Kézi: Mikor először felvettem a magyar válogatottas pólót, mosolyogtam – Martín

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.06. 10:09
null
Martín jól érezte magát az első edzésén a magyar válogatottal (Fotó: Reviczky Zsolt, archív)
Az Elek Gábor, Ambros Martín páros szombaton megtartotta első közös edzését a magyar női kézilabda-válogatottnak. Messzemenő következtetést ebből még nem lehet levonni, meg egyébként is csak négy Európa-bajnoki selejtezőre szól a megbízatásuk, de működőképesnek tűnt a felállás.

– Úgy látszik, ha a szükség ráviszi, azért beszél magyarul.

UGYANÚGY LÁTJÁK A KÉZILABDÁT

„Péntek este négy órán át egyeztettünk és terveztünk meg mindent Ambrosszal, és kiderült, hogy szinte mindent egyformán látunk a kézilabdában, nem is volt olyan kérdés, amelyről vitatkoztunk volna. Jól működik a közös munka, de azért ez még nem éles meccshelyzet – azt kell igazán jól megoldanunk” – mondta a másik szövetségi kapitány, Elek Gábor.

– Persze, a vezényszavakat meg a kézilabdás szókincset azért ismerem, csak hát a kiejtésem katasztrófa ˜– mondta Ambros Martín az első edzést követően a Nemzeti Sportnak. – Amikor Győrben a fiatalok a nagycsapattal készülnek, mindig Kovacsics Anikó és Orbán Adrienn fordítja nekik az én magyaromat a „rendes” magyarra, mert ők már tudják, mire gondolok valójában, és most is ők segítenek. Mindenesetre igyekszem.

– Szokatlan látvány Magyarország feliratú pólóban. Érzésre milyen?
– Jó, igazán jó. Amikor először a kezembe fogtam meg felvettem a pólót, mosolyogtam örömömben.

– És válogatott edzést tartani?
– Nagyon élveztem. A lányok figyelmesek, szorgalmasak, akarnak dolgozni, a hangulat is remek.

– Elek Gáborral most úgy dolgoznak együtt, hogy közben mégis egymás ellen? Elvégre az ön védelmének kell megállítania az ő támadóit.
– Ebbe így még nem gondoltam bele, de ez legfeljebb viccek szintjén jön majd elő. Százszázalékosan együttműködünk mindenben, és jól is boldogulunk. Így, hogy egyikünk a védekezést figyeli, másikunk a támadást, olyan, mintha egyszerre két edzést tartanánk, mindketten azonnal tudjuk javítani a hibákat, amelyeket nem vennénk észre, ha egyedül lennénk, és csak az egyik csapatrészre tudnánk koncentrálni.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
BÍRÓ Blanka (Ipress Center-Vác), JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), ORBÁN Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: KOVACSICS Anikó (Győri Audi ETO), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZAMORÁNSKY Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Dunaújvárosi KKA), ZÁCSIK Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok KC), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: ELEK Gábor, Ambros MARTÍN
Edző: SITI Bea

A VÁLOGATOTT PROGRAMJA MÁRCIUSBAN
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK
3. forduló – március 9., 20.30, Koszalin: Lengyelország–Magyarország
4. forduló – március 13., 18.30, Érd: Magyarország–Lengyelország
Az 5. és 6. fordulót júniusban rendezik, a magyar válogatott Szlovákiában szerepel, majd Finnországot fogadja.

A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont (70–44), 2. Lengyelország 4 (52–33), 3. Szlovákia 0 (40–55), 4. Finnország 0 (37–67)
A csoport első két helyezettje, valamint a 7 selejtezőcsoport legjobb harmadik helyezettje vehet részt a 2016 decemberi svédországi Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik