Kézilabda: a szövetség gyors segítséget nyújt a váciaknak

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 17:46
A Magyar Kézilabda-szövetség szerdai ülésén úgy határozott, hogy „a műhelytámogatás gyorsított kifizetésével igyekszik segíteni a nehéz helyzetben lévő Váci NKSE női csapatát”. A váciaknak azért van szükségük a támogatásra, hogy el tudjanak utazni Párizsba a KEK-negyeddöntő idegenbeli mérkőzésére.

A húsztagú váci küldöttségnek oda-vissza kétmillió forintba kerül a párizsi túra, de ha az első, hazai találkozó költségeit is számítjuk, a negyeddöntős párharc végösszege három és fél millió forint. Kirsner Erika, a Váci NKSE elnöke korábban elmondta a Nemzeti Sportnak, hogy van olyan szurkoló, aki 160 ezer forintot ajánlott fel a klubnak.160 ezer forintot ajánlott fel a klubnak.

Az elnökség szerdán továbbá elfogadta Mocsai Lajos férfi szövetségi kapitány vb-beszámolóját, Kovács Péter, a férfi juniorok szövetségi edzőjének beszámolóját a világbajnoki selejtezőről, a magyar női válogatott 2013. évi felkészülési tervét, az MKSZ Biztonsági szabályzatát és a megyei szövetségi működési szabályzatát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik