„Próbálom megszokni az új helyzetet. Mint minden sportolónak, nekem is furcsa, hogy nincsenek edzések, meccsek. Az erkélyen fekvőtámaszozom, saját testsúlyos feladatokat végzek, van egy zárt kertünk, ott futok. Rendeltem kézi súlyzókat, padelütőket, ezzel kimerítettem a lehetőségeimet. Az utcára családonként egy személy járhat ki, ő is csak akkor, ha orvoshoz, gyógyszertárba vagy az élelmiszerüzletbe megy. A járőröző katonák szigorúak, egyből büntetnek, ha valaki megszegi a szabályokat. Van egy kutyánk, szerencsére többször is levihetem levegőzni. Egy csapattársam mesélte, náluk a szomszédok folyamatosan »kölcsönkérik« a kutyáját, csak hogy kimehessenek. A régió, ahol élünk, a második legfertőzöttebb a madridi tartomány után, durva, ami itt történik. Azzal számolunk, hogy a karantént meghosszabbítja a kormány. Az otthoniak persze aggódnak, de van segítségünk: egy helyi magyar ismerősünk szólt, bármi kell, segít.

Hogy mivel lehet elütni az időt? A menyasszonyommal főzünk, sorozatokat nézünk, én pedig a PlayStationön játszom. A csapatorvos felkészített mindenkit, mire figyeljünk: folyamatosan mossunk kezet, ne piszkáljuk az arcunkat, és lehetőleg maradjunk otthon. Ő volt az, aki felhívta a figyelmünket, vásároljunk be előre, és őt kell először hívni, ha észrevesszük magunkon a koronavírus tüneteit.”