Kézilabda: így fest majd az első BL-szezon az EHF-reform után

Vágólapra másolva!
2019.07.05. 18:33
null
A magyar bajnok BL-indulása atombiztosnak tűnik a Győri ETO előző három évi győzelmének köszönhetően (Fotó: Tumbász Hédi)
Ahogyan arról korábban beszámoltunk a 2020–2021-es idénytől változik az Európai Kézilabda-szövetség égisze alatt szervezett nemzetközi kupák lebonyolítása és az indulást jelentő helyek eloszlása is. Az EHF által megküldött szabályok értelmében a jövőben mind a férfiaknál, mind a nőknél kilenc nemzet indíthat alanyi jogon BL-csapatot. Most nyilvánosságra hozták, a 2020–2021-es évadban mely kilenc-kilenc ország lesz ez. A magyar bajnok helye egyelőre biztos mindkét nemnél.

 

2020-tól a kézilabda Bajnokok Ligájában tizenhat csapat vesz majd részt mind a férfi, mind a női mezőnyben. Kilenc nemzet alanyi jogon küldheti bajnokait a legjobbak közé, egy pozíciót az EHF-kupát váltó Európa-ligában elért eredmények alapján osztanak ki (az a nemzet kapja, amelyik a megelőző három évadban több győztest adott), míg másik hat helyre szabadkártyásként pályázhatnak a csapatok. Erről részletesen itt írtunk.

Ami magyar szempontból a legfontosabb: a nőknél jelenleg az első, a férfiaknál a negyedik helyen áll Magyarország az EHF-ranglistán, így a legjobb kilenc szempontjából jelenleg stabil a hazai bajnokságok helyzete.

A nőknél 162.5 ponttal vezet Magyarország, míg Oroszország a második 119-cel. Ez a két nemzet alanyi jogon összesen öt csapattal indulhat majd az európai kupaporondon: a bajnok a BL-ben, másik négy együttes pedig az El-ben.

A legjobb kilencben van még Románia, Dánia, Franciaország, Norvégia, Németország, Észak-Macedónia és Montenegró (jó kérdés, hogy mondjuk a Vardar szétesése után milyen csapat indulhat Macedóniából). Olyan nemzetek helyzete viszont bizonytalan a BL-indulást tekintve, mint például Svédország (10.), Lengyelország (14.) vagy Spanyolország (15.).

A 2020–2021-es női Bajnokok Ligája indulói nemzetek szerint
A 2020–2021-es női Bajnokok Ligája indulói nemzetek szerint

A férfi EHF-ranglista élén Franciaország áll (139.33), mögötte Németország a második (132.83), így hasonlóan a női lebonyolításhoz, ők indíthatnak a 2020–2021-es kupaévadban öt csapatot is biztosan. Magyarország a negyedik 99.83 ponttal, Észak-Macedóniától (115.0) lemaradva, de Spanyolországot (96.17) megelőzve. Ennek értelmében alanyi jogon Magyarországról egy csapat jut a BL-be, további három pedig az El-be.

A 2020–2021-es férfi Bajnokok Ligája indulói nemzetek szerint
A 2020–2021-es férfi Bajnokok Ligája indulói nemzetek szerint

A ranglista a megelőző három idény pontjai alapján állt össze, vagyis a 2016–2017-es, a 2017–2018-as és a 2018–2019-es idényben elért eredmények számítanak.

A módosítások része, hogy a jelenlegi harmadik számú sorozat, a Challenge-kupa lesz az új EHF-kupa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik