Kézilabda: őrizetbe vették az egyik klubelnököt – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.09. 13:15
A ripost.hu beszámolója szerint a napokban kirobbant, kézilabdát érintő vesztegetési ügyben egy meg nem nevezett, nem fővárosi klub elnökét őrizetbe vették.

A lap biztosra veszi, hogy az ügynek lesz folytatása, valamint hogy hamarosan lehullhat a lepel az ügyben érintett csapatokról és személyekről. Addig is idézik az MKSZ közleményét:

„A nyomozás eredményének függvényében az ügynek személyi és egyéb konzekvenciái is lehetnek, mindaddig azonban, amíg ennek ellenkezője bizonyítást nem nyer, az MKSZ vélelmezi az eljárás alá vont személyek ártatlanságát. Ennek értelmében további információkat csak az ügy minden részletének ismeretében tudunk közölni.”

Közben a Kisvárda jelezte, nem érintett az ügyben.

„Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy egyesületünk a napokban kirobbant botrányban, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) játékvezetőiellen folytatott ügyben nem érintett.Klubunknál nyomozati cselekmény nem zajlott” – áll a kisvárdai közleményben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik