Kézilabda: indul a székelyföldi akadémia

Vágólapra másolva!
2018.07.13. 18:52
null
Gálfi Árpád és Ilyés Ferenc (Fotó: Lőrincz Csaba)
Augusztustól indul Székelyudvarhely központtal a Székelyföldi Kézilabda Akadémia – a hírt Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere és Ilyés Ferenc válogatott játékos, a Magyar Kézilabda-szövetség határon túli magyar kézilabdáért felelős elnöki megbízottja jelentette be péntek délelőtt.

 

A tavaly decemberben megítélt, 441 millió forintnyi magyar kormánytámogatással létrehozandó kézilabda-akadémia mind a lány-, mind pedig a fiúszakágat felkarolja – csak székelyudvarhelyi viszonylatban ez közel háromszáz gyereket érint, de a kézilabdázó székely fiatalok száma hamarosan sokszorosára duzzadhat, hiszen az elképzelések szerint Székelyföld számos településén alközpontokat hoznak majd létre.

„Úgy vélem, a kézilabda-akadémia elindítása nemcsak a székelyföldi, hanem a magyarországi kézilabdázás életében is jelentős előrelépés. Székelyudvarhelyen eddig is élénk kézilabdaélet zajlott, harmincezer főt számláló kisvárosunk olyan játékosokat adott a magyar kézilabdázásnak – hogy csak a legismertebbeket említsem –, mint Ilyés Ferenc vagy Bartók Csaba” – mondta Gálfi Árpád.

Székelyudvarhely polgármestere tapasztalatszerzés céljából korábban személyesen is ellátogatott a Nemzeti Kézilabda Akadémia balatonboglári központjába, illetve együttműködést alakított ki az MKB Veszprém férfi, illetve a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának vezetőségével.

A városvezető ugyanakkor hangsúlyozta, a magyar kormánytámogatás mellett más forrásokat is igyekeznek bevonni a jövőben a projekt működtetésébe, hogy „a székelyföldi kézilabda-akadémia igazi sikertörténetté válhasson”.

Ilyés Ferenc (Fotó: Lőrincz Csaba)
Ilyés Ferenc (Fotó: Lőrincz Csaba)

 

Ilyés Ferenc is hatalmas lehetőségnek nevezte Székelyudvarhely és az egész Székelyföld életében, hogy augusztustól akadémiai keretek között folytatódik a kézilabdázók felkészítése Székelyudvarhelyen, hiszen a székely anyaváros az erdélyi kézilabdázás egyik legfontosabb fellegvárának számított az elmúlt közel egy évszázad során.

Ilyés ugyanakkor felhívással fordult a szülőkhöz, kérve, ne küldjék túl fiatalon az anyaországba sportolni a gyermekeiket, hiszen „itthon is kitűnő körülmények között kézilabdázhatnak, fejlődhetnek”.

A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy az akadémián folyamatos lesz az edzőképzés, és hogy a román pontvadászat minden korosztályában indítanak majd csapatokat. Az elképzelések szerint az újonnan létrehozott Szejke Sport Klub néven – Szejkefürdő Székelyudvarhely talán legismertebb városrésze, Orbán Balázs egykori birtoka, ahol a legnagyobb székelynek nevezett író, néprajzi gyűjtő, fotográfus, országgyűlési képviselő (1829–1890) nyugszik –, Székelyföldi Kézilabda Akadémia feliratú mezekben futnak majd ki a pályára az akadémia csapatai, amelyektől már a kezdetektől elvárás, hogy a tízből legalább hét korcsoportban kijussanak az országos döntő tornákra.

Jelenleg közel háromszáz ifjúsági korú játékos kézilabdázik Székelyudvarhelyen
Jelenleg közel háromszáz ifjúsági korú játékos kézilabdázik Székelyudvarhelyen

 

A magyar kormánytámogatásból egyébként Székelyudvarhelyen iskolai sportpályákat is felújítanak, illetve tatarozzák a sportcsarnok épületét, valamint konditermet hoznak létre.

A felnőttcsapat létrehozására már helyi szinten kell anyagi forrásokat találjon a városvezetés: a Verestóy Attila klubelnök halálával csődbe jutott, román bajnoki ezüst- és bronzérmes, Challenge-kupa-győztes SZKC még januárban kiszállt a pontvadászatból, ám a tervek szerint a július huszadikai nevezési határidőig Székelyudvarhely újraalakuló felnőtt férfi gárdája is benevez a másodosztályú bajnokságba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik