Magyar el Clásico – Simon József jegyzete

Vágólapra másolva!
2018.10.20. 22:51

Rangadó a kapitánykérdés árnyékában. Azért nem fordítva, mert a válogatott mindennél fontosabb, annak sorsa és eredményei határozzák meg a magyar kézilabda férfiszakágáról alkotott véleményt. Így – és csupán emiatt – mondjuk azt, hogy a vasárnapi bajnoki csúcsmeccs, a Veszprém–Szeged csata, vagyis a sportág magyar el Clásicója a jelen időszerű kérdései között csak „ezüstérmes”. Mégpedig a kapitánykérdés elhúzódó megoldása mögött, de ebben az ügyben szombaton nem volt új fejlemény – az érdekeltek tovább egyeztettek Csoknyai István szerződtetéséről, ennek feltételeiről.

A két magyar Bajnokok Ligája-csapat első találkozása ebben a szezonban mégis előretolakszik, hiszen fokozott érdeklődés kíséri a sok nyári változás és az ősszel történtek miatt. Arról már nem is beszélve, hogy ez a mérkőzés útbaigazítást is adhat: hol, illetve merre tart a két sztáregyüttes az idény elején, mire számíthatunk a folytatásban a januári világbajnokságig. Mert februártól új időszámítás kezdődhet – csak hát az őszi alapokon.

Az alapok... Szegeden biztosnak, megrendíthetetlennek látszanak, mert a nyáron érkező újabb klasszisok gyorsan és kitűnően beilleszkedtek Carlos Pastor spanyolos játékrendjébe. Ezt egyértelműen tükrözte az eddigi öt BL-meccs – az öt győzelem, amelyet már-már csúcsformájához közeledve ért el a nagyon egységes, a pályán és azon kívül is összetartó gárda.

Ezzel szemben Veszprémben, ahol az edzőváltással – kis túlzással – az összeomlástól igyekeztek megóvni a rogyadozni látszó csapatot, meginogtak a szakmai alapok. Félreértés ne essék, Nagy László és Lékai Máté nem felejtett el kézilabdázni, sem Mikler Roland és Sterbik Árpád védeni. Csak éppen más szakvezetői stílusra, új impulzusokra, friss edzői elképzelésre, másik iskolára és edzésrendre kellett váltani az elmozduláshoz.

A kényszerűen radikális, nem könnyű döntést a tulajdonos habozás nélkül meghozta. Az új tréner – előbb egy meccsre Gulyás István, aztán David Davis – munkába állt, és a szekér máris kezdett kikecmeregni a kátyúból. Két BL-győzelem is utalt a jó irányra, aztán kiderült, hogy – a kátyús képnél maradva – a szekér hátsó kerekei beragadtak a tatabányai sárba. Vasárnap viszont a lovak közé csaphat a Veszprém, hiszen bőven van törlesztenivalója bajnoki trónfosztójával szemben. A magyar kézilabda el Clásicójának igazi nyertesei meg mi, a szurkolók lehetünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik