Nagy László: Ha kell, az edzéseken én is megmutatom, mit szeretnék látni

Vágólapra másolva!
2020.01.08. 09:41
null
Nagy László egyik feladata, hogy a kommunikáció gördülékeny legyen a válogatott kispadján (Fotó: Dömötör Csaba)
Szakmai alelnökként Nagy László is rendszeresen a férfi kézilabda-válogatottal tart, szerinte bedobták a mély vízbe a fiatalokat, akiknek önbizalommal kell nekivágniuk az Eb-nek. 

Nagy László játékosként 209 alkalommal ölthette magára a magyar férfi kézilabda-válogatott mezét, sőt majdnem két évtizeden át rá épült a nemzeti csapat, de azután sem távolodott el az együttestől, hogy 2019. május 10-én bejelentette visszavonulását. Klubja, a Telekom Veszprém sportigazgatóként, a Magyar Kézilabda-szövetség pedig a férfiszakágért felelős alelnökként számít rá, ő pedig mindkét munkahelyén elkezdte építeni a jövőt.

„Mikor az előző idényben jeleztem a visszavonulási szándékomat, lehetőséget kaptam a klubomnál és a magyar szövetségnél, amit óriási lehetőségnek éreztem – mondta a Nemzeti Sportnak Nagy László. Új koncepció szerint kezdtünk el dolgozni, és Gulyás István szövetségi kapitány mellé az én javaslatomra hívtuk meg másodedzőnek Chema Rodríguezt, vele lett teljes a szakmai stáb.”

NAGY LÁSZLÓ
Született: 1981. március 3., Székesfehérvár
Magasság/testsúly: 208 cm/113 kg
Posztja: jobbátlövő
Klubjai: Pick Szeged (1994–2000), FC Barcelona (spanyol, 2000–2012), MKB MVM Veszprém, Telekom Veszprém (2012–2019)
Edzői: Várkonyi Béla, Buday Ferenc, Gera Norbert (nevelőedzők), Buday Ferenc,
Skaliczki László, Koleszár György, Kővári Árpád, Valero Rivera, Xesco Espar, Manolo Cadenas, Xavier Pascual, Carlos Ortega, Xavier Sabaté, Ljubomir Vranjes, David Davis
Válogatottság/gólok: 209/749
Legjobb eredmények: 2x olimpiai 4. (2004, 2012), vb-6. (2003, 2009), vb-7. (2017), vb-8. (2013), vb-9. (2007), Eb-8. (2008), Eb-9. (2004), junior-vb-4. (2001), junior Eb-3. (1998), ifjúsági Eb-1. (1999), ifjúsági Eb-3. (1997), 2x Bajnokok Ligája-győztes (2005, 2011), 4x Bajnokok Ligája-2. (2001, 2015, 2016, 2019), Bajnokok Ligája-3. (2017), EHF-kupa-győztes (2003), EHF-kupa-2. (2002), európai Szuperkupa-győztes (2003), európai Szuperkupa-2. (2000), 2x SEHA-liga-győztes (2015, 2016), 4x spanyol bajnok (2003, 2006, 2011, 2012), 4x Spanyol Kupa-győztes (2000, 2004, 2007, 2009), 6x magyar bajnok (2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2019), 6x Magyar Kupa-győztes (2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018), 4x az év legjobb kézilabdázója (2009, 2013, 2015, 2016), 3x világválogatott (2005, 2009, 2017)
Díjak, elismerések: a Handball Planet szavazásán a világ legjobb kézilabdázója (2011), Magyar Arany Érdemkereszt (2012)

Bár a korábbi jobbátlövő pozíciója a szövetségnél alelnök, többet látni a nemzeti csapat kispadján, mint az íróasztal mögött. Ennek egyik oka, hogy a válogatottnál ő felel a kispadon felvetődő nyelvi nehézségek áthidalásáért és a gördülékenyebb kommunikációért – Chema Rodríguez ugyanis spanyolul, franciául és angolul beszél, egy kiélezett meccshelyzetben, időkérésénél pedig csak egy perc van arra, hogy az edzői stáb átadja a játékosoknak, amit látni szeretne.

„A tudásomat és a tapasztalataimat is szeretném átadni a játékosoknak, ami testközelből jóval könnyebb – fogalmazott Nagy László. – Akárcsak a stáb bármelyik tagja, ha kell, az edzéseken én is megmutatom, mit szeretnék látni, éppen ezért ezt a csapatmenedzser titulust nem is nagyon szeretem.”

Mivel 2019-ben új fejezet kezdődött a magyar férfi kézilabda-válogatott életében, azzal az egykori világklasszis is tisztában van, hogy a fiatal keretnek időre van szüksége, hogy összeszokjon és tapasztalatra tegyen szert, hogy jogosan várják el tőle az eredményességet a világversenyeken.

„Ezeket a fiatal srácokat a csehek ellen a második félidőben bedobtuk a mély vízbe, szokják meg, hogy csak magukra támaszkodhatnak. Úgy gondoltuk, ezt át kell élniük, érezniük kell a saját bőrükön, mert az edzés és az éles szituáció teljesen más” – folytatta Nagy, aki látott olyan momentumokat a felkészülési mérkőzéseken, amelyek megalapozzák a bizalmat. Szerinte az újoncok kiúsztak a mély vízből, győzelemmel mutatkoztak be a válogatottban, ami óriási lépés a pályafutásukban. Meg van győződve róla, hogy ezek a tapasztalatok rengeteget számítanak a 2022-es hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

A szakmai alelnök szerint az elkövetkező négy-öt évben ez lehet az a játékoskeret, amelyre építhetnek.

Úgy gondolja, a sérült Lékai Mátét, Bodó Richárdot, Ancsin Gábort és Juhász Ádámot is ide számolva ma ezekből a játékosokból lehet a legerősebb nemzeti csapatot összeállítani, ezért a szakmai stáb maximálisan bízik bennük. És miközben velük elindultak egy új úton, bevonták a közös munkába a juniorokat és az ifiket is, ami a folyamatosságot segíti elő a válogatottnál.

TARTALÉKOK
A tizenhat tagú Eb-keretet az első mérkőzésig kell leadniuk a csapatoknak, a magyarok esetében ez január 11. Gulyás István szövetségi kapitány úgy nyilatkozott az M4 Sportnak, hogy tervei szerint két kapussal és két irányítóval vágnak neki a kontinensviadalnak, ami azt jelentheti, hogy a végső csapatból Andó Arián és Ubornyák Dávid marad ki. Mikler Roland és Székely Márton révén a gárdának nincsenek kapusgondjai, az eredetileg balátlövő Nagy Bence pedig olyan meggyőző teljesítményt nyújtott a Csehország elleni felkészülési meccsen, hogy nagy valószínűséggel ő lesz Győri Mátyás cseréje az irányítóposzton.

A csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságon ezért sem tűztek ki célul helyezést. A jelenlegi tizennyolc tagú keretből mindössze öten játszottak kontinensbajnokságon, így csapnak össze Malmőben Oroszország (január 11.) és az aktuális olimpiai és világbajnok Dánia (január 13.), valamint Izland (január 15.) legjobbjaival.

„A csoportban mindegyik összecsapás ki-ki meccs lesz, amelyeken a játékosoknak legalább nyolcvan-kilencven százalékot kell kiadniuk magukból, hogy legyen esélyük felvenni a versenyt Európa legjobbjaival. Bízniuk kell magukban – tette hozzá Nagy László. – A legfontosabb persze mindig a győzelem, most mégsem ez az elvárás. Ha hatvan percen keresztül látjuk, amit az edzéseken gyakoroltunk és csiszoltunk, és ami a csehek elleni találkozón is vissza-
visszaköszönt, akkor nem lehet elégedetlen a stáb.”

A magyar válogatott szerda este utazik Malmőbe, ahol két teljes napja lesz felkészülni az orosz válogatott elleni első Eb-meccsére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik