FÉRFI BL, CSOPORTKÖR, 8. FORDULÓ
MKB VESZPRÉM–HCM CONSTANTA (román) 31–21


Őrzi hibátlan mérlegét a B-csoport élén álló veszprémi együttes, amely ezúttal hazai pályán boldogította szurkolóit. A becsülettel helytálló román vendégcsapat ellen összesen egy félidőnyi parádé (az első felvonás közepén, majd a szünet után játszott sziporkázóan a házigazda) is elég volt a biztos győzelemhez.

Nyolcból nyolc a Veszprém mérlege a csoportkörben
(Fotó: Szabó Miklós)

„Elégedett vagyok, mert a kezdeti bizonytalankodás után sokat javult a játékunk, főleg a védekezésünk – értékelt a veszprémiek spanyol mestere, Carlos Ortega. – Ez volt az alapja az újabb sikernek, amelyet annak ellenére is elértünk, hogy Oneto, Nagy, Dzsamali, Terzic és Császár kisebb sérüléssel vállalta a mérkőzést.”

„Tudtuk, hol a helye Veszprémnek az európai kézilabdában, miként azt is, hogy a romániai meccsünkön is nyert ellenünk – mondta Zvonko Sundovszki, a Constanta edzője. – Csalódott vagyok, mert a Veszprémnek nem volt szüksége plusztámogatásra, de főleg azért, mert támadásban szinte semmit sem tudtunk megvalósítani az elképzeléseinkből.”

„Csapatunk lassan, nehézkesen kezdett, és ebből a tempóból kellett felgyorsulnia. Végül sikerült” – mondta a kilenc gólig jutó Császár Gábor, aki elmondása szerint a vébéről tüdőgyulladással tért haza, amelyet antibiotikum-kúrával hoztak rendbe az orvosok. Ez ugyan legyengítette, és csak lassan nyerte vissza az erejét, viszont most újra nagy kedvvel kézilabdázott.

„Bátran és végig jól küzdött, akkor sem adta fel, amikor kezdtünk elhúzni, sőt kihasználta, hogy a cseréink kihagytak egy-két kidolgozott helyzetet – ismerte el a rivális teljesítményét az irányító. – Több mint másfél hónap kihagyás után, a ritmust az elején nem mindig találva játszottunk újra BL-meccset. Persze az edzéseken végeztük a feladatainkat, ám a lövések nem mindig voltak pontosak, az összhang csak fokozatosan állt vissza a csapatrészek között. Amikor belelendültünk, elhúztunk, akkor már sok mindent rutinból oldottunk meg. Jól szolgálta a találkozó, hogy rendezzük sorainkat, és erre szükség is volt.”

„Tudom, a BL-győztes ellen talán az évad legnehezebb mérkőzése vár ránk. Edzőnktől azt tanultam, senkit sem becsülhetünk le, de félnünk sem kell senkitől” – vélekedett a soron következő, német Kiel elleni idegenbeli találkozóról Iman Dzsamali. A veszprémiek iráni légiósa csereként lőtt hat gólt, és vélhetően a jövőben – Pérez Carlos távozását követően – még több feladatot kell megoldania.

A 21 éves balátlövő képességeiről sok mindent elárul, hogy már a honosítása is szóba került, bár ezt hivatalosan a szövetségi is cáfolta, illetve az érintett játékos sem tud róla („Erről velem még senki sem beszélt, semmilyen kérdés vagy javaslat nem jutott el hozzám”), sőt, maga is korainak tartja.

A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA

                                                          (A Digi Sport felvétele)

 A MÉRKŐZÉS UTÁNI ÉRTÉKELÉSEK

NŐI BL, KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–ZVEZDA ZVENYIGOROD (orosz) 35–34 (18–17)

 VÉGE NEREA PENA SZEZONJÁNAK

Ebben a szezonban már nem léphet pályára Nerea Pena, az FTC spanyol légiósa. A vizsgálatok azt állapították meg, hogy Pena térdében elszakadt az elülső szalag, és az csak műtét során derül ki, hogy milyen egyéb beavatkozásra lesz majd szükség.

Bővebben a hírről!

„Nehéz mérkőzésre számítottunk, talán kicsit elbíztuk magunkat az elején, azt hittük, hogy simán meglesz. A védekezésünk nem állt össze, a kapusok teljesítménye sem volt az igazi, de a végére feljavultunk. El kell felejteni ezt a meccset, és készülnünk kell a Krim ellen – nyilatkozta tizennégy góljával a meccs hősének bizonyuló Tomori Zsuzsanna a Digi Sport kamerái előtt. – Sokat segített, hogy itthon volt a meccs, a szívünk vitt előre minket néha. Nerea sérülése után némi dühöt éreztem a csapaton, nyögvenyelősen ment a játék, de mindenki hozzá tudott tenni, így behúztuk a kötelezőt.”

A válogatott balátlövő hozzátette: ha Pena sérülése valóban súlyos, azaz külsőkeresztszalag-szakadást szenvedett, akkor egy kulcsembert veszíthet el a Fradi. A megsérülő spanyol helyett beálló Dajka Bettina számított rá, hogy szerephez fog jutni.

„Számítottam rá, hogy szerephez jutok, ugyanakkor nagyon sajnálom, hogy Pena megsérült – fogalmazott Dajka Bettina, aki négy gólját kivétel nélkül kritikus pillanatokban szerezte. – Nagyon vártam a szünetet, hogy végiggondoljam, miért vagyok a pályán. A második játékrész közepéig sikerült jól védekeznünk, ám a végére elfáradtunk, ezért jöttek fel az oroszok. Hazai pályán győzni szeretnénk a Krim ellen, ha a védekezésünk rendben lesz, sikerülni fog.”

Tomori és Szabó nagy csatákat vívott egymással (Fotó: Szabó Miklós)

„A védekezésünk nagyon gyenge volt, a múlt héten a Valcea ellen két világszínvonalú beállót vettünk le a pályáról, ez most nem sikerült, ennél több kell a jövőben – mondta a ferencvárosi edző, Elek Gábor. – Megint eggyel kevesebben lettünk, ez nagyon rosszul érint minket, mint minden sérülés, nagyon keserves időszak elé nézhetünk. Védekezésben kell sokat javulnunk, de nem adjuk fel a sok sérült ellenére sem.”

„Jó érzés volt itthon, ilyen hangulatban játszani – nyilatkozta a Zvezda magyar légiósa, Szabó Valéria, aki határozott védekezéssel hívta fel magára a figyelmet. – Tomori Zsuzsival sajnos nem bírtunk, Dajka Betti is megvert minket néhányszor a cseleivel, de így is szépen helytálltunk, sőt benne volt a mérkőzésben, hogy győzhetünk is, ami a Ferencváros otthonában mindig nagy szó.”

Tomori 60 gólos már a BL most zajló szezonjában, így a góllövőlistán feljött a második helyre, és csupán négy találattal marad el az első helyzettől, a Buducsnoszt montenegrói kiválóságától, Milena Knezevicstől.

Miután a csoport másik mérkőzésén a szlovén Krim Ljubljana otthon négygólos (28–24) győzelmet aratott a román Oltchim Valcea felett, a II. csoportban a ljubljanaiak és a népligetiek is 4–4, míg az oroszok és a románok 0–0 ponttal állnak. Elek Gábor együttes a 3. fordulóban vasárnap fogadja a Ljubljanát, míg a Valcea a Zvezdát látja vendégül.

A MÉRKŐZÉS HAJRÁJA

                                                  (A Digi Sport felvétele)

Az I. csoportban a Győri Audi ETO KC  ma 19 órától a dán Randres vendégeként lép pályára. A csoport másik mérkőzésén a norvég Larvik kétgólos (20–18) győzelmet aratott a címvédő Buducsnoszt Podgorica otthonában, így előbbi hibátlan, utóbbi pont nélkül várja a folytatást.

NŐI KEK, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
VÁCI NKSE-PODRAVKA KOPRIVNICA (horvát) 29–19
Továbbjutott: a Vác, 44–42-es összesítéssel

Óriási bravúrt végrehajtva a Vác idegenben összeszedett nyolcgólos hátrányát ledolgozva összesítésben két góllal bizonyult jobbnak horvát riválisnál, és várja a keddi sorsolást, már a negyeddöntőben. Jellemző az esélyekre, valamint a bravúr nagyságára, hogy a BL-ből átsorolt csoportharmadikok közül egyedül a Podravka búcsúzott, a másik három – Hypo, Dinamo Volgográd, Thüringer – sikerrel vette a nyolcaddöntős akadályt.

 
Melyik kézicsapatunknak van esélye a legtovább jutni a BL-ben?
Összes szavazat:6942
Szavazás kezdete: 2012. 11. 05
A szavazást lezárták.
Győri ETO. - 54%
Veszprém. - 28%
Ferencváros. - 12%
Szeged. - 4%
 

„Önmagunkat legyőzve, nagyon nagy mérkőzést játszottunk – mondta a boldog váci edző, Gulyás István a mérkőzést követően. – Óriási dolognak tartom, hogy a magyar bajnokság dobogójáért küzdő csapatunk a legjobb horvát együttest búcsúztatta.”

„Nagyon jó védekezés mellett eredményes volt a támadójátékunk is, és egy fantasztikus meccsen, önmagunkat felülmúlva jutottunk tovább – nyilatkozta a 13 gólig jutó Klivinyi Klinga. Az elején érezhetően megleptük a horvátokat azzal, hogy elmentünk öt nullára, és néha utána is meg voltak zavarodva, mi iszont nagyon magabiztosan játszottunk.”

„Mindenkinek kijött a lépés, mindannyiunknak megvolt a maga szelete a tortában, akinek nem támadásban volt kulcsszerepe, az védekezésben tette hozzá a magáét – vélekedett Triffa Ágnes, aki remek védésekkel vette ki a részét a továbbjutásból. – Meg a horvátok kicsit le is becsültek bennünket,
mintha azt hitték volna, nyolcgólos előnyből már fejen állva is továbbjutnak. Hát, nem így történt.”

„A nagyon jó kezdést tovább tudta vinni a Vác, és a látottak alapján egyértelmű volt, hogy a jobb csapat került a legjobb nyolc közé, ahol találkozhatunk is…” – jegyezte meg Németh András, az osztrák Hypo NÖ mestere, a Vác korábbi edzője.


                                                   (A Sport Klub felvétele)

NŐI KEK NYOLCADDÖNTŐ
Podravka Koprivnica (horvát)–VÁC 23–15
19–29
42–44
Byasen (norvég)–HC Leipzig (német) 23–26
23–23
46–49
Metalurg Szkopje (macedón)–Thüringer HC (német) 11–29
24–32
35–61
Hypo NÖ (osztrák)–Bayer Leverkusen (német) 31–27
27–25
58–52
Stabaek (norvég)–Issy Paris (francia) 19–23
25–26
4449
Laczpol Gdynia (lengyel)–Bera Bera (spanyol) 32–20
17–29
4949
Rosztov Don (orosz)–Esbjerg (dán) 29–28
31–28
60–56
Dinamo Volgográd (orosz)–Zajecsar (szerb)31–23
30–28
61–51
A vastag betűvel szedett csapatok jutottak be a nyolc közé.

 

Lidl az FTC Gyémántfokozatú támogatója