Kézilabda: Kirsnert kinevezték alelnöknek, díjakat adtak át

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 15:23
null
Kocsis Máté kézielnök a két női alelnökkel, Kirsner Erikával és Pálinger Katalinnal (Fotó: Tumbász Hédi)
Jelentős részvétel mellett tartotta meg küldöttgyűlését a Magyar Kézilabda-szövetség, amely módosította az alapszabályát, és Kirsner Erika személyében új alelnököt választott.

 

A helyszínhez érkezve senkinek sem lehetett kétsége afelől, hogy határozatképes lesz a Magyar Kézilabda-szövetség 2020-as évi rendes küldöttgyűlése, hiszen a sportág ismert alakjai töltötték meg a Lurdy konferenciatermét.

A sportszervezetek 147 küldöttjéből 121 igazolta mandátumát és vette fel a szavazólapját, amelyet aztán később kivétel nélkül minden kérdést követően az igen válasznál mutatott fel.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója mondott rövid üdvözlőbeszédet, amelyben nyomatékosította, meg vannak győződve arról, jövőre lesz nyári olimpia Tokióban, kérte, a sportág is eszerint készüljön szakmailag.

Alig egy óra alatt a teljes küldöttgyűlés lezajlott, amelyen megemlékeztek a legutóbbi óta elhunyt sportági szereplőkről – így lapunk szakírójáról, Simon Józsefről is –, illetve elfogadták a szervezet 2019. évi szakmai és pénzügyi beszámolóját, közhasznúsági mellékletét, könyvvizsgálói és felügyelőbizottsági jelentését, majd az 2020-as pénzügyi és szakmai tervét is, továbbá módosították a szövetség alapszabályát.

Mindez olyan gyorsan, akkora egyetértésben zajlott le, hogy szinte hosszabb időt vett igénybe, amíg aztán átadták a díjakat. Pontosabban, az új idők rendje szerint nem átadták, hanem az elismerésben részesülők elvették azt egy asztalról, majd a fotó erejéig a maszktól is megszabadulhattak.

Elismerő oklevelet kapott Balogh Beatrix, Fabulyáné Kovács Tímea, Gulyás László, Harmat Tamás, Kocsis Géza, Kovács Tamás, Marosné Bedőcs Katalin, Medvegy Péter, Mulicza Ferenc és Tiba András.

A Magyar Kézilabdázásért Emlékérem kitüntetést adományozott az MKSZ Dr. Iglódi Endrének, Németh Csabának, Siti Beátának, Skaliczki Lászlónak és Zsiga Gyulának.

A Török Bódog Életműdíj 2020. évi díjazottjaként a kitüntetést edzői kategóriában Csík János mesteredző, korábbi női és férfi szövetségi kapitány; sportvezetői kategóriában Andorka Sándor, egykori nemzetközi játékvezető, versenybíró, az MKSZ nemzetközi bizottságának korábbi elnöke; míg kézilabdázó kategóriában Kovács Péter, az Évszázad kézilabdázója, a Kézisek kézise, a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnokának egyik alapító tagja vehette át.

Kocsis Máté, az MKSZ elnöke beszédében többek között elmondta, a szervezet ilyen-olyan módokon 2.2 milliárd forint pluszt biztosít a sportszervezeteknek a koronavírus-járvány okozta nehezebb gazdasági helyzet átvészelésére.

A papíron legizgalmasabb napirendi pont sem alakult különösebben izgalmasan: Nagy László és a második gyermekének nemrég életet adó Pálinger Katalin mellé – egyhangúlag – megválasztották alelnöknek Kirsner Erikát, aki Pálingerrel közösen felügyeli a női szakágat.

Kézilabdázó kategóriában Kovács Péter, az Évszázad kézilabdázója, a Kézisek kézise, a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnokának egyik alapító tagja kapta meg a Török Bódog-díjat (Fotó: Tumbász Hédi)
Kézilabdázó kategóriában Kovács Péter, az Évszázad kézilabdázója, a Kézisek kézise, a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnokának egyik alapító tagja kapta meg a Török Bódog-díjat (Fotó: Tumbász Hédi)
Csík János mesteredző Török Bódog-életműdíjat kapott (Fotó: Tumbász Hédi)
Csík János mesteredző Török Bódog-életműdíjat kapott (Fotó: Tumbász Hédi)
Skaliczki László Magyar Kézilabdázásért Emlékérem kitüntetésben részesült (Fotó: Tumbász Hédi)
Skaliczki László Magyar Kézilabdázásért Emlékérem kitüntetésben részesült (Fotó: Tumbász Hédi)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik