Kemény csoportban a Szeged, még keményebb ágon az FTC a kézi BL-ben

SIMON JÓZSEF (BÉCS), HERCZE KRISTÓF (tudósítás)SIMON JÓZSEF (BÉCS), HERCZE KRISTÓF (tudósítás)
Vágólapra másolva!
2019.06.27. 17:51
null
A sorsolás végeredménye a férfiaknál (Fotó: telekomveszprem.hu)
Kisorsolták a kézilabda Bajnokok Ligája 2019–2020-as idényének csoportbeosztását. A férfiaknál a Mol-Pick Szeged az A-csoportba került, többek között a PSG-vel és a Barcelonával, míg a Telekom Veszprém a B-csoportban szerepel majd a címvédő Vardar Szkopjével és a Kielcével. A nőknél a háromszoros címvédő Győr a szlovén RK Krim Mercatorral, a svéd IK Sävehoffal és a selejtezőtorna győztesével csaphat össze a D-csoportban, a szabadkártyával bejutó FTC pedig a francia Metz, a norvég Vipers Kristiansand és horvát RK Podravka Vegeta ellenfele lesz az A-csoportban.

 

David Davis, a Veszprém edzője
„Az idén nincs halálcsoport, bár nagyon erősek az ellenfeleink, akik közül többekkel a korábbi idényekben is nagy meccseket játszottunk. Az A- és a B-csoport is kiegyensúlyozott, tele csupa tapasztalt együttessel, amelyek közül egyiket sem szabad leírni. A Veszprémnek mindig a végső győzelem a célja, ehhez első lépésként élen kell végeznünk a csoportban.”

Bécsben, a kézilabda európai fővárosában ezúttal nem a kontinentális szövetség (EHF) épülete, hanem az egyik szponzor székháza adott otthont a férfi és a női Bajnokok Ligája csoportsorsolásának – ugyanitt sorsolják pénteken a 2020-as férfi Európa-bajnokság csoportjait is, és ezen az eseményen is érdekelt lesz Magyarország. Mindenesetre a csütörtöki BL-sorsolás eredményét látva a Veszprémnek, a Szegednek, illetve a nőknél a Győrnek és az FTC-nek nehéz utat járva, de lehet esélye a négyes döntőbe jutásra.

„Az utóbbi években megszokott, de már reformra szoruló BL-lebonyolítási rendszerben a 2019–20-as idényben utoljára játszanak a földrész legjobb női és a férficsapatai – válaszolta a Nemzeti Sport érdeklődésére Michael Widerer, az EHF osztrák elnöke. – Az egységesítést szolgáló módosításokról hónapokkal ezelőtt tájékoztattuk a szövetségeket és a klubokat, egyeztettünk a változtatásokról. Ezek lényege, hogy a 2020–21-es idénytől a férfiaknál és a nőknél is többségében a legerősebb nemzeti bajnokságok aranyérmesei szerepelnek, legfeljebb két-három ezüstérmes kaphat helyet a speciális szempontok szerint kiválasztott legjobb tizenhat csapat között. A nőknél és a férfiaknál sem lesz selejtező, két nyolccsapatos csoportban kezdődnek a küzdelmek. Az első és második helyezettek egyből a negyeddöntőbe jutnak, míg a harmadik-hatodik helyezettek keresztbe játszanak a fennmaradó négy helyért, vagyis a nyolcba kerülésért. Az EHF-kupa helyére lép a női és férfi Európa Liga, ennek a rendszere is megújul 2020-ban.”

Carlos Pastor, a Szeged edzője
„A PSG-vel a és a Barcelonával, a két favorittal lesz a legnehezebb dolgunk, de megpróbáljuk megelőzni mindkettőt. A csoportban az élmezőnyben szeretnénk végezni, de az előző idényben megtanultuk, hogy a legélesebb csaták a nyolcad- és a negyeddöntőben következnek..”

A csütörtöki BL-sorsolás előtt már eldőlt, hogy azonos országokat képviselő csapatok nem kerülhetnek azonos csoportba, vagyis a férfiaknál a Veszprém és a Szeged elkerüli egymást. Mivel a kalapok összeállításánál a Veszprém összekerült a Barcelonával, illetve a Szeged a Zaporizzsjával, az is biztos volt, hogy azonos csoportba kerül a Szeged és a katalán, illetve a Veszprém és az ukrán csapat.

Hasonló cipőben járt a két-két francia, német és svéd klub – ezek sem kerültek egy csoportba. A sorsolásnál a sportág két ikonja és nagykövete, a svéd Stefan Lövgren és az 2017–18-ban Győrben légióskodó német Anja Althaus segédkezett.

A Szeged aztán bekerült a két gigász, a PSG és a Barca mellé, majd megkapta a német Flensburgot, a dán Aalborgot, a horvát PPD Zagrebet, a norvég Elverumot és a szlovén Celjét, míg a Veszprém a címvédő Vardar Szkopjével és a Kielcével csaphat össze többek között, de ott van a csoportjában a Meskov Breszt, a Montpellier, a Motor Zaporizzsja, a Porto és a német Kiel is.

Az Európa Liga rendszere
Jövőre az EHF-kupa helyére lép az Európa Liga. Ennek rendszeréről Martin Hausleitner, az EHF főtitkárától kaptunk tájékoztatást. Az osztrák sportdiplomata elmondta, hogy a férfiaknál 12 csapat kiemeltként a csoportkörben kezdi meg szereplést, további 12 együttes pedig kétfordulós selejtezőből kerülhet a csoportokba. Így négy hatcsapatos csoportot alakítanak, és ezekből az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe, és innentől egyenes kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek. A nőknél nem lesz kiemelés, a háromkörös selejtező végén alakul ki a 16 csapatos csoportkör mezőnye. A négy négyes csoportból az első kettő jut a negyeddöntőbe. Miként a BL-ben, az Európa Ligában is négyes döntővel zárul a sorozat a férfiaknál és a nőknél is.

„Az első négy a PSG, a Barca, a Flensburg és a Szeged lehet, de a sorrendre nem mernék fogadni – mondta Mikler Roland, a Veszprémből Szegedre visszaigazoló kapus. – Minél előrébb kellene végezni, hogy egyből a negyeddöntőbe jussunk, vagy a nyolcaddöntőben kicsivel gyengébb ellenfelet kapjunk. A további riválisaink közül a Celjét várom a továbbjutó hatba, a Zagreb egyelőre sötét ló.”

A nőknél a Győr lényegesen könnyebb helyzetben van, mint az FTC, az ágára ugyanis nem került kifejezetten erős együttes – nem úgy a Ferencvároséra, melynek már a csoportja sem lesz egyszerű a Metz, a Vipers Kristiansand és a Podravka Vegeta társaságában, ráadásul az FTC ágán a tavalyi final four négy csapatából három is ott van (a Metzen és a Vipersen kívül az Ambros Martín irányította Rosztov-Don) – kiegészülve a szintén bombaerős román CSM Bucuresti-tel.

„Úgy gondolom, a sorsolás eredményeképp kialakult csoportunk a múlt évhez hasonlóan »könnyebb« ellenfeleket tartogat, mint a többi. Ennek is megvannak a jó és rossz oldalai természetesen. Azt az utat fogjuk követni, amit tavaly is, mindig a soron következő ellenfélre koncentrálunk és a legjobb tudásunk szerint kell szerepelnünk” – idézi Danyi Gábort, a győriek vezetőedzőjét a gárda hivatalos honlapja.

A sorsolás végeredménye a nőknél (Fotó: gyorietokc.hu)
A sorsolás végeredménye a nőknél (Fotó: gyorietokc.hu)

„Szép feladat előtt állunk– vélekedett a fradi.hu-nak Elek Gábor vezetőedző. – A Metz elveszítette két kulcsemberét, de bődületesen jó ott az utánpótlás. A Vipers őszét meghatározhatja Lunde sérülése, viszont nélküle is nagyon komoly csapatról beszélünk. Itthon a francia és a norvég együttest is megverhetjük, az pedig szinte kötelező, hogy a Podravka előtt végezzünk a csoportban és továbbmenjünk a középdöntőbe. Ami az águnkat illeti, várhatóan a bivalyerős Bukarest, a Rosztov-Don és az Esbjerg jut majd tovább. Az egyértelmű, hogy a nehezebb ágra kerültünk, de ez még lehet kedvező is.”

A férfi BL-csoportküzdelmek szeptember 11-től március 1-jéig tartanak, majd a nyolcaddöntő (március 18. és 29 között) és a negyeddöntő (április 25. és május 2. között) következik. A négyes döntőt május 30-31-én rendezik Kölnben.

A női BL-ben a csoportmérkőzések október 4-től november 17-ig tartanak, aztán a középdöntő két hatos csoportjában január 24. és március 8. között, míg az oda-vissza vágós negyeddöntőben április 3 és 12. között küzdenek az együttesek. A négyes döntőbe jutók május 9-10-én – az eddigi egyeztetések szerint – újra Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában találkoznak.

FÉRFI KÉZILABDA BL, 2019–2020
CSOPORTKÖR
A-csoport
PSG Handball (francia)
Barca Lassa (spanyol)
Flensburg-Handewitt (német)
Aalborg Handbold (dán)
MOL-PICK SZEGED (magyar)
HC PPD Zagreb (horvát)
Elverum (norvég)
Celje Pivovarna Lasko (szlovén)

B-csoport
Vardar Szkopje (északmacedón)
TELEKOM VESZPRÉM (magyar)
PGE VIVE Kielce (lengyel)
HC Meskov Breszt (fehérorosz)
Motor Zaporizzsja (ukrán)
Montpellier (francia)
FC Porto Sofarma (portugál)
THW Kiel (német)

C-csoport
IK Sävehof (svéd)
Tatran Presov (szlovák)
Cocks (finn)
Eurofarm Rabotnik (északmacedón)
Bidasoa Irun (spanyol)
Sporting CP (portugál)

D-csoport
CS Dinamo Bucuresti (román)
Csehovszkije Medvegyi (orosz)
Kadetten Schaffhausen (svájci)
IFK Kristianstad (svéd)
Orlen Wisla Plock (lengyel)
GOG (dán)

NŐI KÉZILABDA BL, 2019–2020
CSOPORTKÖR
A-csoport
Metz (francia)
Vipers Kristiansand (norvég)
RK Podravka Vegeta (horvát)
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA

B-csoport
Rosztov-Don (orosz)
Esbjerg (dán)
MKS Perla Lublin (lengyel)
CSM Bucuresti (román)

C-csoport
Valcea (román)
ZSRK Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
SG BBM Bietigheim (német)
Brest Bretagne Handball (francia)

D-csoport
GYŐRI AUDI ETO KC
RK Krim Mercator (szlovén)
IK Sävehof (svéd)
A selejtezőtorna győztese

Selejtező (szeptember 6–8.)
Elődöntők
Rocasa Gran Canaria (spanyol)–DHK Baník Most (cseh)
Kastamonu GSK (török)–ZSORK Jagodina (szerb)
Döntő (szeptember 8.)

ELŐZMÉNYEK

FÉRFI KÉZILABDA BL, 2019–2020
KIEMELÉS AZ A- ÉS B-CSOPORT SORSOLÁSÁRA
Első kalap:
PSG Handball (francia), Vardar Szkopje (északmacedón)
Második kalap: Barca Lassa (spanyol), TELEKOM VESZPRÉM (magyar)
Harmadik kalap: Flensburg-Handewitt (német), PGE VIVE Kielce (lengyel)
Negyedik kalap: HC Meskov Breszt (fehérorosz), Aalborg Handbold (dán)
Ötödik kalap: MOL-PICK SZEGED (magyar), Motor Zaporizzsja (ukrán)
Hatodik kalap: HC PPD Zagreb (horvát), Montpellier (francia)
Hetedik kalap: Elverum (norvég), FC Porto Sofarma (portugál)
Nyolcadik kalap: THW Kiel (német), Celje Pivovarna Lasko (szlovén)

KIEMELÉS A C- ÉS D-CSOPORT SORSOLÁSÁRA
Első kalap:
CS Dinamo Bucuresti (román), IK Sävehof (svéd)
Második kalap: Csehovszkije Medvegyi (orosz), Tatran Presov (szlovák)
Harmadik kalap: Cocks (finn), Kadetten Schaffhausen (svájci)
Negyedik kalap: HC Eurofarm Rabotnik (északmacedón), IFK Kristianstad (svéd)
Ötödik kalap: Bidasoa Irun (spanyol), Orlen Wisla Plock (lengyel)
Hatodik kalap: GOG (dán), Sporting CP (portugál)

NŐI KÉZILABDA BL, 2019–2020

KIEMELÉS A CSOPORTKÖR SORSOLÁSÁRA
Első kalap:
Metz Handball (francia), GYŐRI AUDI ETO KC (magyar), SCM RM Valcea (román), Rosztov-Don (orosz)
Második kalap: Team Esbjerg (dán), ZSRK Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Vipers Kristiansand (norvég), RK Krim Mercator (szlovén)
Harmadik kalap
: RK Podravka Vegeta (horvát), SG BBM Bietigheim (német), MKS Perla Lublin (lengyel), IK Sävehof (svéd)
Negyedik kalap: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA (magyar), CSM Bucuresti (román), Brest Bretagne Handball (francia), a selejtezőtorna győztese

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik