Kézilabda: a Szeged 16, a Siófok 11 góllal győzött

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.15. 19:05
null
Bánhidi Bencét nem tudták tartani az orosháziak (Fotó: Frank Yvette/Délmagyarország)
Szombat délután felkészülési mérkőzést vívott a Mol-Pick Szeged férfi és a Siófok női kézilabdacsapata is: Juan Carlos Pastor együttese 16 góllal győzte le az Orosházát (43–27), míg Bent Dahl lányai 11-gyel verték meg az MTK-t.

Akárcsak a Telekom Veszprém, a másik BL-résztvevő magyar férficsapat, a Mol-Pick Szeged is előkészületi meccset játszott szombat délután, a veszprémiekkel ellentétben zárt kapuk mögött – pedig a szegedi szurkolók jól szórakoztak volna, hiszen kedvenceik már az első félidőben gólfesztivált rendeztek, harminc perc után 24–14-re vezettek. A támadójáték hatékonysága nem sokat esett vissza a szünet után sem, a 19–13-as második játékrésznek köszönhetően Mikler Rolandék 43–27-re nyertek az ellen az Orosházával szemben, amelyet a szegediek korábbi játékosa, Ratko Djurkovics irányít.

Ezzel a találkozóval egy időben Siófokon is meccset játszottak, ahol a Bajnokok Ligájába vágyó hazaiak az MTK-t fogadták. A fővárosi kék-fehérek a nyári felkészülési időszakban az FTC-vel (30–37) és a Győri ETO-val (21–42) is összecsaptak korábban, és bizonyára a Siófok elleni meccsből is sokat tanultak, de a szoros első félidő (15–17) után a hajrára elfogyott az erő, így végül nagy különbségű vereséget szenvedtek. Egész pontosan 11 gólosat – a fővárosiaknál ennyiszer volt eredményes Pál Tamara (29–40).

KÉZILABDA
FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

MOL-PICK SZEGED–Orosházi FKSE-Linamar 43–27 (24–14)
Szeged,
Újszegedi sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V: Sándor Gy., Kiss B.
SZEGED: Mikler – Sostaric 5 (1), Kaspárek 5, Zsitnyikov 4, Bánhidi 10, Henigman 3, Källman 4. Csere: Alilovic (kapus), Bombac, Radivojevics 3 (1), Mackovsek 3, Rosta 3, Bodó 1, Kecskés 2 (1), Vetési, Fekete D. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor
OROSHÁZA: Özmusul – Kiss A. 1, Sakic 5, Ushal 6, Kancel, Tóth K. 3, Németh L. 1. Csere: Majdán 1 (kapus), Lele 5, Peskov, Bella 3, Pásztor M., Lászlai 1, Kancel 1. Vezetőedző: Ratko Djurkovics
Hétméteres: 3/3, ill. –
Kiállítás: 6, ill. 4 perc
Forrás: pickhandball.hu

NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SIÓFOK KC–MTK 40–29 (17–15)
Siófok,
Kiss Szilárd Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V: Fekete T., Tóth D.
SIÓFOK: Szikora – Such 4, Tomori 2, Jezic 3, Pena 3, Kobetic 3, Aoustin 4. Csere: Eckerle (k), Hársfalvi 5, Kiss N. 3, Tóth G. 2, Böhme 5, Niombla 1, Snelder 5, Horacek, Wald. Vezetőedző: Bent Dahl
MTK: Suba – Dávid-Azari 2, Marincsák 4, Pál T. 11, Pelczéder 2, Szöllősi-Zácsik, Sallai. Csere: Győri (k), Bujdosó-Gerháth 2, Szabados 1, Sári 1, Juhász E., Dakos 6, Bartos, Szekerczés. Vezetőedző: Golovin Vlagyimir
Hétméteres: 1/1, ill. 4/4
Kiállítás: 14, ill. 4 perc
Forrás: siofokkc.hu

Aki szeretné, itt teljes egészében megnézheti a Siófok–MTK mérkőzést

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik