Kézi: Még néhány évig játszom – Görbicz készül a civil életre is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 20:36
Rendkívüli küldöttgyűlést tartott a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ). Az eseményen a küldöttek elfogadták a szövetség új alapszabályát, valamint elnökségi taggá választották Görbicz Anitát, Kirsner Erikát és Nagy Lászlót. Az NSO Tv videóján megmutatjuk, hogyan folyt le a szavazás, illetve beszélgettünk Kocsis Máté mellett Kirsner Erikával és Görbicz Anitával is – a Győr játékosának a jövője is szóba került.

Az MKSZ elnöke, Kocsis Máté szerint ha van sportoló, akiknek szinte kötelesség helyet adni a szövetség elnökségében, akkor az Görbicz Anita és Nagy László.

„Hosszú évek óta nemcsak kiválóságai ennek a sportágnak, de a magyar válogatott csapatkapitányai is voltak. És ebbe a sorba illeszkedik egy korábbi kiváló sportoló is, Kirsner Erika, aki bár nagyszerű kézilabdázó volt, most mégis a kiemelkedő szervezőkészsége hívta őt a szövetség elnökségébe.”

A felkérés után Görbicz Anita első gondolata az volt, hogy vajon csak viccelnek-e vele.

„Természetesen tudtam, hogy komoly ez a felkérés, és egyből azt mondtam, hogy elfogadom, mert egy sportolónak ez hatalmas megtiszteltetés. Nagyon boldog vagyok és egy kicsit büszke is magamra. Megígérem, hogy megpróbálok mindent, amit rám bíznak, százszázalékosan teljesíteni. Szeretném a kézilabdát tovább népszerűsíteni. Az ember így harmincöt év felett már elgondolkozik azon, hogy mi lesz a pályafutása után. Természetesen még kézilabdázni szeretnék, nem kívánom abbahagyni, de szeretnék feladatokat kapni itt az elnökségben, és olyan dolgokat véghez vinni, amik már a civil életemben fognak szerepet játszani. Most azonban még a kézilabda is fontos.”

Amikor arról kérdeztük, meddig tarthat a sportpályafutása, röviden ennyit mondott:

„Még néhány évig biztosan. Remélem legalábbis...”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik