Ki pótolja Zácsikot a Ferencvárosban?

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 13:11
null
Klivinyi Kingától nem szívesen válna meg az Érd (Fotó: Földi D. Attila)
A Ferencváros női kézilabdacsapata napokon belül megoldhatja az eligazoló Zácsik Szandra pótlását Klivinyi Kingával vagy Háfra Noémivel, de még Szucsánszki Zita is visszatérhet – van néhány lehetőség.

 

Most mondjuk azt, hogy egy ember azért hiányzik a Ferencvárosból?

Zácsik Szandra, ugye, nemrég távozott az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatától. („Nem szeretnénk erről beszélni” – jelezte világosan Elek Gábor vezetőedző, hogy a klubnál nem szeretnének erről beszélni, és kicsit odébb láthatják, hogy Zácsiknak sem a Fraditól való elválás a kedvenc témája.) Nem teljesen önszántából és nem is a legteljesebb békében hagyta el a Népligetet (bár végül nagyjából harag nélkül), de mindenesetre ő már a Budaörs kézilabdázója.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FTC-Rail Cargo Hungaria–Váci NKSE 36–30 (21–13)

A KÜLFÖLDIT KIZÁRHATJUK
A Ferencváros pedig egy minden eddiginél erősebb női bajnokságban készül helytállni (elég ha az Érd meg a Siófok egy szegény ember világválogatottjának is beillő keretét megnézi valaki), méghozzá egy válogatott átlövővel vékonyabban, mint tervezte. És míg tavaly hasonló helyzetben sikerült épp a sérült Zácsik pótlására előhúzni a semmiből a montenegrói Marija Jovanovicsot, most nincs mód hasonló trükkre: egyrészt nem is egyszerű olyan, csapat nélkül sodródó játékost találni a világban, aki valós segítséget jelenthetne az FTC-nek, másrészt egy ötödik légióssal (Jovanovics mellett a spanyol Nerea Pena, a holland Danick Snelder és honfitársa, Laura van der Heijden külföldi még) az eredményességhez mérten elvileg a lehető legmagyarabb csapatot kialakítani próbáló Fradi még inkább szembemenne a saját elveivel, még ha kényszerből is.

KLIVINYI KINGA KALANDOS ESETE
Szóval Zácsik pótlására csak magyar játékos jöhet szóba (ezt épp csak ki nem mondták a zöld-fehérek, de nagyjából tényként rögzíthetjük), és mint előbb csak a Nemzeti Sport sajtóhíre volt, majd meg is erősítették, az FTC Klivinyi Kingát nézte ki magának Érdről. Az érdiek éppenséggel be is jelentették, hogy a Fradi vitte volna az élő szerződésű Klivinyit, de ők nem adják, és ezzel az ügy lezárva, ám a helyzet ennél bonyolultabbnak tűnik. A bajnoki ezüstérmes ugyanis, úgy tudjuk, még nem tett le a válogatott átlövő megszerzéséről, akinek jövő nyárig van szerződése Érden, ami elsőre vagy azt feltételezi, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot készülnek tenni érte, vagy azt, hogy Klivinyi szerződésében szerepel valamiféle fix összeg, amiért vihető, csak a Fradi még nem találta el a nyerőszámot.

Vagy ki tudja? „Mi már a múlt héten lezártuk ezt az ügyet – jelentette ki diplomatikusan Tekauer Norbert érdi klubelnök, akinek szavaiból érezni lehetett, nem elégedett azzal, hogy az FTC kivetette a hálóját csapatának egy élő szerződésű, fontos játékosára. – Mi felépítettünk egy csapatot, és akik itt vannak, azokra számítunk is” – szögezte le, míg Klivinyi Kinga menedzsere, Bognár Nándor nem szerette volna kommentálni a helyzetet, amíg végérvényesen pont nem kerül az ügy végére.

De ha Klivinyiről így vagy úgy lemarad a Ferencváros (ami jelen állás szerint elég valószínűnek tűnik), még akkor is maradnak lehetőségei. Ott van például a 18 éves Háfra Noémi, aki a múlt héten befejeződő junior Európa-bajnokságot a negyedik helyen záró magyar válogatott egyik legjobb játékosa volt, de egyelőre kölcsönben az MTK-nál szerepel, elvileg az idény végéig biztosan. Hacsak vissza nem hívják – de kérdés, megérett-e már arra a szerepre, amelyet be kellene töltenie, vagy jobbat tenne neki még egy esztendőnyi folyamatos fejlődés és játéklehetőség egy kisebb csapatban.

ELVILEG VISSZA IS TÉRHET

Szucsánszki Zita elvileg visszatérhet
Szucsánszki Zita elvileg visszatérhet

Sőt a Ferencvárosnak tulajdonképpen most is van klasszis, válogatott szintű játékosa úgymond rendelkezési állományban: Szucsánszki Zita, ugye, szülési szabadságot vett ki erre az évadra, miközben tavaszi vállsérüléséből is gyógyulgat. Közben azonban nem állt le az edzésekkel, szorgalmasan gyógytornázik is, és szeptember környékére tulajdonképpen vissza is térhet, még ha idő is kell neki utána, mire formába lendül. Nyilván és deklaráltan nem így tervezte sem ő, sem edzője-párja, Elek Gábor, de van az a válsághelyzet, amely felülírja a terveket, és az biztos, hogy ha a Ferencváros szeretné megőrizni a helyét a magyar bajnokság legelején, és szeretné legalább az őszi Bajnokok Ligája-csoportkört viszonylag nyugodtan és üzembiztosan letudni, akkor nagy segítség lehet Zácsik pótlására egy Szucsánszki Zita szintű játékos.

A Zácsikot elveszítő/elengedő/nem marasztaló Ferencváros számára tehát ha nem is optimális a helyzet, legalább nyílnak lehetőségek. Megkérdeztük Bognár Lászlót, az FTC női kézilabdásainak ügyvezető igazgatóját is, melyik számukra a legszimpatikusabb, ő azonban a konkrét döntés megszületéséig türelmet kért. Az események logikus láncolata úgyis az lesz, hogy előbb végleg és az egész idényre eldől Klivinyi Kinga sorsa (amit alighanem maga az érintett szeretne a legjobban), utána pedig a Ferencvárosnál ennek függvényében döntenek a továbbiakról.

SZERETNI FOGJÁK
Van azért új szerzemény is a Fradinál, és első látásra a holland átlövőt, Laura van der Heijdent szeretni is fogják a zöld-fehér drukkerek. „Nem azért, mert már holnaptól tíz méterről fogja szórni az átlövésgólokat – jegyezte meg Elek Gábor vezetőedző, aki ugyanakkor nagyon elégedett légiósával, aki öt gólt szerzett a Vác elleni, szerdai felkészülési mérkőzésen. – Rendkívül gyorsan tanul, és az összjátékban máris remekül megtalálja a helyét, hatalmas erőssége lesz a csapatnak, csak az eredményességén kell javítani még.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik