Női kézi: bajnokság nincs, a sportág nem fontos, mégis ki kell jutni az olimpiára

Kínában mindent olimpiai aranyban mérnek – az NSO Tv riportja

Ha azt mondjuk, hogy a kézilabda Kínában nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé, még valószínűleg finoman is fogalmaztunk. A labdajátékok között a foci, a kosárlabda és a röplabda viszi a prímet, míg a kézilabda helyzetét jól szemlélteti, hogy nincs önálló sportági szövetsége, hanem a baseballal és a gyeplabdával van közös szervezete.

A korábban a Füchse Berlinnél és a THW Kielnél is dolgozó Jörn-Uwe Lommelt tavaly áprilisban bízták meg a női válogatott irányításával, pedig eredetileg abban a tudatban utazott el az ázsiai országba, hogy majd a férficsapat szövetségi kapitánya lesz.

„A kínai kormány csak olimpiai érmekben gondolkodik, és olyan sportágakat támogat, amelyekben van esély arra, hogy ott legyenek a világ legjobbjai között – mondta Lommel a Nemzeti Sport Online-nak. – Férfi kézilabdában még Ázsián belül is nehéz lenne a dolguk, ezért az a döntés született, hogy a női szakágra helyezik a hangsúlyt. Így eshetett meg az is, hogy bár eredetileg azért érkeztem Kínába, hogy a férfiválogatottat irányítsam, végül női szövetségi kapitány lettem. Korábban huszonkilenc évig férficsapatokkal dolgoztam, sohasem vezettem női együttest, de vállaltam a kihívást.”

A kihívás márpedig elég szép, az európaiaknak egyébként sem egyszerű az élet Kínában. „Először is meg kellett értenem az embereket, hogyan gondolkodnak magukról, mit éreznek, mit várnak el tőlem. Mindenképpen érdekes tapasztalatokat gyűjtök, néha jókat, máskor kevésbé” – tette hozzá a 61 éves német szakember, akinek természetesen tolmácsra van szüksége a csapattal való kommunikációhoz, így viszont nem tudhatja, mennyire jutnak el az üzenetei a játékosokhoz.

Az ázsiai ország méretei miatt bizonyára sokan úgy vannak vele, hogy hatalmas a merítési lehetőség, kiválóak a lehetőségek, de „éppen az ellenkezője az igaz. Senki sem ismeri a kézilabdát, így az is a feladatunk, hogy megismertessük az emberekkel a sportágat.”

Mindössze nyolc-kilenc tartományban van jelen a női kézilabda, kevés a csapat, és így nem áll rendelkezésre elég minőségi játékos. Lommel a kiválasztás terén is ki van szolgáltatva a helyieknek: „Bíznom kell a szövetségben, hogy a megfelelő játékosokat választja ki a számomra. Most minden jó játékos itt van Magyarországon, biztos lennének mások is, de nincs lehetőségem felmérni őket. A legnagyobb gond, hogy nincs bajnokság, márpedig meccsek nélkül nagyon nehéz bárkit is megnézni. Egy nagyon régimódi rendszer működik, három hónapig csak edzés van, majd jön egy kisebb torna.”

Mint mondja, így inkább a szerencsén múlik, hogy beválnak-e a játékosok, de nem tud mit tenni, azokkal kell dolgoznia, akik eljönnek. „Ha azt mondom a szövetségnek, hogy az egyik pozícióba szükségem lenne játékosokra, eltelik pár nap, és ott vannak. Így működnek itt a dolgok.”

Mostanáig nagyon nehezen halad azzal, hogy fejlődést érjen el a kézilabdás képzés terén. Sok tippet leadott, milyen fejlesztésekre lenne szükség, innentől a kínaiakon áll, mi valósul meg belőle. A nehézségek ellenére úgy látja, erőnlét terén jó irányba halad a csapat, és tavaly már elértek néhány szép eredményt is.

„Ezüstérmesek lettünk az Ázsiai Játékokon, amely nagy meglepetés volt. Utána azonban a nyolc legjobb játékosom hirtelen visszavonult, mert nem akarták folytatni a következő világversenyig. Október ötödikén kaptam az információt, hogy új csapat építésébe kell kezdenem, miközben a decemberi, Japánban rendezett Ázsia-bajnokságig alig két hónap állt rendelkezésre. Tizenkét új, fiatal játékost kellett beépítenem, és velük kellett eredményes csapatjátékot kialakítanom. Nem volt egyszerű, mert a megmaradt idősebbek nem voltak jók védekezésben, a fiatalabbak pedig támadásban. Ezzel együtt harmadikok lettünk.”

Mivel Kínában a játékosok nem kapnak igazán meccsterhelést, többször is Európába jönnek gyakorolni és minőségi edzéseket tartani. Tavaly jártak Németországban és Norvégiában is, idén Magyarország után még Szerbiába is elutaznak.

Lommel elégedett a nálunk végzett erőnléti és taktikai munkával, amelyet öt felkészülési mérkőzés egészít ki. Múlt héten kezdésként hat góllal legyőzték a Kispestet, majd előbb öttel kikaptak a Budaörstől, aztán nyolccal az Eszterházy KFSC-től. A kínai válogatott még a hét végéig marad hazánkban, pénteken a Dunaújvárossal, szombaton az Alba Fehérvárral játszik edzőmeccset. A távlati cél egyértelmű, ki kell jutni a tokiói olimpiára.

„Kínában csak az arany számít minden sportágban, nagyon agresszíven gyűjtik az érmeket. Női kézilabdában nem könnyű elérni erre a szintre, mert Ázsiában is mindenhol népszerűbb és erősebb a sportág. Azért dolgozunk, hogy szeptemberben legyőzzük Dél-Koreát a hazai rendezésű olimpiai kvalifikációs tornán. Ázsiából csak az első helyezett jut ki egyenes ágon az olimpiára, a selejtezőtornán nem lenne reális esélyünk az európai válogatottak ellen. Nem egyszerű, mert Dél-Korea volt a legjobb az elmúlt húsz évben a kontinensen, szerintem Kína még sohasem győzte le. De mindenkinek azt mondom, nagy esélyünk van, mert egy meccsen bárkit el lehet kapni. Senki sem tudja előre, mi történhet egy döntőben. Hinnünk kell benne, és így is készülünk.”

A sportág jövőjét alapvetően meghatározhatja a kvalifikáció vagy annak elmaradása, ugyanis a válogatott lemaradt a megelőző két ötkarikás játékokról is.

„Kína egy másik világ, a pénz nem számít. Ha úgy van, egyik pillanatról a másikra megduplázzák a forrást, de ugyanígy hirtelen el is vehetik. Ha nem jutunk ki az olimpiára, valószínűleg nem lesz akkora támogatás, és a sportág jövője is megkérdőjeleződik. De senki sem tudja, mi lesz, ez már a politikán múlik.”