Női kézilabda: tíz váci játékos tesztje is pozitív lett

Vágólapra másolva!
2020.06.30. 08:50
null
Hámori Konszuéla (kékben) és társai számára vége a közös munkának egy ideig (Fotó: Nemzeti Sport)
A Váci NKSE hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a csapat tíz játékosa is pozitív koronavírusteszt eredményt adott, ezért a május végén elkezdett közös munkát felfüggesztik, s leghamarabb csak július 20. után kezdődhet ismét el a felkészülés.

A váci női kézisek május 25-én kezdték el a közös munkát a koronavírus okozta leállás után, s folyamatosan betartották az újraindulással kapcsolat szigorú egészségügyi ajánlásokat, azaz heti kétszer vértesztet végeztek a játékosokon és a szakmai stáb tagjain, amelyek minden alkalommal negatív eredményt.

Az óvintézkedések dacára a múlt héten többen is a koronavírushoz hasonló minimális tünetek megjelenéséről számoltak be, ami után mindenkinél PCR-tesztet végeztek, amely jelenleg tíz játékosnál kimutatta a koronavírus-fertőzést.

A klub hivatalos közleménye szerint a szakmai stáb tagjainak eredménye negatív lett.

A pozitív eseteket produkáló játékosok mindegyike tünetmentes, a szabályok szerint az érintettek 14 napos karanténba vonulnak. Mindez azt jelenti, hogy a közös munka egyelőre szünetel, és leghamarabb július 20. után kezdődhet újra, ám azt újabb tesztek és terheléses, valamint kardiológiai vizsgálat előzik meg.

„A Magyar Kézilabda-szövetség pontos és kiterjedt ajánlást adott az edzésekhez való visszatéréshez valamennyi sportszervezet részére az Országos Sportegészségügyi Intézet és a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint az MKSZ Sportegészségügyi Albizottsága révén, a Váci NKSE-vel történt egyeztetések alapján a klub az ajánlást messzemenőkig betartotta – válaszolta a Magyar Nemzet megkeresésére a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) operatív igazgatója, Novák András. – A járványhelyzet napról napra változik, sajnos vannak kivédhetetlen szituációk, sorozatos negatív teszteredményeket pozitívak követhetnek.”

Novák hozzátette: a szövetség Sportegészségügyi Albizottsága kiterjedten elemzi a klubok felkészülésének és a bajnokság megkezdésének feltételeit, hiszen kiemelten fontos a sportág szereplőinek egészsége, és ha szükséges, új szabályozást fognak kiadni, addig is pedig minden rendelkezésünkre álló eszközzel segítjük a klubokat.

A lap Pálinger Katalint, az MKSZ női szakágért felelős alelnökét is megszólaltatta: „A kézilabda kontaktsport, ismét bebizonyosodott, hogy a sportág szereplői fokozottan ki vannak téve a koronavírus-járvány veszélyeinek. Hozzáteszem, a Magyar Kézilabda-szövetség jó döntést hozott, amikor idő előtt lezárta a bajnoki szezont, befejezettnek nyilvánította a 2019–2020-as idényt. Kirsner Erika elnökségi megbízottal, a Váci NKSE elnökével folyamatos munkakapcsolatban vagyok, tudom, hogy a Vác komolyan vette az egészségügyi előírásokat, folyamatosan tesztelte a játékosokat. És sajnos ennek ellenére megtörtént a baj.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik