Legördül a függöny – Fazekas Nándor elköszön a válogatottól

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2017.06.13. 00:07
null
Ha Fazekas Nándor takarja a kaput, átlövő legyen a talpán, aki betalál mellette (Fotó: mksz/kovács Anikó)
Fazekas Nándor, a világklasszis kapus befejezi karrierjét a férfi kézilabda-válogatottban, de szerinte célegyenesbe értek a fiatalok, akik közül kikerülhet majd az utóda.

 

– Nagyon izzadnak a Tromos-csarnokban?

– Odakint is perzselő a hőség, ebbe az edzésre egyébként megfelelő, patinás létesítménybe pedig még nem szereltek légkondicionálót, hát persze, hogy ömlik rólunk a víz – válaszolta Fazekas Nándor, a kézilabda-válogatott és a Balatonfüred 40 éves kapusa, aki a szövetségi kapitány kérésére tért vissza januárban a legjobbak közé, miután egyszer már bejelentette visszavonulását a válogatottból. – Ráadásul a kapitány meg is adja a módját… Vagyis ugyanolyan komolyan veszi a lettek és a hollandok ellen ránk váró feladatot, mintha a világ legjobbjaival találkoznánk. Ebben van is ráció, mert a keretben nem lehet kicsit, félgőzzel készülni.

– A nagy hajtásnak vajon az a célja, hogy a fiatalokat „berázza” a rutinosabbak közé?
– Gondolom, ez is benne van. A lényeg viszont, hogy a nemzeti csapatnak egységes, karakteres, jó játékkal kell kiállnia még a papíron gyengébbnek látszó, ambícióval teli ellenfelekkel szemben is.

– Hogy más sportágból már ne is hozzunk példát…
– Inkább ne.

– Szóval a fiatalok. Ön van annyira tapasztalt, hogy mérvadó a véleménye róluk. Építhető rájuk a jövő csapata?
– Szerintem bátran. Sokan sokszor mondják, hogy vékony a jég, meg kevés az igazán nagy tehetség. Ugyanakkor az utóbbi időben behívottak között többen is Bajnokok Ligája- vagy EHF-kupa-csapatokban edződtek.

– Csak még ritkán kaptak fontosabb szerepet.
– Néha azért igen, és egyre gyakrabban. A Veszprémbe vagy a Szegedbe és a Tatabányába nem könnyű bekerülni. Ezek a srácok viszont célegyenesben vannak, mert igyekvőek, nagyon akarnak bizonyítani. Szerintem fognak is.

– Nem is annyira a bizonyítani vágyókra gondolunk, amikor arra célzunk, hogy néhányan már leereszthettek a fárasztó idény végére. Lát ilyen jeleket?
– Sem a fiataloknál, sem az idősebbeknél. Úgy emlékszem, ez a válogatottra sosem volt jellemző. Aki jön, teljes erővel és szívvel edz, és így játszik majd a meccseken is. Nyilván össze kell szedniük minden erejüket és akaratukat a BL-csatából érkezőknek, de a versenynaptár évek óta ezt a ritmus diktálja, a selejtezők június közepére maradnak.

– Önnek hogy esik a túlórázás?
– Ha nem bírnám, nem vállaltam volna.

– Nem is az erőnlétére vagy a motiváltságára gondoltunk, hanem a tavaszi sérülésére, illetve a késői visszatérésére.
– Igen, néhány hetet ki kellett hagynom a bajnoki hajrában, és ezt nagyon sajnáltam. A Tatabánya és a Szeged elleni meccsre, vagyis a Füred utolsó két találkozójára viszont beálltam, rendbejött a derekam.

– Ez vajon kapusbetegség? Azért kérdezzük, mert Mikler Rolandnak is akadt gondja a derekával.
– Lehet, hiszen a mi mozgásunk különleges, más testrészeket, izomcsoportokat terhelünk fokozottabban, mint a mezőnyjátékosok.

– Miklerről még annyit, hogy régóta társak és évek óta tökéletesen osztoznak a feladatokon a kapuban. Ebben viszont volt némi változás.
– Csak annyi, hogy ma már Roli az első számú kapusa a válogatottnak, nekem pedig ritkábban jut szerep. Nincs ezzel semmi baj, ez természetes, ezt a kor hozza magával.

– Már visszavonult, aztán elfogadta Sabaté kapitány hívását. Hosszabb ideig láthatjuk még a válogatott kapujában?
– Tényleg azért tértem vissza, mert hívott a szövetségi kapitány, de az Európa-bajnoki selejtezővel végleg befejezem.

– Mármint a válogatottban.
– Igen. Csütörtökön Lettországban, aztán vasárnap Veszprémben a hollandok ellen még játszom, de azzal le is gördül a függöny.

– Szép képpel érzékeltette…
– Mert ez tényleg az utolsó felvonás, annak is a vége. Veszprémhez fűződnek a legszebb emlékeim, a legnagyobb sikereim. Nagyon örülök, hogy az Építők-szurkolók előtt fejezhetem be a karrieremet a válogatottban.

– És Füreden?
– Ott még folytatom. Legalább egy, de inkább még két idényt szeretnék Csoknyai István barátom csapatában tölteni. Emellett elfér, hogy tanítok Éles József kézisulijában, amelyben rengeteg a tehetség.

– A kapusok között is?
– Minden poszton.

– A válogatottra visszatérve, Mikler biztosan nem marad magára. Mit gondol, ki lesz ősztől mögötte a második kapus?
– Nehéz kérdés. Egy-két fiatal és középkorú játékos már kapott lehetőséget, és élt is vele. Székely Mártonra, Bartucz Lászlóra és a nyáron a Plockba igazoló Borbély Ádámra gondolok. Nem lennék meglepve, ha az új szövetségi kapitány, Ljubomir Vranjes további tehetségeket is kipróbálna. Szerintem hamarosan válogatott szintű kapus lehet Pásztor Imre és Rózsavölgyi Gergő is.

– Kicsit elkalandoztunk az Eb-selejtezőtől, pedig kíváncsiak vagyunk az e heti tippjére.
– Nagyon egyszerű. A csapat magja együtt maradt az utóbbi hónapokban, és az olimpiai bajnok Dánia ellen is megállta a helyét. Nem okozhat nagy gondot idegenben a lettek ellen nyerni, sem a hollandokkal szemben itthon. Két-két pontot szerzünk csütörtökön és vasárnap.

A MIEINK BŐ KERETE LETTORSZÁG ÉS HOLLANDIA ELLEN
Kapusok: Borbély Ádám (Veszprém), Fazekas Nándor (Balatonfüred), Mikler Roland (Veszprém)
Jobbszélső: Iváncsik Tamás (Elverum, norvég)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Veszprém), Nagy László (Veszprém), Tóth Attila (Veszprém), Fekete Bálint (Szeged)
Irányítók: Győri Mátyás (Balatonfüred), Juhász Ádám (Tatabánya), Lékai Máté (Veszprém)
Beállósok: Bánhidi Bence (Szeged), Schuch Timuzsin (Veszprém), Szeitl Erik (Veszprém), Vilovszki Uros (Bergischer HC, német)
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Veszprém), Szita Zoltán (Veszprém)
Balszélső: Szepesi István (Mezőkövesd)
FÉRFI KÉZILABDA, EB-SELEJTEZŐ, 1. CSOPORT
Június 14. (szerda): Hollandia–Dánia, 19.30
Június 15. (csütörtök): Lettország–MAGYARORSZÁG, 18.35 (Tv: Sport 1, M4 Sport)
Június 18 (vasárnap): MAGYARORSZÁG–Hollandia, 19.15, (Tv: M4 Sport), Dánia–Lettország, 20.15
AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 4 3 1 125–95 7
2. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 104–103 5
3. Hollandia 4 2 2 101–108 4
4. Lettország 4 4 90–114 0

A 2018-as horvátországi Eb-re a hét csoport első és második helyezettje, valamint a legjobb csoportharmadik jut ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik