Kézilabda: káosz a norvég elődöntőben, minden Larvik-játékos távozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.30. 08:22
null
A Larviknál már a túlélés a tét (Fotó: larvikhk.no)
Az anyagi problémákkal küzdő Larvikot mindegyik játékosa elhagyta, így a harmadosztályba frissen feljutott második csapattal, illetve a legjobb U18-asokkal áll fel a Vipers elleni elődöntőre a norvég női bajnokságban.

 

 

Az elmúlt hónapokban a Larvik a túlélésért küzd, azért, hogy egyáltalán a következő idényben elindulhasson a legmagasabb osztályban. A vezetőség a pénzügyi nehézségek megoldása érdekében februárban úgy döntött, hogy megszünteti az első csapat játékosainak a szerződését, a három hónapos felmondási idő április 30-án jár le.

Azt előre lehetett látni, hogy a májusi elődöntőkre komoly hatással lesz, márpedig a csapat kiharcolta a továbbjutást a Molde elleni negyeddöntőben. Azonban a vasárnapi, 24–22-re megnyert hazai meccs volt az utolsó, amelyen pályára léptek a legjobbak.

A Larvik-játékosok nem kötnek szerződést a Kristiansanddal szembeni elődöntőkre, ezért Mari Molid az utolsó mérkőzést játszotta a klubban. „Miután a szerződésünk lejár, úgy döntöttem, hogy nem játszom a továbbiakban” – idézte a dán Tv2 a világ- és Európa-bajnok balátlövőt, Mari Molidot. De rajta kívül senki sem vállalja a szereplést, így a klub kénytelen fiatal, rutintalan játékosokkal felállni a Vipers ellen május elsején és harmadikán

„A klub felkérte a játékosokat, hogy játsszanak a hátralévő mérkőzéseken, de el kell fogadnunk, hogy a szerződések április harmincadikán lejárnak. A Vipers ellen a harmadosztályba (2. divisjon) frissen feljutott Larvik Turn & IF, illetve az U18-as csapat játékosai lépnek pályára” – írta közleményében a klub.

A Vipers edzője, a Larviknál korábban tíz évet dolgozó Ole Gustav Gjekstad szerint nagyon furcsa helyzet, hogy felkészülnek egy ellenfélre, de teljesen másik csapat lép majd pályára ellenük.

„Szégyen, hogy azok, akik eddig játszottak, nem fejezik be a szezont. De nem szeretnék erre a témára több energiát fecsérelni”mondta.

Hozzátette, hallotta a pletykát, hogy a Larvik több veterán, korábban visszavonult játékosát is csatába küldheti. „Semmi baj, felkészülünk Lene Rantalára, és Gro Hammerseng-Edinre. Nagy előny, hogy jól ismerem őket” – mondta viccesen.

Az 1990-ben alapított Larvik eddig 19-szer volt bajnok, legutóbb a 2016–2017-es idényben. Hogy jövőre egyáltalán lesz-e esélye csatába szállni az érmekért, még erősen kérdéses, ugyanis április 30-ig lehet jelentkezni a jövő évi licencért, amelyről a következő hetekben dönt a szövetség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik