akitől a mester néhány napja arra kért választ a hét végéig, hogy szerepel-e a Szlovénia elleni vb-selejtezőn.

„Szerdán este érkezett a válasz e-mail Nagy Lászlótól, aki semmilyen új információt sem közölt velem, csupán megismételte, amit korábban is kifogásolt, vagyis a válogatottban a biztosítás kérdését, a csapat edzési és versenyeztetési körülményeit, a napidíjat – mondta Mocsai Lajos csütörtökön a Nemzeti Sportnak. – A várt igent vagy nemet most sem mondta ki. Csoknyai István szövetségi kapitánynak és nekem viszont keretet kell hirdetnünk, mégpedig előbb a szerbek elleni június ötödikei, nagybecskereki tesztmérkőzésre, majd a szlovénokkal vívandó vébéselejtezőre. Az idő sürget, mert jövő hétfőtől már gyakorol a keret egy része Veszprémben. Ezért legkésőbb ekkorra tudnom kell a most persze a BL négyes döntőjével foglalkozó Nagy László válaszát."

A kölni BL négyes döntőben Nagy László együttese, a Barcelona a szombati elődöntőben az orosz Csehovszkije Medvegyivel mérkőzik. A másik ágon: Kiel (német)–Ciudad Real (spanyol, Sterbik Árpád).

Vasárnapig a veszprémi Pérez Carlos is kimondja az utolsó szót, hogy számíthat-e rá a csapat Szlovénia ellen. A combját fájlaló Putics Barna (Minden, német) és a gerincbántalmai miatt pihenő Katzirz Dávid (Pick-Szeged) állapotáról újabb orvosi konzultációt kér Mocsai Lajos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik