Kézi: Mindig meg kellett küzdenem mindenért – Háfra Noémi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 13:35
Háfra Noémi még csak 16 éves volt, amikor már bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencváros női kézilabdacsapatával. Tizenkilenc évesen részt vett élete első felnőtt-világbajnokságán, s egy összetartás kivételével folyamatosan tagja volt a korosztályos válogatottaknak. Mégsem vette sosem készpénznek a meghívást. A Sportkrém stábja forgatott az FTC 20 éves balátlövőjével. 

„Sosem foglalkoztam azzal, hogy én nagy tehetség lennék. Mindig örültem, ha meghívót kaptam valamelyik korosztályos válogatottba, mert akkor tudtam, hogy jól csinálom a dolgomat – vallotta be. – Még nyáron is meglepődtem, hogy de jó, ott leszek a junior vébén! Pedig már nagyon régóta a csapat tagja vagyok. Szóval, mindig arra törekszem, hogy megkapjam a behívót, soha semmit nem vettem készpénznek. Mindenért meg kell küzdeni, azt gondolom, ezért is.”

Hogyan látja most önmagát, miképpen élte meg a hazai pályán megnyert junior-világbajnokságot, milyen tetoválást visel a bal alkarján, s mi miatt képes a legtöbbször civakodni húgával, Lucával – erről beszélt az NSO Tv-nek. Ha még többet szeretne megtudni Háfra Noémiről, keresse pénteken a Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik