Pálinger választottjai – miért jó együtt Bíró, Kiss és Janurik?

NEDELYKOV TAMÁS (HERNING)NEDELYKOV TAMÁS (HERNING)
Vágólapra másolva!
2015.12.07. 21:19
null
Pálinger Katalin most már tanítja (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A kapusposzt mindig kardinális kérdés egy kézilabdacsapatnál, márpedig ezen a téren nem áll rosszul a magyar női válogatott. Ezt vallja Pálinger Katalin csapatmenedzser is, aki külön-külön is jellemezte a vele együtt dolgozó három játékost. Bíró Blanka, Kiss Éva és Janurik Kinga is különböző stílust képvisel, más az erősségük, és éppen ezért alkotnak remek csapatot együtt. Az első pihenőnapon velük beszélgettünk.

 

Az IHF statisztikája szerint Bíró Blanka és Kiss Éva is negyven százalékkal védett eddig a dániai világbajnokságon, a Vác kapusa persze jóval kevesebb időt töltött pályán, mert az első meccsen megsérült a bokája. A probléma szerencsére nem volt súlyos, így a szerbek elleni meccs második félidejében már ő is hozzá tudta tenni a maga részét a győzelemhez. Janurik Kinga tartalékként van ott a keretben, de minden edzésen bizonyítja, hogy szükség esetén lehet rá számítani.

Eddig nem videóztunk külön, mert az első két ellenfelünkről már volt anyagunk, amit többször láttunk. Most már elkezdjük feldolgozni a friss felvételeket, és a következő ellenfeleket külön is kielemezzük – mondta az első pihenőnapon Pálinger Katalin csapatmenedzser a Nemzeti Sport Online-nak. – Nem vagyok annak a híve, hogy hosszú órákat nézzük az ellenfeleket, vannak annyira profik a lányok, hogy tudják, mit kell kiemelni. Szerencsére olyan jó formában kaptam meg őket, hogy nem kellett semmin sem változtatnunk.

„Kapusként nem jelentett nekem nagy nehézséget a válogatott munkára való átállás, mert ugyanazt csinálom a klubomban is. A csapattal való edzés viszont teljesen más, ezt meg kellett szoknom” – vette át a szót Bíró Blanka.

„Az elején nehéz volt beszállnom, mert nagyobb terhelést kapok itt, mint amit a klubomban megszoktam, de örültem neki, hogy újjal találkozhattam, más edzésmunkát is végezhettem” – tette hozzá Janurik Kinga.

Backstage: így készült az interjú
Backstage: így készült az interjú

Azt mindhárom játékos kiemelte, Pálinger volt kapusként jobban megérti őket, de más előnye is van a közös munkának.

„Olyan játékosokkal is szembetalálkozunk, akikkel még Kati is játszott, így a saját tapasztalatait is át tudja adni. Ez volt ma, amikor a montenegróiakról beszélgettünk" – emelte ki Bíró.

A korábbi világklasszis kapust arra kértük, jellemezze röviden a három játékost, kinek mi az erőssége:

„Tetszik Kinga profizmusa, nem nagyon láttam még, hogy rossz napja van. Ez az a mentalitás, amiért itt van, nagyon jól kezeli, hogy most harmadik számú kapusként utazott ki. Ez nagyon fontos, mert bármikor szükségünk lehet rá, hogy cseréljünk. Évánál azt emelném ki, hogy meg tudta őrizni a stabilitását. A saját példámból tudom, amikor elérünk egy szintet, nem könnyű azt megtartani. Amikor már készülnek belőled az ellenfelek, ismerik az esetleges gyenge pontjaidat. A győri BL-meccseken még azt is elviselte, hogy nem kezdő kapusként indult, de mindig jól szállt be.

„Blani a korából kifolyólag még hullámzóbban teljesít, mint a másik két kapus, de ez teljesen normális. Én is ilyen voltam. Azt látom, hogy lelkileg még megviseli, amikor nem úgy megy neki, ahogyan szeretné, de én nagyon bízom benne. A legfontosabb, hogy mindhárman kiválóan edzenek, ezt nap mint nap tapasztalom. Az is lényeges, hogy együtt egy jó csapatot alkossunk, és ez most nagyon összeállt. Éva és Blanka már tavaly bizonyította, hogy jól tudnak együtt dolgozni” – avatott be a háttérbe Pálinger. Személyesen is az volt a benyomásunk, hogy harmonikusan tudnak együttműködni. Ráadásul az ellenfeleknek sincs könnyű dolga...

Stílusban teljesen mások. Kinga a gyorsaságával tudja kompenzálni az alkatbeli különbséget. Éva nagyobb felületet lefog a kapuból, és jól használja a szögeket, míg Blani a kettő keveréke. Egy adott ellenfelet könnyen megzavarhat, ha egy teljesen más stílusú kapust tudunk bevetni, mint láthattuk a szerbek esetében is. Kinga esetleges becserélése még nagyobb meglepetést tudna okozni, a heteseknél mindenképpen...” – folytatta a jellemzést Pálinger, majd az utolsó mondaton mind a négyen elmosolyodtak. Janurikot gyakran szokták a büntetőkkel heccelni, ugyanis Érden Szvetlana Gridnyeva ennek a specialistája, így nemigen kell hasonló szituációban bizonyítania.

Pálinger Katalinhoz továbbra is ragaszkodik a labda (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Pálinger Katalinhoz továbbra is ragaszkodik a labda (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Adta magát a felvetés, mennyire tekintenek egymásra riválisként, de mindhárman gyorsan leszögezték, erről szó sincsen, mindenben támogatják egymást.

Nem érzem, hogy rivalizálnánk, bárki áll a kapuban, segítjük egymást, és egyben próbálunk a csapat hasznára lenni” – mondta Kiss Éva, akinél rákérdeztünk, mennyit jelentett számára a nyári klubváltás.

Janurikra is bármikor számítani lehet (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Janurikra is bármikor számítani lehet (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

„A Bajnokok Ligájában magasabb szintet képviselő csapatok ellen védhettem. Ebbe a légkörbe is bele kellett szoknom, általában heti két meccset játszottunk, de úgy érzem, sikerült felvennem a ritmust.”

„Az sem mindegy, edzéseken kik lőnek neki kapura, ez is hozzájárul a stabil teljesítményhez. Nem volt kérdés, hogy meg kell tennie a következő lépést, és a Győrbe szerződésével a legmagasabb szintig tudott előrelépni” – tette hozzá Pálinger, miközben arra is kíváncsiak voltunk, a másik két kapus esetében mikor jöhet el a következő lépcsőfok.

„Blanival nekünk az a fontos, hogy a klubunkban sokat játsszunk, és szerencsére mindketten elmondhatjuk, hogy majdnem végig a pályán vagyunk minden meccset" – reagált a felvetésre Janurik, míg Pálinger Bíróval kapcsolatban elmondta, azért is van nagyon jó helyen Vácon, mert neki kell vállalnia a felelősséget, nem lehet várni a poszttársra.

Egyik kapusnak sincs babonája, ellenben mindegyikükben ott motoszkál az olimpiai szereplés gondolata. Ehhez az első lépést Dániában kell megtennie a válogatottnak. Az első két, győzelemmel megvívott meccs után jönnek a legkeményebb csoportellenfelek, kedden Montenegró, míg szerdán a házigazda. Egyelőre még csak előbbivel foglalkoznak.

„Minden játékosnak van egy kedvenc lövése, ezeket már edzésen is átbeszéltük, ha azt megfogjuk, el tudjuk őket bizonytalanítani” – mondta Bíró a montenegróiakról.

A csapaton belüli jó hangulatot csak fokozza a két kisgyerek jelenléte. Mint ismert, Pálinger és Zácsik Szandra kislánya is ott van Herningben.

„Egyiküket sem láttam még szomorúnak, Hanna még csak nem is sírt a repülőúton” – mesélte Bíró, amihez Janurik csak annyit fűzött hozzá, még a japánok is eljátszottak Zácsik kislányával.

„Az anyai ösztönök automatikusan előjönnek mindenkiből. Minden játékosnak van egy kedves szava Szofihoz, ő meg ezt nagyon élvezi. Még csak dobja és rúgja a labdát, nem védi és nem kapja el” – utalt rá Pálinger, hogy egyelőre aligha bővül a kis csapatuk újabb kapussal, de a három lányt elnézve, erre nincs is szükség.

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA A CSOPORTKÖRBEN
December 8., kedd: Montenegró–Magyarország 18.30
December 9., szerda: Magyarország–Dánia 20.45
December 11., péntek: Magyarország–Japán 16.15
A mérkőzéseket a Sport1 közvetíti.

KORÁBBAN
2. FORDULÓ
SZERBIA–MAGYARORSZÁG 26–32 (16–18)
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–TUNÉZIA 39–20 (16–5)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 2 2 71–46 +25 4
2. Dánia 2 2 62–41 +21 4
3. Montenegró 2 1 1 57–51 +6 3
4. Szerbia 2 1 1 54–60 –6 1
5. Japán 2 2 44–59 –15 0
6. Tunézia 2 2 40–71 –31 0


>> A MAGYAR VÁLOGATOTT JÁTÉKOSAINAK NÉVJEGYEI

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT 16 TAGÚ VB-KERETE
Kapusok:
Bíró Blanka (Ipress Center Vác), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győr), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Győr), Tomori Zsuzsanna (Győr)
Irányítók: Görbicz Anita (Győr), Szucsánszki Zita (FTC)
Beállók: Mayer Szabina (Fehérvár KC), Szamoránsky Piroska (FTC)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Triscsuk Krisztina (Dunaújváros), Zácsik Szandra (FTC)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok KC), Kovacsics Anikó (Győr)
Védő: Szekeres Klára (FTC)
Szövetségi kapitány:
Németh András
Edző: Köstner Vilmos
Csapatmenedzser: Pálinger Katalin

Tartalék: Janurik Kinga (Érd), Hornyák Dóra (FTC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik