Mocsai: A dánok örülhetnek, hogy sikerült győzniük

Vágólapra másolva!
2012.07.30. 10:11
null
Zubai Szabolcsék nagyszerűen küzdöttek, de végül alulmaradtak a dánokkal szemben (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar férfi kézilabda-válogatott a londoni olimpia első meccsén szoros, kőkemény küzdelemben két góllal maradt alul az Európa-bajnok Dániával szemben. Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint néhány hibán és az emberhátrányos helyzetek számán múlt a különbség.

 

„Jó, harcos mérkőzést vártunk, és az is lett belőle. Három harmados volt a csata: az első tíz-tizenöt percben okos, eredményes kézilabdát játszottunk, utána kicsit lelassultunk, ráadásul Nagy László kapott két kiállítást, emiatt a védekezésen is változtatni kellett. A második félidőben aztán szellemes játékkal, nagy küzdőképességgel játszottunk, de a hajrában két védekezési hiba és előtte a jó néhány emberhátrányos helyzet miatt mégsem mi győztünk – amikor már kiegészültünk, nem maradt erőnk egyenlíteni” – értékelte az összecsapást a meccs után Mocsai Lajos.

ŐK MONDTÁK
Lékai Máté: – Volt bennem félsz, de sikerült jól beszállnom a mérkőzésbe. Amikor kettővel elmentünk a hajrá előtt, úgy éreztem, hogy mi vagyunk nyerő pozícióban, jövünk fel, erre kaptunk két kétperces kiállítást, ami mellett buta hibákat is elkövettünk, ez döntött.
Nagy László: – Végig pariban tudtunk lenni az Európa-bajnokkal, voltak hullámvölgyeink, de sikerült jól kijönnünk azokból. A két kiállítás volt a döntő, amikor vezettünk kettővel, és akkor fordítottak. Mindannyian nagyon vártuk a meccset, nem voltunk megilletődöttek, ez még jól jöhet bárki ellen a csoportban, erre kell építenünk. Jól sikerültek az elmúlt világversenyek és a felkészülési mérkőzések, annak tudom be, hogy az első másodperctől ilyen színvonalon tudtunk teljesíteni.
Császár Gábor: – Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült legalább egy pontot szereznünk, mert benne volt a végjátékban legalább a döntetlen. Nagyszerűen küzdöttünk, és nem is játszottunk rosszul, ezért sajnálom, hogy a vége vereség lett.

„Az az igazság, hogy készültem a meglepetésre, a dánok így is örülhetnek, hogy sikerült győzniük. De azt gondolom, az Európa-bajnokkal szemben volt lehetőségünk meccset nyerni, jó teljesítményt nyújtottunk, így az elszenvedett kétgólos vereség egyáltalán nem szégyen” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

„A végjáték mindegyik kiállítását vissza lehetne nézni, egyértelműek voltak-e, ahogy két meg nem adott hétméterest is számon kérhetnénk a bírókon. Én azonban nem akarok ebbe kapaszkodni, hosszú távon úgyis minden kiegyenlítődik. Nekünk az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk, ami a képességünkből telik, és bízom benne, hogy erre a csapatra büszke is lehet mindenki, aki látta a mostani találkozót.”

„Kedden délelőtt már Dél-Korea lesz az ellenfelünk, úgyhogy hétfőn már a meccs időpontjában edzünk, előtte pedig még éjjel elvégzem a videoelemzést – ezzel kell foglalkoznunk” – tekintett előre a kapitány, aki csak néhány momentummal volt elégedetlen az összecsapás után.

„A két eladott labda a végén, amelyek után nem sikerült lövéssel befejeznünk az akciót
– azok bántanak. Amikor sikerült befejeznünk az akciókat, egészen jól megoldottuk
a feladatunkat” – összegzett Mocsai Lajos.

FÉRFI KÉZILABDA
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–DÁNIA 25–27 (10–13)
London. V: Lazaar, Reveret (franciák).
MAGYARORSZÁG: Fazekas (30/9 – 30 %), Mikler 6/0 – 0 %) (kapusok), Császár 8 (1), Gulyás 1, Harsányi 4 (2), Ilyés, Iváncsik G. 1, Lékai 3, Mocsai T. 2, Nagy L. 2, Pérez, Schuch 1, Vadkerti 1, Zubai 2. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.
DÁNIA: Landin (29/7 – 24 %), Cleverly (4/1 – 25 %) (kapusok), L. Hansen, M. Hansen 4, R. Hansen, Eggert Jensen 9 (5), Knudsen 6, Lindberg, Markussen 1, Mogensen 2, Nielsen 1, Sarup 3, Schmidt, Spellerberg 1. Szövetségi kapitány: Ulrik Wilbek.
Kiállítások: 14, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/5
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Spanyolország–Szerbia 26–21 (10–14)
Horvátország–Dél–Korea 31–21 (14–8)
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Izland–Argentína 31–25 (15–14)
Svédország–Tunézia 28–21 (16–11)
Franciaország–Nagy–Britannia 44–15 (21–7)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik