Kézilabda: Nagy László a reformokról és az idegenlégiósok távozásáról

Vágólapra másolva!
2020.07.07. 09:10
null
Nagy László örül, hogy a magyar fiatalok előtérbe kerülnek (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke, Nagy László szerint a női Bajnokok Ligája törölt budapesti négyes döntője mindenkit negatívan érintett, miközben a meghatározó idegenlégiósok távozása minőségromláshoz vezethet, ezért eljöhet a reformok ideje.

– Milyen hatásai lehetnek a női Bajnokok Ligája eltörölt budapesti négyes döntőjének a magyar kézilabdára?
– Ez sajnálatos döntés, de nemcsak nekünk, hanem a világ kézilabda-szerető szurkolóinak is – mondta Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke, a Telekom Veszprém sportigazgatója a Nemzeti Sportnak. – A hatásait egyelőre nem ismerjük, de benne van a pakliban, hogy eltolódnak a nemzeti bajnokságok kezdési időpontjai, továbbá a nemzetközi kupasorozatok sem indulnak el időben. Az EHF e határozatából az szűrhető le, hogy esetleges második koronavírus-hullámtól tart.

EDZŐNEK TANUL

Chema Rodríguezhez hasonlóan Nagy László is a spanyol edzői tanfolyamot végzi, amely jelenleg online folyik.

A részben hazai rendezésű 2022-es Európa-bajnokság miatt a selejtezőkből kimaradunk, ezért a címvédő spanyolokkal és a szintén Eb-döntős horvátokkal, valamint a társházigazda szlovákokkal a novembertől májusig tartó Európa-kupa szervezésén dolgozunk a szövetségben, miközben a spanyol edzői tanfolyamot végzem – fogalmazott Nagy László. – A kurzus háromhetes, hétfőtől péntekig, reggel negyed kilenctől este fél kilencig tart, úgyhogy nem unatkozom.”

– A hazai NB I-ről azért tudjuk, hogy szeptember hatodikán rajtol. Reális ez a dátum?
– A versenykiírás elkészítése óta a szeptember hatodikai dátummal dolgozunk, továbbra is ezzel számolunk. Résen kell lennünk, folyamatosan gyűjtenünk az információkat, visszajelzéseket. Én mindenesetre bizakodó vagyok.

– A Vác után a Mezőkövesd is visszalépett az élvonaltól a férfiaknál, ráadásul több klub életben maradása is az önkormányzati támogatás mértékétől függ. Nem tart attól, hogy a jövőben egyre több ilyen hírről kell beszámolni?
– Sajnálatos, ami a Váccal és a Mezőkövesddel történt, ám hiába számítottunk ilyen esetekre, felkészülni rájuk nem lehet. Nem tudunk hatni az önkormányzatokra, bármennyire szeretnénk, pedig az egészséges versenyhelyzet fenntartásához szükség lenne a stabil támogatói bázisra. A járvány elharapódzásakor még csak bércsökkentésről lehetett hallani, ezután azonban a költségvetést is megvágták több egyesületnél, amelyek közül kettő nem tudta vállalni az NB I-et. A kis klubok bevételeinek nagy része a jegyeladástól függ, a kialakult helyzetben viszont nem alapozhatnak erre.

– Például létszámcsökkentés vagy a bajnokságok átszervezése?
– Törekvések, gondolatok vannak arra vonatkozóan, hogy a magyar kézilabda szakmai hírnevét megőrizzük, fejlesszük. Ilyen lehet a másodosztály összevonása jövőre, amelytől minőségi javulást várunk.

(Fotó: Dömötör Csaba)
(Fotó: Dömötör Csaba)

– Nézőkkel vagy zárt kapuk mögött indul a következő idény?
– Mindenkinek az a vágya, hogy szurkolók előtt kezdődjön. Volt játékosként azon a véleményen vagyok, hogy a nézők szerves részét képezik a kézilabdának, a telt ház élménye semmihez sem fogható, valahogy az izgalmi szint is más ilyenkor. A résztvevők egészsége azonban sokkal fontosabb mindennél, ezért az első lépés, hogy induljanak el a bajnokságok. Ez gazdasági szempontból sem mindegy, mikor történik meg, mivel a sportág főtámogatója a Szerencsejáték Zrt., és ha nincsenek meccsek, fogadások sem lesznek.

– Sok helyen több idegenlégióstól is megváltak. Csökken ezáltal a bajnokságok színvonala?
– Egyelőre nehéz következtetéseket levonni, habár a meghatározó külföldi játékosok távozása nyilván minőségromláshoz vezethet. Az érem másik oldala: örülhetünk, hogy ezáltal a magyar fiatalok előtérbe kerülhetnek, ami kimondottan jó a magyar kézilabdának. A színvonalat viszont szeretnénk továbbra is megtartani, ezért is vezettük be a pandémia előtt a fizetési plafont, amely június elsejétől szabályozza az utánpótláskorú és amatőr sportolók juttatásait. Ez olyan szükségszerű reform volt, amelyet még több követhet.

– Mennyire tekinthető intő jelnek a váci női csapatnál történt tömeges megfertőződés?
– Az iránymutatást megkapták az egyesületek a tesztekre vonatkozóan, ezek betartása az ő felelősségük. Egy-két játékos megbetegedésével a csapatoknál is számoltak, de tény, egy együttesnél tíz eset kiugróan magas szám. Nem vagyok orvos, ám ha ez lesz a tendencia, nyilván nem lehet versenyeztetésről beszélni, és a bajnokságok kezdési időpontjai is tolódhatnak. Egységes egészségügyi szabályozással talán áthidalható a probléma, a központi szűrésekkel megakadályozhatjuk a fertőzés terjedését. A váci hölgyeknek pedig ezúton is jobbulást kívánok!

– A férfiválogatott január óta nem lépett pályára tétmeccsen, ám a jövő évi egyiptomi világbajnokságra így is kijutott. Nem fél attól, hogy Gulyás István szövetségi kapitánynak a nulláról kell kezdenie a munkát a hosszú kihagyást követően?
– Jó lett volna néhány hetet eltölteni nyáron a srácokkal, és ott folytatni, ahol a januári Európa-bajnokságon abbahagytuk. Badarságnak tartottuk azonban megszervezni egy edzőtábort azután, hogy sokan hónapokig nem fogtak labdát a kezükbe. Szerettük volna elkerülni a felesleges sérüléseket, mert ugye a játékosokat a klubok fizetik. Legközelebb szeptemberben találkozunk a kerettel, akkor szisztematikusan fogjuk felépíteni a munkát. Profi sportolók lévén mindenki extra figyelmet fordított magára a karantén alatt és utána is, így nincs olyan, aki ne várná a folytatást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik