Kézi: „Nem a pénz motivál” – fiatal tehetségek az Elit Programban

Vágólapra másolva!
2018.10.02. 16:29
A Magyar Kézilabda-szövetség 30 fiatal játékossal, valamint klubjaikkal kötött szerződést Elit Programja keretében. A tehetségek speciális képzést kapnak a szövetség szakmai vezetőinek irányításával, akik sajtóbeszélgetés keretében mutatták be a program törekvéseit. Az eseményen három fiatal is részt vett az Elit Programból: Kácsor Gréta a világbajnoki aranyérmes junior-, illetve az ezüstérmes ifjúsági válogatottnak is tagja volt, míg Kuczora Csenge utóbbinak, miközben már mindketten az NB I-es Vác alapemberei. A fiúkat Lukács Péter képviselte, a Ferencváros 16 éves irányítója góllal mutatkozott be az élvonalban a bajnoki címvédő Mol-Pick Szeged ellen. Nézze meg az NSO Tv videóját a sajtóbeszélgetésről!

Zsiga Gyula, az MKSZ szakmai igazgatója hangsúlyozta, újszerű a kezdeményezés, hogy a kiemelkedően tehetséges sportolókat külön menedzselje a szövetség.

„Pilot programot indítottunk, tehát kipróbálás alatt van a rendszer. A sportolókat különböző klubokban, különbözőképpen készítik fel, nemzeti színekben az MKSZ versenyezteti őket a serdülő, az ifjúsági és a junior-válogatottakban. Fontos, hogy a most kiemelt tizenöt fiút és tizenöt lányt kézen fogjuk és elkísérjük őket a juniorkor végéig, és ez által lehetőség szerint a felnőttválogatottság kapujáig. Külön képzést, tanácsokat kapnak a gyerekek a szakágvezetők, Gyurka János és Hajdu János vezetésével.”

„A szövetség 2017 vége óta dolgozik egy tehetséggondozó-program elindításán, hiszen fontos, hogy megtaláljuk a tehetségeket, annak érdekében, hogy a sportolók ne csak korosztályos válogatottként teljesítsenek jól, hanem korosztályváltáskor és a felnőtt korba lépéskor is. Ezt szeretnénk megkönnyíteni, tudományos alapon, sportszakmai és élettani adottságok figyelembe vételével – mondta el Juhász István, az MKSZ kiemelt utánpótlás programvezetője. – Hálót szeretnénk vonni a játékosok köré, tudományos és szakmai szempontból, aminek segítségével a kézilabdázók a klubjaikban hatékonyabban tudnak dolgozni. Szerepe van ebben a Testnevelési Egyetem Terhelés-élettani Laboratóriumában elvégzett eddigi felmérésekben, ezeket a nyert adatokat beépítjük az edzéstervezésbe. A szakmai rész mellett a mentális rész is rendkívül fontos, nagy szerepet szántunk és szánunk a sportpszichológiának. Hétfajta tesztet állítottunk össze a kiválasztott sportolók száma. A szakmai munkát a két szakágvezető végzi majd, a kapott eredmények tanulságait ők építik be a napi edzésmunkába, és folyamatosan monitorozzuk a játékosokat, félévente értékeljük a munkát, be- és ki is lehet kerülni ebből a keretből. A harminc sportoló Gerevich-ösztöndíjat kap havonta, emellett a klubok az MKSZ-től játékosonként évente 3.2 millió forint juttatást kapnak.”

Kácsor Gréta és Kuczora Csenge elmondták, hogy a nyári utánpótlás-sikerek nagy önbizalmat adtak nekik, amit magukkal tudtak vinni a napi klubmunkába Vácon. A folyamatos minőségi munkához nagy segítséget ad az is, hogy részt vesznek az Elit Programban. Hozzájuk csatlakozott Lukács Péter, a Ferencváros 16 esztendős irányítója, aki a felnőtt csapatban szeptember 26-án góllal mutatkozott be a Szeged ellen.

Az Elit programban részt vevő sportolók, fiúk: Bálint Bence (NEKA, született: 2000), Győri Kristóf (NEKA, 2000), Határ Péter (Balatonfüred, 2001), Holdosi Bence (FTC, 2000), Hutvágner Ákos (Balatonfüred, 2003), Ilic Zoran (NEKA, 2002), Khalil Kerim (PLER, 2000), Kovács Dominik (NEKA, 2002), Kőhegyi Ákos (Telekom Veszprém, 2000), Lukács Péter (FTC, 2002), Nkousa Dávid Luc (Telekom Veszprém, 2002), Palasics Miklós (Telekom Veszprém, 2002), Szuharev Lev (Telekom Veszprém, 2000), Vajda Huba (Balatonfüred, 2000), Tóth Péter (NEKA, 2000).

Leányok: Afentaler Sára (Győri Audi ETO KC, 2000), Arany Rebeka (DVSC Schaeffler, 2000), Bánhidi Barbara (NEKA, 2002), Farkas Johanna (Győri Audi ETO KC, 2002), Herczeg Lili (NEKA, 2000), Kácsor Gréta (GVM-Europe-Vác, 2000), Kajdon Blanka (NEKA, 2002), Kovács Anikó (NEKA, 2004), Kuczora Csenge (GVM Europe-Vác, 2000), Mlinkó Zsófia (NEKA, 2003), Pál Tamara (Győri Audi ETO KC, 2000), Schatzl Natalie (Érd, 2000), Tóth Nikolett (MTK Budapest, 2001), Vámos Petra (NEKA, 2000), Varga Emőke (Győri Audi ETO KC, 2000).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik