Kézilabda: az FTC-vel is összefogott a Pénzügyőr

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.15. 13:05
A Pénzügyőr SE kézilabda-szakosztálya hétfőn stratégiai együttműködési megállapodást kötött az FTC-vel, az Alba Fehérvár KC-val és az Éles Kézilabda Iskolával.

Az Elek Gyula Arénában megtartott aláírási ceremónián Molnár Tamás, a Pénzügyőr SE elnöke elmondta, hogy az utánpótlás-nevelési stratégiájuk részeként létrejött együttműködés keretén belül az FTC fiatal, tehetséges női játékosainak lehetőségük lesz a másodosztályú (NB I/B) klub színeiben szerepelni.

„Minden megállapodás annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, vagyis most a klubokon a sor, hogy megtöltsék azt tartalommal" – fogalmazott.

Jeney Zsolt Ákos, a Ferencváros szakosztályelnöke hozzátette, a partnerséget hamarosan a férfi szakágra is kiterjesztik.

A PSE szintén lehetőséget biztosít az Alba Fehérvár KC fiatal játékosainak, akiknek a szakmai munka színvonala és a másodosztálybeli szereplés jó lehetőség az élvonalba való integrálódáshoz. Balássy Imre, a székesfehérvári klub elnöke azt mondta, örül, hogy azokat a játékosokat sem veszíti el a sportág, akik a tanulást választják az élsport helyett.

Az egykori világválogatott Éles József köszönetét fejezte ki, amiért a veszprémi utánpótlás-bázisáról kikerülő és Budapesten továbbtanuló sportolók ugyancsak a Pénzügyőrnél szerepelhetnek, szerinte ez is azt jelzi, hogy a fővárosi kézilabdás paletta egyre szélesedik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik