Kovacsics Anikó, a Ferencváros válogatott kézilabdázója (Fotó: Török Attila)

 

Többek között Lékai Máté, Mikler Roland, Kovacsics Anikó, Lukács Viktória és Zácsik Szandra is Bognárék ügyfelei közé tartoznak.

Mint ismert, a Nemzeti Sport először március végén írt arról, hogy költségracionalizálásra készülnek a Veszprémnél és a Szegednél. Szűcs Ernő Péter, a Mol-Pick Szeged elnöke elárulta, a Tisza-parti klubnál a játékosok nem fogadták el az egyesület által javasolt 30 százalékos bércsökkentést, s várhatóan 25 százalékban egyeznek meg. A Telekom Veszprém kedden bejelentette, egységesen 25 százalékkal csökkenti a kézilabdázók és a szakmai stáb tagjainak fizetését.

„Valóban különböző érdekek találkoznak, ám a legnagyobb érdek most az, hogy minél hamarabb legyen kézilabda, mielőbb visszatérjünk a megszokott mederbe – mondta Bognár Nándor. Mindig fontosnak tartottam, hogy példát mutassunk. A játékosokkal sokat beszélgetünk erről, persze mindenki másképp reagál a helyzetre. A nehézségben is szerepet kell vállalnunk. Például három válogatott női kézilabdázóval elárverezett mezekből befolyó összeggel támogatunk egy olyan alapítványt, amely az egészségügyi dolgozók gyermekeinek tanulását segíti, amíg ők a kórházban vannak. Másrészt felajánlottam az általunk képviselt játékosok klubjainak, hogy a vírus miatti átmeneti időszakra lemondok a nekem járó teljes jutalékról. Ezzel is próbálok példát mutatni minden szereplőnek.”

„A játékosok körében is más-más reakciókat vált ki a helyzet. Kovacsics Anikó azt mondta, ha hozzá tud járulni a mielőbbi megoldáshoz azzal, hogy az idén már nem kap fizetést, akkor nem csinál belőle problémát. Mikler Rolanddal pedig úgy döntöttünk, várjuk meg a klub álláspontját. Szerintem az a helyes, ha a klub egységesen kommunikál a játékosokkal. A Szeged eddig és most is kemény tárgyalópartner volt. Érthető, üzleti gondolkodás vezérli. Nincs nagyon helye az érzelmeknek, nem csak a Szeged esetében. Mi csak magyar játékosokkal dolgozunk, egyikőjük sem mondta azt, hogy hallani sem akar a fizetéscsökkentésről. A mértéken lehet vitatkozni. Az azonban nagyon furcsa, amikor egy klub szóba sem áll a játékosaival, s leveleket küldözget, ráadásul olyan kérésekkel, amik – legalábbis számomra – elfogadhatatlanok” – tette hozzá a menedzser.

Körkérdésünkre egyébként a magyar női topklubok úgy reagáltak, egyelőre kivárnak, és vizsgálják a lehetőségeket. További részleteket erről itt olvashatnak!

Lidl az FTC Gyémántfokozatú támogatója