Kézisek kézise: Nagy László, a második helyezett

SZILÁGYI LÁSZLÓSZILÁGYI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2020.07.13. 18:07
null
Nagy László, a szavazás második helyezettje (Fotó: Nemzeti Sport)
A Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda-szövetség közös játéka, a Kézisek kézise eredményhirdetése elérkezett a dobogóhoz. Amelynek második fokán Nagy László, a harmadikon Varga István áll. Már csak a győztes kiléte kérdéses; de az is csupán ma estig.

 

A harmadik: Varga István (56 pont)

Az Abonyból induló zseni kétszeres olimpikon, 1972-ben és 76-ban is tagja volt a magyar válogatottnak. Sőt, később a világválogatottba is meghívták, negyvenkét esztendősen pedig Európa legjobbjai között szerepelt. Varga Pista – ahogy mindenki hívta –nemzeti mezben sem adta alább: a 127 meccsen 882 gólt szerzett.

A világklasszis átlövő Budapesten a Honvéd játékosaként robbant be az élvonalba. – Akkoriban nem jelentett meglepetést a Honvéd első helye, mindig remek volt a katonacsapat, ha pedig akadt egy hiányposzt, a főnökök egyszerűen bevonultattak valakit – emlékezett utóbb a hetvenes évek sikerkorszakára. 1965 és 73 között négyszer nyert bajnokságot a Honvéddal, majd Debrecenbe szerződött, de ez nem várt bonyodalmakba ütközött: a Honvéd nem adta ki a játékjogát, kezdetben pihenőre kényszerült, de addig sem tétlenkedett: annak a reményteljes felnőttcsapatnak lett az edzője, amelynek a rövid szünet letelte után vezéregyéniségévé nőtte ki magát. 1975-ben a Debreceni Dózsa játékosaként is felért a csúcsra.

Varga ötszörös magyar bajnok, ötszörös kupagyőztes, Iszonyatos erejű, elhajlásos, a sorfalat megkerülő szabaddobásai fogalommá váltak a sportágban.

A müncheni olimpián az Egyesült Államok elleni mérkőzés bemelegítésének záróakkordjaként megeresztett egy lövést 13 méterről, a labda a felső lécről a plafon felé pattant, és széttört egy-két lámpatestet. A találkozón 13 gólt dobott, ennél többet egy mérkőzésen azóta sem szerzett olimpián magyar férfi kézilabdázó.

Visszavonulása után sem szakadt el a sportágtól, klubsikerei helyszínén, Debrecenben dolgozott. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2014. december 6-án hunyt el. Szülővárosában sportcsarnokot neveztek el róla.

A második: Nagy László (94)

Hatalmas termete miatt gyerekként a kosárlabdával is próbálkozott, de végül a kisebb labda, a kézi mellett kötött ki. Pályafutása három meghatározó helyszíne: Szeged, Barcelona és Veszprém. Tizenhat évesen, 1997-ben mutatkozott be Szegeden, három év múlva már érte kopogtatott a világ egyik legjobb klubcsapata, a Barcelona. Nyolc évre szerződtették – végül tizenkét évet töltött Spanyolországban. A kivételes játékintelligenciával megáldott átlövő ezen időszak alatt kétszer nyert Bajnokok Ligáját. Három év kihagyást követően 2012-ben újra a magyar válogatott erőssége volt a londoni olimpián, klubkarrierjét pedig Veszprémben folytatta.

A 209 centiméter magas klasszis a kétszeri hosszabbításba torkolló, emlékezetes, Izland elleni olimpiai negyeddöntőben kilenc gólt szerzett a végül a negyedik helyen végzett magyar válogatottban. Nyolc évvel korábban szintén a negyeddöntőben dobott kilenc gólt (Dél Korea ellen) az akkor is a negyedik helyre befutó csapatban.

A londoni olimpia után új fejezet kezdődött az akkor 31 éves játékos életében, itthon – 2018 kivételével – minden évben bajnoki címet ünnepelt. Háromszor is eljutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, de 2015-ben, 2016-ban és 2019-ben is alulmaradt a Veszprémmel.

Nagy László tavaly, a Kölnben rendezett BL négyes döntőn fejezte be a játékospályafutását, és rögtön megtalálták a feladatok: Veszprémben sportigazgatónak, a válogatottnál csapatmenedzsernek kérték fel. A Magyar Kézilabda-szövetség is számít a szakértelmére, a nemzetközi tapasztalataira, 2019 áprilisa óta ő a férfi szakágért felelős szakmai alelnök.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik