KoroNapló: otthon barnul Planéta Szimonetta

PLANÉTA SZIMONETTA (Tours)PLANÉTA SZIMONETTA (Tours)
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 06:58
Otthon barnul Planéta Szimonetta, a Chambray Touraine jobbátlövője, aki a héten többször is kerékpározott, a sütéshez viszont nem kapott ihletet.


„Újdonság nélkül telt el a hét, hiszen változatlan a helyzet itt, Tours-ban. Többször bicikliztem, mert az is mozgás, ráadásul szép idő van. A kiskutyámat, Özilt nem vittem magammal Rochecorbonba, mert az út már túl sok lenne neki, ahhoz meg nehéz, hogy a kosárba tegyem. Egyébként a meleg miatt jóval kevesebbet sétálunk, mert nagyon hosszú a szőre, és melege van. Mostanában a legnagyobb gondom, hogy mikor nyit ki a kutyakozmetika, hogy végre megnyírják Özilt.

Az alkalmanként nagyjából tizennégy kilométer tekerés egyébként nem olyan sok, ám a szabályok szerint egy óránál többet nem tölthetek kint. Igaz, tulajdonképpen még ezt sem lenne szabad csinálnom, mert a lakóhely egy kilométeres környezetében kell lenni, de megnézem, aki egy órán keresztül köröz ugyanott...

A kerékpározáshoz nem viselek maszkot, hiszen akkor senki sincs a környezetemben két méterre. Bár lehet, hogy mégsem ártana, kevesebb bogarat nyelnék le...

A konyhában most nem alkottam különlegeset, muffi nt csináltam, mert az egyik barátnőm azt kívánta meg, és vittem neki. Persze keresgélek sütirecepteket, ám ez úgy megy, ha ihletet kapok. Van, hogy négy egymást követő napon sütök, most viszont inkább csak főztem magamra.

Eléggé változékony az időjárás Franciaországban, mostanság éppen nagyon jó idő volt. Ahhoz képest, hogy szombatra esőt írtak, verőfényesen sütött a nap biciklizés közben. A nap órákig besüt a lakásba, szóval vasárnap lefeküdtem napozni – a nappali szőnyegére. Kimehetnék persze az erkélyre is, de nem akarom magam mutogatni a szomszédoknak. Egyébként mindenki csinálja. Amikor bevásárolni járok, rendszeresen látok egy lányt, aki kiül a párkányra napozni – egyensúlyozik is, hogy le ne essen. Készültek mémek érdekes napfürdőkről, én élőben nézem ezeket.”

 

AKoroNaplóállandó szerzői:Baráth Botond(Egyesült Államok),Galló Vilmos(Svédország),Gulácsi Péter(Németország), Juhász Dorka (Egyesült Államok),Kemény Dénes(Magyarország), Davide Lanzafame (Magyarország) Planéta Szimonetta(Franciaország).
Korábban: Ligetvári Patrik (Spanyolország), Pádár Krisztián(Oroszország),Vojvoda Dávid(Olaszország)

A KoroNapló korábbi bejegyzéseitIDE KATTINTVAtekinthetik meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik