Kézilabda: bajnokcsapathoz írt alá Rasmussen – hivatalos

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 19:38
null
Kim Rasmussen négy év után irányít ismét klubcsapatot (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya visszatér Lengyelországba, ahol az MKS Lublin vezetőedzője lesz – jelentette be hivatalos csatornáin a klub.

A szakembert képviselő ChampSport ügynökség bejegyzése szerint a dán tréner két évre kötelezte el magát a női csapathoz, amely az utóbbi két kiírást egyaránt megnyerte a hazai bajnokságban.

Rasmussen már két héttel ezelőtt elmondta, közel áll ahhoz, hogy ismét elkötelezze magát egy csapathoz és visszatérjen a pálya szélére.

A Lublin egy csoportban szerepelt az Érddel az EHF-kupa 2019–2020-as idényében, a magyar csapat pedig hazai pályán és idegenben is nyerni tudott.

A 47 éves edző – aki viharos körülmények között távozott a magyar kispadról – 2010 és 2016 között volt a lengyel női válogatott szövetségi kapitánya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik