Másodjára élet-halál harc a németek ellen

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 13:29
null
Fogadkoznak, hogy javítanak a horvátok elleni kudarc után (Fotó: Mirkó István)
A horvátok elleni vereség után győznie kell a magyar női kézilabda válogatottnak Németország ellen, különben nagy valószínűséggel búcsút mondhat a továbbjutásnak a Szerbiában zajló Európa-bajnokságon. Karl Erik Böhn együttesének van mit kijavítania a második meccsre, de a mieink fogadkoznak, hogy a németek ellen megszerzik a szükséges győzelmet.

Bár Karl Erik Böhn előzetesen arról beszélt, nem probléma, ha az első meccsen nem tudunk nyerni, azért nyugodtabbak lennénk, ha két ponttal a zsebben várhatnánk a németek elleni találkozót. Mivel Heine Jensen együttese – köszönhetően egy több mint 13 perces gólcsendnek – szintén vereséget szenvedett a spanyolok elleni nyitányon, ki-ki meccset játszik a két válogatott. Amelyik kikap, nagy valószínűséggel búcsúzik az Eb-től.

Hogy ne így legyen, tanulni kell az első meccsből, és ki kell javítani a hibákat. A horvátok elleni első félidőben nem állt össze a védekezésünk, szinte alig volt ütközés, amivel megkönnyítettük a felszabadultnak tűnő szomszédaink dolgát. Támadásban is többnyire középen erőlködtünk, a szélsők nem sokat tudtak hozzátenni a játékhoz (ráadásul az ellenfélnél a balszélső Maja Zebic nagyon megszórt minket). A második félidőben Kiss Éva és Szucsánszki Zita beállásával ugyan sikerült ritmust váltani, és a védekezés is feljavult, de az energiánkat felemésztette a felzárkózás. Így is meglett volna az esély a pontszerzésre, de jött az a bizonyos balszerencsés kapott gól a jobbkezes horvát jobbszélsőtől.

„Fel fogják szívni magukat a lányok. Jó játékosok, erőt meríthetnek a második félidő közepéből is. Még van két meccsünk, nem lesz egyszerű a németek és a spanyolok ellen, de mindent megteszünk a továbbjutásért” – nyilatkozta Böhn.

A tegnapinál azért lényegesen jobban tud játszani a válogatott, láttuk a felkészülési meccsek során is, ráadásul többen pályára sem léptek vagy csak alig a cserék közül (például Kovacsics Anikó vagy Klivinyi Kinga). A magyar csapatra ma egyébként egy kondicionáló edzés és egy kis regeneráció várt, valamint együtt átbeszélték a németek elleni taktikát.

„Nekik megyünk. Beleadunk mindent, ahogy a csövön kifér. Muszáj feltennünk mindent egy lapra, és legfőképp arra kell figyelnünk, hogy a hibákat elkerüljük. A horvátokra is azt mondták, tartalékosak, mégis nagyon együtt voltak, szóval aligha ez számít majd. De mondom, nekik rontunk, és ha az a meccs jól sikerül, meg utána a spanyolok elleni is, akkor olyan lesz, mintha ezt a vereséget el sem szenvedtük volna” – fogadkozott a horvátok ellen kilenc gólig jutó Tomori Zsuzsanna.

Mai ellenfelünk 16 fősre egészítette ki keretét, miután benevezte a Frankfurter HC 28 éves átlövőjét, Christine Beiert. A december 3-i technikai értekezleten egyébként a németeken kívül csak a románok éltek azzal a lehetőséggel, hogy 16 helyett 15 játékost neveznek be a csoportkörre, a fennmaradó helyet pedig később tölthetik ki.

Van miért visszavágnunk a németeknek, elég csak a világbajnoki selejtezős kudarcra gondolni, míg az Eb-selejtezők során mindkét fél hozta a hazai meccsét. Az örökmérleg (ha nem nézzük az NSZK, és az NDK elleni meccseket) 17 magyar, 8 német győzelem és 2 döntetlen, de az utóbbi másfél év emlékei okán mégsem gondolhatunk szívesen rájuk. A németektől több kulcsember (Susann Müller, Isabell Klein, Stefanie Melbeck) hiányzik, míg Nadja Nadgornaja láthatóan még nem tud hosszabb időt fenn lenni támadásban is. Persze a horvát meccs előtt is hasonló volt a képlet.

„Kicsit csalódott vagyok az utolsó negyedóra miatt, mert sokáig nem tudtunk betalálni a spanyoloknak, 45 percnyi jó játék pedig nem elég a győzelemhez. De már előre tekintünk a magyarok elleni meccsre, ahol remélhetőleg ezen javítani tudunk” – mondta Heine Jensen, a németek kapitánya a spanyoloktól elszenvedett vereség után. Magunk részéről nem sértődnénk meg, ha nem így történne…

A 20.15-KOR KEZDŐDŐ TALÁLKOZÓRÓL ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁST OLVASHATNAK AZ NSO-N!

„A HORVÁTOK ELLEN NEM ÚGY JÁTSZOTTUNK, AHOGY TUDUNK”

NŐI KÉZILABDA EB
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT (ÚJVIDÉK)
Spanyolország–Horvátország 18.15 (Tv: Sport2)
MagyarországNémetország 20.15 (Tv: m2)
D-CSOPORT (VERSEC)
Oroszország–Montenegró 18.05
Izland–Románia 20.15 (Tv: Sport2)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország1123–20+32
2. Horvátország1128–27+12
3. MAGYARORSZÁG1127–28–10
4. Németország1120–23–30
MAGYAR–NÉMET VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK
199203.13Neubrandenburg25–18 (14–9)
04.26.Madrid25–26 (13–12)
199409.21.Oldenburg25–22 (12–8)Eb
199607.13.Győr24–22 (10–12)
11.30.Győr22–20 (13–9)
199804.29.Nyíregyháza27–24 (13–10)Eb-sel.
05.03.Sindelfingen28–28 (13–11)Eb–sel.
11.22.Neubrandenburg25–23 (12–14)
12.16.Amszterdam25–18 (13–10)Eb
199903.20.Dunaújváros27–21 (15–13)
03.21.Szekszárd31–25 (16–10)
12.11.Lillehammer39–25 (21–10)vb
200011.29.Bergen30–31 (18–16)
12.03.Trondheim34–33 (30–30,12–13) – h.u.
12.09.Valcea33–22 (15–12)Eb
200212.11.Farum30–25 (15–14)Eb
200312.03.Csáktornya27–30 (17–14)vb
200412.14.Debrecen26–25 (10–13)Eb
200612.12.Göteborg27–34 (9–19)
200712.08.Dijon30–30 (14–17)vb
200808.13.Peking25–24 (14–14)olimpia
200909.22.Aarhus26–30 (16–11)vk
201009.21.Aarhus22–19 (9–10)vk
201106.05.Balfingen24–26 (12–11)vb-sel.
06.11.Győr22–27 (12–11)vb-sel
201203.22.Nyíregyháza25–23 (14–10)Eb sel.
03.25.Trier18–26 (9–13)Eb-sel.
Összesítés: 27 mérkőzés, 17 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség, 679–628–as gólkülönbség
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik