Sterbik Árpád elköszön az aktív pályafutástól (Fotó: Szabó Miklós)

 

A 40 éves kiválóság már januárban megszellőztette, hogy szerződése lejártával, az idény végén visszavonul, a koronavírus-járvány miatt erre korábban sor kerülhet – előfordulhat, hogy a Tatabánya elleni magyar bajnokin szerepelt utolsó alkalommal tétmérkőzésen pályafutása során.

„A döntésemet már a járvány kezdete előtt meghoztam, a koronavírus csak felgyorsította a dolgokat. A legrosszabb a jelenlegi helyzetben a bizonytalanság, nem vehetjük biztosra, hogy mikor folytatódik az idény, vagy egyáltalán befejezzük-e. Most kellett volna folytatódnia a munkának, a levegőben lóg a sorsa mindannak, amiért egész évben dolgoztunk.”

„Rengeteget megkövetel az edzések ismételt elkezdése, különösen az én koromban. Egy vagy két hónap intenzív munkára van szükség ahhoz, hogy egyáltalán gondoljak a játékra a megfelelő szinten. Kicsit olyan vagyok, mint a dízelmotor, idő kell a bemelegedéshez és a működéshez.”

„Gondoltam arra, hogy maradjak egy kicsit, segítek Cuparának és Corralesnek, abban az esetben, ha csak két kapusunk lenne, de három minőségi játékosunk van erre a posztra, így csak edzésen segítem ki őket, ha szükséges. A feleségem nemrégiben megjegyezte, hogy játszhatnék még, és igazat is adtam neki, de hozzátettem, hogy már nem akarok.”

Ami a jövőt illeti, Sterbiknek egyelőre nincs konkrét terve, de bízik benne, hogy több időt tud szentelni másokra.

„A kézilabda nélkül is oly sok dolgot lehet csinálni, egy nap így is túlságosan rövid. Szeretem a bort, van egy kis szőlőskertem a Balaton közelében. Az édesapám foglalkozott borászattal, volt egy kis telkem, ezért úgy döntöttem, én is adok neki egy esélyt. Sok munkával jár, de csak most kezdtem. Emellett beszéltem David Davisszal arról, hogy segítsek a kapusoknak a Veszprémnél.”

Ezek szerint az edzősködés is szóba jöhet?

„Kizárt. Az egyik legnehezebb szakma, folytonos stressz, utazás, nem nekem való. Kapusedzőként lehet keresnivalóm, de nem tudom elképzelni magam vezetőedzőként. Jó, hogy nem szakadok el a sportágtól, de ennyi elég volt a kézilabdából. Belefáradtam az utazásokba és költözésekbe.”

Sterbik 2018 nyarán tért vissza Veszprémbe (ahol korábban 2001 és 2004 között szerepelt), két évre szóló szerződést kötött. A világ- és Európa-bajnok kapus korábban a Ciudad Real, a Barcelona és a Vardar Szkopje kapuját is védte, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes, a SEHA-ligát kétszer nyerte meg, négyszeres macedón és hétszeres spanyol bajnok. De mi volt pályafutása legemlékezetesebb pillanata?

„Nehéz kiválasztani egyet, ezért azt mondom, amelyiket a legjobbnak érzem. Amikor a Ciudad Reallal először megnyertük a Bajnokok Ligáját, az egészen különleges volt. Sohasem éreztem ahhoz hasonlót korábban. Megtapasztalni azt, amiről előtte csupán álmodtál, felejthetetlen. Hasonló volt az 1999-es világbajnokság Jugoszláviával. Tizenkilenc éves debütáló voltam, az edző huszonötezer ember előtt adott lehetőséget a Németország elleni negyedddöntőben. Több okból kifolyólag is büszke vagyok a bronzéremre. Visszatekintve szerencsésnek mondhatom magam, a kézilabdán keresztül rengeteg nagyszerű embert megismertem, a legjobbakkal játszhattam együtt. Csak annyit mondhatok: köszönöm, kézilabda!”