Skaliczki László a múlt héten vette át a Magyar Kézilabdázásért-emlékérem kitüntetést (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Mintha bizonytalanul mozgott volna a díjjal – azért a kézilabdapálya az igazi terep?
– Általában mondják, hova álljunk, de a járvány miatt most másként alakult a díjátadó, kerestem, merre forduljak a fotósok felé. Hiába, én vidéki fiú vagyok, ahogyan kétezernégyben mondtam, mezei tornatanár, aki az úttörőolimpiáról eljutott az igazira, ám megadtam a módját, kiöltöztem rá – nevetett Skaliczki László mesteredző, a férfiválogatottal olimpiai negyedik tréner, aki a múlt héten vette át a Magyar Kézilabdázásért-emlékérem kitüntetést.

Hol van a helye?
– Az első elismerésem a szövetségtől, szóval örülök neki. Tanárember vagyok, csaknem harminc éve első osztályú edzőként dolgozom – pontosabban, az első osztályban, a kettő nem ugyanaz (nevet). Persze a lovagkeresztre büszkébb vagyok, hiszen azt az olimpiai szereplésért kaptam, de ugyanúgy örülök, mint amikor minisztériumi dicséretet adtak a gyerekekkel foglalkozásért. Még szebbé tette, hogy az emlékbizottság elnöke, Iglódi Endre utólag a hatvanötödik születésnapom alkalmából is köszöntött.

A korát emlegeti, holott a beszélgetés előtt még azzal viccelődött, megfiatalítja a női csapat.
– Ez így is van. A koronavírus-járvány nekem arra volt jó, hogy szakmailag összegezzem a dolgaimat. Matek szakos is vagyok, így tulajdonképpen leltárt készítettem, mi jó és miben lehet fejlődni. Bár már a B-oldal utolsó számai mennek, hiszek abban, hogy az ember mindig változik, csak nem mindegy, milyen irányba. Tartani akarom a lépést, edzősködni csak úgy lehet, ha az ember maga is tanul. Fontosnak érzem, hogy megtaláljam a hangot a tanítványaimmal.

 
Skaliczki László a Csurgó új vezetőedzője – hivatalos

Hogyhogy őket az NB I B-s Csurgó női csapatában találjuk?
– Mindenkit a maga helyére (nevet). A fiam kedves barátja az elnök, Szászfalvi Bence, aki szerette volna, hogy impulzust adjak, az edzőkollégáknak is, és szélesebbé váljon az utánpótlás. Mindig is voltak tehetséges lányok Csurgón, ahol magas szintű a férfikézilabda, és szeretnék, hogy akik elkötelezettek a munka iránt, azok akár a nevemet is hallva oda jöjjenek. A fiatal játékosnak a szeme a legfontosabb, olyan, mint a fényképezőgép, leveszi, hogyan kell élni, dolgozni, ezért akarunk példát mutatni. Foglalkozunk érzelmi intelligenciával, önbecsüléssel, saját magunk tiszteletével, tudatossággal, amely mind önbizalmat ad, és hogy miként tegyük a pályára, ami bennünk van – mindez lényeges a női kézilabdában. Kétszer dolgoztam nőkkel, Debrecenben és Békéscsabán, tapasztaltam, milyen fontos a kommunikáció. Az egyik összetartáson két órát beszélgettünk – ha a feleségem meghallja...

Nagy lelkesedéssel mesél – ennyire megfogta a feladat?
– Most mondhatnám, hogy a kör bezárul, hiszen párhuzamosan az NB I B-s játékoskarrieremmel tíz csapatnak adtam a kezébe a labdát, és ezúttal – más szinten – valami hasonlót érzek. Igyekszem leporolni, frissíteni a technikát, hogyan fejlesszek egy csapatot, érdekel a feladat. Nem szeretnék a memoáromon gondolkodni, hogy ki voltam, mit csináltam, az érdekel, mi van előttem. Az ember addig tud friss maradni, amíg megy előre.

Minek is jött a B-oldallal...?
– Tényleg az megy már, de azért ott is vannak jó számok.

– Mi lenne a siker az idény végén?
– Az elnök úgy vezetett fel, hogy eddig kétszer dolgoztam az NB I B-ben, mindkétszer feljutás lett a vége, és három a magyar igazság. Jöhetnek a számmisztikával, de kicsit kevesen vagyunk, úgyhogy ugrás az ismeretlenbe, reméljük, a harmadik–hatodik hely között sikerül befutni. A járvány miatt az élcsapatoknak is óriásiak az igényeik, megtartják azokat, akik az osztályunkban pallérozódhatnának, plusz a mi csoportunkban több akadémia is van. Fontos lesz, hogy kihúzzuk sérülések nélkül, és a kulcsemberek formaingadozása sem fér bele. Ritmusváltásos játékot, nagy tempót várok, amelybe belecsúsznak a hibák. A jóisten velünk van, szárazon tartjuk a puskaport, és akkor tudunk lőni.