Innen szép nyerni: skandináv kelepcében a franciák (és a mieink is)

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2020.01.09. 09:42
null
A Mikkel Hansen-vezette dán válogatott tavaly Norvégiát győzte le a vb-döntőben (Fotó: AFP)
Ma két-két grazi, illetve trondheimi mérkőzéssel kezdetét veszi a 14. férfi kézilabda Európa-bajnokság, amely több szempontból is újdonságokat hoz, és felülírja az eddigi kontinensviadalok kereteit. Bár a magyar válogatottat a második kalapból sorsolták, megfiatalított csapatunk nehéz torna elé néz: nem elég, hogy az Eb egyik legkiegyensúlyozottabb csoportjába került, de már egy bravúros továbbjutás esetén is borítékolhatóan klasszisokkal tapasztaltabb erőkből álló csapatokkal nézhet szembe. Az Európa-bajnokság érdekes kérdése, hogy a kibővített mezőny mennyire „pezsdíti” meg a csoportkört, az azonban szinte garantálható, hogy a középdöntőtől valódi csúcskézilabda következik. 

 

TRONDHEIMTŐL GRAZIG – A RENDEZÉS

Formabontó Európa-bajnokság következik. Első alkalommal rendezi három ország közösen egy nagy torna vetélkedését (a nőknél lesz majd még hasonló: 2022-ben macedón, montenegrói, szlovén rendezésű Eb, míg egy évvel később a vb-nek Dánia, Norvégia és Svédország ad otthont), ráadásul rögtön egy furcsa trió:Svédország,NorvégiaésAusztria. A hat helyszín (Stockholm, Malmö, Göteborg, Trondheim, Bécs, Graz) közül Bécs és Malmö kiemelt, itt rendezik a középdöntős meccseket, a helyosztókat és a finálét pedig Stockholmban.

Nem is biztos azonban, hogy ez a legfőbb változás, hiszen szakmai szempontból meghatározóbb, hogy először írtak ki 24 válogatott részvételével Európa-bajnokságot. Így érdemi erősségű csapat gyakorlatilag nem maradhatott le a tornáról, ellenben köszönthetünk három újoncot Bosznia-Hercegovina, Lettország és Hollandia révén, Portugália és Svájc pedig 2006 után térhet vissza a kontinens kézilabdaszínpadára.

Fontos azt is tudni, hogy a női világbajnoksággal ellentétben az Eb-n rendelkezésre áll a játékvezetők számára is a videós ismétlőrendszer, illetve a gólvonal-technológia. Gólok esetén egy LED-lámpa jelzi a találatot és segíti a mérkőzés résztvevőit, sőt a szabályos/szabálytalan cserék követésére is van technikai megoldás. Izgalmas újdonság a nézőknek továbbá, hogy a játékosok mozgását követő adatokhoz hozzá lehet férni, valamint a labdába épített chip is „debütál”, ezek eredményeit a televízió mellett várhatóan a közösségi médiás platformokon is élvezni lehet, akárcsak az innovatív kameratechnológiát.

AZ OLIMPIAI HELYZETRŐL...

A tokiói olimpiát rendező Japánt leszámítva 11 csapat jut ki a férfi kézilabdázók olimpiai tornájára is. A kvalifikációs elv hasonló, mint a nőknél, a férfiak esetében azonban annyival könnyebb a helyzet, hogy a kvalifikációs vb megelőzte az Eb-t, így a számolgatás jócskán leegyszerűsödött. Tekintve, hogy a mieink a tavalyi vb-n a 10. helyen zártak, csak az Eb-ről maradt esélyük az olimpiai selejtezőre. Minthogy az Eb-ről két csapat jut el az olimpiai selejtezőre, az esély minimális. Az alábbiakban rövid áttekintés az aktuális helyzetről.

MÁR BIZTOS OLIMPIAI RÉSZTVEVŐK (4 válogatott a 12-ből):
Japán (házigazda), Dánia (világbajnok), Argentína (a Pánamerikai Játékok győztese), Bahrein (az ázsiai kvalifikációs torna győztese)

• A négy válogatotthoz csatlakozik még az Európa-bajnok (ha Dánia, akkor az ezüstérmes) és az Eb ideje alatt rendezett Afrika-bajnokság győztese, majd áprilisban a három olimpiai kvalifikációs torna hat továbbjutója.

MÁR BIZTOS RÉSZTVEVŐJE LEGALÁBB AZ OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS TORNÁNAK (8 válogatott a 12-ből):
Norvégia
(vb-2.), Franciaország (vb-3.), Németország (vb-4.), Svédország (vb-5.), Horvátország (vb-6.), Spanyolország (vb-7.), Chile (Pánamerikai Játékok 2. helyezettje), Dél-Korea (az ázsiai kvalifikációs torna ezüstérmese)

• Fenti csapatokhoz csatlakozik még az Afrika-bajnokság és az Európa-bajnokság 2. és 3. helyezettje, pontosabban utóbbi esetében az a két legjobb válogatott, amelyek eddig még nem kvalifikálták magukat a világbajnokságról az olimpiai selejtezőre.

ISMERŐS BUKTATÓ – A CSOPORT

Selejtezőcsoportja győzteseként Magyarország a második kalapból kapott ellenfelet, ettől függetlenül az egyik legkiegyensúlyozottabb kvartettbe kapott besorolást, miután mindegiyk kalapból a legnehezebbek közül kapott riválist. És tekintve, hogy válogatottunk kerete a tavalyi vb óta átment egy kényszerű fiatalításon – miközben elveszítette akkori leginkább meghatározó játékosait a belső posztokról –, az ellenfelek erősségét eltekintve inkább lefelé lóg ki a csoportból.

Az első ellenfél, Oroszország határozottan ismerős lesz, hiszen a selejtezőkön is szembekerült vele a magyar csapat, és ugyan azt a „párharcot” a mieink nyerték (25–19 idegenben, 23–23 Érden), leginkább ez a fő érv a válogatottunk mellett, még ha az oroszok az elmúlt napokban a spanyolok (24–32) mellett a portugáloktól is kikaptak (25–27). A játékerősség alapján jelenleg egyértelműen a szbornaja felé billen a mérleg: az orosz csapat magját mégiscsak a Bajnokok Ligája-győztes Vardar Szkopje szinte komplett mezőnysora (Tyimur Gyibirov, Szergej Gorbok, Pavel Atman, Gleb Kalaras, Danyiil Siskarjov) adja.

A továbbjutás szempontjából is fontos lesz a szombati fellépés, hiszen a világbajnok Dánia ellen semelyik más csapat sem lesz esélyes: Nikolaj Jacobsen gárdája egyrészt szinte teljesen a vb-győztes keretre épül, másodrészt a franciák (31–30) és a norvégok (28–26) elleni győzelemnél jelezte, hogy máris formában van, harmadrészt Malmőben gyakorlatilag hazai pályán érezheti magát. Rasmus Laugéék még azt is simán elviselhetik, hogy a támadások fazonszabásza, Mikkel Hansennek volt már jobb fél éve az őszinél.

Reményeink szerint az utolsó csoportkörben következő Izland elleni fellépésnek még bőven lesz tétje. A szigetországiak főpróbája nem sikerült túl jól Németország ellen (25–33) és a keretük is volt már acélosabb, ám a rutinos Gudjon Valur Sigurdsson, Alexander Petersson, Björgvin Gústavsson mag Aron Pálmarssonnal és jó pár feltörekvő fiatallal kiegészülve kellemetlen ellenfél lehet bárki számára.

EMLÍTÉS SZINTJÉN
Nem a mieink és az oroszok az egyetlenek, akik a kvalifikáció után újra találkoznak: a horvát, szerb; a francia, portugál és a lett, holland páros is egy selejtezőcsoportban szerepelt.
Az izlandi Eb-gólrekorder, Gudjon Valur Sigurdsson 2000 óta egyetlen kontinensviadalt sem hagyott ki. A 40 éves szélső 270 gólról vág neki a tornának. 1850 gól felett jár címeres mezben, ami világrekord.
Andy Schmid az egyetlen svájci játékos, aki hazája legutóbbi Eb-szereplése (2006) alkalmával is ott volt a mezőnyben. A 36 éves irányító volt amúgy a selejtezők gólkirálya 54 találattal.
A 215 cm-es lett Dainis Kristopans nemcsak a BL mezőnyében emelkedik ki termetével, ő az Eb legmagasabb játékosa is.
A horvát irányító, Igor Karacic bátyja, Ivan a bosnyák nemzeti csapat irányítója, míg öccsük, Goran profi futballkapus bosnyák színekben.
A Bonaventura ikerpár, Charlotte és Julie az Európa-bajnokság egyetlen női játékvezető kettőse.

JÖNNEK A SKANDINÁVOK – AZ ÁG

Az biztos, hogy ha bármilyen szinten életben akarja tartani olimpiai selejtezős álmát a magyar csapat, akkor tovább kell jutnia a csoportból, ám ott jön a neheze, hiszen legjobb eséllyel következhet a másik két skandináv éremaspiráns, Norvégia és Svédország, továbbá Franciaország és Szlovénia. És ha esetleg bukna is valamelyik élcsapat, egészen biztosan nagyon motivált, harcos ellenfél várható – legyen az meglepetésre például valamelyik nagy Eb-visszatérő, az egyre jobb utánpótlására is építő Portugália vagy az Andy Schmiddel nyomuló Svájc.

A házigazda svédeket meghatározó szélsőik (Niclas Ekberg, Mattias Zachrisson, Hampus Wanne) hiánya gátolhatja a nagy hazai robbantásban, a többi poszton viszont rendben vannak. A norvégoknál a csapatkapitány Bjarte Myrhol kiesése a nagy érvágás, ettől függetlenül gyakorlatilag egy Sander Sagosennel kiegészített fél Bundesliga-válogatott alkotna maradandót, és a várakozás a legutóbbi két vb második helye után fokozott. A franciáknál lehet, hogy Michaël Guigou, Luc Abalo, Cédric Sorhaindo, de még akár Nikola Karabatic is utolsó válogatott tornáját játszhatja az olimpiát leszámítva, eközben viszont már olyan 25 év alatti világsztárokra számíthat Didier Dinart, mint Ludovic Fabregas, Nedim Remili, Melvyn Richardson, Romain Lagarde vagy Dika Mem. Piszkosul erős csapat, amelyen nehéz lesz fogást találni. Szlovénia (a mieink jóvoltából) a legutóbbi vb legnagyobb hiányzója volt, a harmadrészt magyarországi légiósokból álló kerete tiszteletet parancsoló. Kérdés, hogy a csapattal szinte még csak ismerkedő Ljubomir Vranjes milyen gyorsan találja meg a hangot játékosaival új állomáshelyén.

NAGY ESÉLYEK ELŐTT – A MÁSIK ÁG

A MAGYAR NB I LÉGIÓSAI A VB-N
Bosznia-Hercegovina: Mirko Herceg (Gyöngyös), Marko Tarabochia (Csurgó, januártól), Vladimir Vranjes (Tatabánya), Mirsad Terzic (Veszprém)
Csehország: Stanislav Kaspárek (Szeged)
Dánia: Rasmus Lauge (Veszprém)
Észak-Macedónia: Dejan Manaszkov (Veszprém)
Horvátország: Luka Stepancic (Szeged)
Montenegró: Bozso Andjelics (Ferencváros), Milos Bozsovics (Tatabánya, januártól PPD Zagreb)
Oroszország: Dmitrij Zsitnyikov (Szeged)
Spanyolország: Joan Canellas (Szeged), Jorge Maqueda (Szeged)
Svédország: Andreas Nilsson (Veszprém)
Szerbia: Vladimir Cupara (Veszprém), Bogdan Radivojevics (Szeged)
Szlovénia: Dean Bombac (Szeged), Nik Henigman (Szeged), Mario Sostaric (Szeged), Blaz Blagotinsek (Veszprém), Borut Mackovsek (Veszprém), Gasper Marguc (Veszprém)
Ukrajna: Jevhen Bujnenko (Orosháza)

Minthogy a skandináv trió és a francia csapat egy ágon szerepel – a mieinkkel együtt –, a felső ág „feltörekvői” előnyben lehetnek nemcsak egy jó szereplés, de a még kiosztandó két olimpiai selejtezős hely szempontjából is.

Az A-csoportból Horvátország nagy esélyt kapott a sorsolással: ugyan állt már acélosabb erőkből is déli szomszédunk, a Luka Cindric, Domagoj Duvnjak, Igor Karacic irányítóhármast bármelyik csapat elfogadná a világon. Ha Lino Cervar csapata érvényesíti a papírformát a „balkáni” csoportban, Szerbia, Montenegró, illetve Fehéroroszország mellett simán bemasírozhat a középdöntőbe, amelyben a B-csoportból verhető ellenfeleket kaphat. Tudniillik úgy jött össze, hogy a Csehország, Észak-Macedónia, Ausztria, Ukrajna kvartettből kettő középdöntős lesz. A négyes lefelé lóg ki az Eb-csoportok közül, így viszont talán nem is lenne meglepő, ha innét kerülne ki a kontinensviadal „meglepetéscsapata",

A C-csoportban viszont összehozta Fortuna Spanyolországot és Németországot, az Eb fordulata lenne, ha a két gigász csatájába beleszólna a két újonc, Hollandia vagy Lettország. Az ibériaiak merítési lehetőségéről két árulkodó momentum: a felkészülési időszakban a spanyol B-válogatott legyőzte Lengyelországot is, az Eb-re utazók közül kidőlő David Balaguer helyére pedig Aleix Gómezt tudta behívni Jordi Ribera – a Barcelona BL-őszének messze legeredményesebb játékosáról van szó… A spanyolok ráadásul remek felkészülésen vannak túl, jó esélyük van az éremszerzésre.

Ebbe persze beleszólnának a németek is, akik szintén nem rossz csapattal utaznak: Christian Prokop kapitány például megengedhette magának, hogy az utolsó szűkítésnél Johannes Gollát, a Bundesliga egyik legjobb beállóját tegye ki. A szombati spanyol–német a francia–norvég mellett a csoportkör egyik csúcsmeccsének ígérkezik, ám az új formátum, a hatszor négycsapatos csoportkör arra is lehetőség ad, hogy a Bajnokok Ligájában nem vagy kevésbé fókuszban lévő arcok is megmutassák magukat. De a „nagyoknak” az igazán tétre menő csaták a középdöntőtől várhatóak.

OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ, CSÜTÖRTÖKI MÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT
18.15:
Szerbia–Fehéroroszország
20.30: Horvátország–Montenegró (Tv: Sport1)
C-CSOPORT
18.15:
Németország–Hollandia
20.30: Spanyolország–Lettország

A TELJES MENETRENDET ITT TALÁLJA!

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-RE UTAZÓ KERETE
KAPUSOK:
Andó Arián (Balatonfüred), Mikler Roland (Mol-Pick Szeged), Székely Márton (Telekom Veszprém)
JOBBSZÉLSŐK: Fekete Bálint (Cuenca – Spanyolország), Hornyák Péter (Tatabánya), Tóth Ádám (Budakalász)
JOBBÁTLÖVŐK: Balogh Zsolt (Tatabánya), Bartók Donát (Lemgo – Németország), Máthé Dominik (Balatonfüred)
IRÁNYÍTÓK: Győri Mátyás (Tatabánya), Ubornyák Dávid (Gyöngyös)
BEÁLLÓK: Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Rosta Miklós (Mol-Pick Szeged), Sipos Adrián (Tatabánya)
BALÁTLÖVŐK: Ligetvári Patrik (La Rioja – Spanyolország), Nagy Bence (Ferencváros), Szita Zoltán (Wisla Plock – Lengyelország)
BALSZÉLSŐ: Bóka Bendegúz (Balatonfüred)
Szövetségi kapitány: Gulyás István
Edző: Chema Rodríguez
Csapatmenedzser: Nagy László

FÉRFI KÉZILABDA EB (január 9–26., Ausztria, Norvégia, Svédország)
A CSOPORTBEOSZTÁS

A-CSOPORT (Graz): Horvátország, Fehéroroszország, Montenegró, Szerbia
B-CSOPORT (Bécs): Csehország, Észak-Macedónia, Ausztria, Ukrajna
C-CSOPORT (Trondheim): Spanyolország, Németország, Lettország, Hollandia
D-CSOPORT (Trondheim): Franciaország, Norvégia, Portugália, Bosznia-Hercegovina
E-CSOPORT (Malmö): Dánia, MAGYARORSZÁG, Izland, Oroszország
F-CSOPORT (Göteborg): Svédország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország
A csoportok első két helyezettje jut a középdöntőbe. A magyar csapat továbbjutása esetén a D- és F-csoport két-két továbbjutójával mérkőzik a torna második szakaszában. A középdöntős csoportok első két-két helyezettje kerül az elődöntőbe, a 3. helyezettek az Eb 5. helyéért léphetnek pályára.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 11. (szombat), 16.00:
MAGYARORSZÁG–Oroszország (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)
Január 13. (hétfő), 20.30: Dánia–MAGYARORSZÁG (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)
Január 15. (szerda), 18.15: Izland–MAGYARORSZÁG (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)

EGY KIS EB-TÖRTÉNELEM
1994 (helyszín: Portugália): 1. Svédország, 2. Oroszország, 3. Horvátország, ...7. Magyarország
1996 (Spanyolország): 1. Oroszország, 2. Spanyolország, 3. Jugoszlávia, ...10. Magyarország
1998 (Olaszország): 1. Svédország, 2. Spanyolország, 3. Németország, ...6. Magyarország
2000 (Horvátország): 1. Svédország, 2. Oroszország, 3. Spanyolország – Magyarország nem jutott ki
2002 (Svédország): 1. Svédország, 2. Németország, 3. Dánia – Magyarország nem jutott ki
2004 (Szlovénia): 1. Németország, 2. Szlovénia, 3. Dánia, ...9. Magyarország
2006 (Svájc): 1. Franciaország, 2. Spanyolország, 3. Dánia, ...13. Magyarország
2008 (Norvégia): 1. Dánia, 2. Horvátország, 3. Franciaország, ...8. Magyarország
2010 (Ausztria): 1. Franciaország, 2. Horvátország, 3. Izland, ...14. Magyarország
2012 (Szerbia): 1. Dánia, 2. Szerbia, 3. Horvátország, ...8. Magyarország
2014 (Dánia): 1. Franciaország, 2. Dánia, 3. Spanyolország, ... 8. Magyarország
2016 (Lengyelország): 1. Németország, 2. Spanyolország, 3. Horvátország, ...12. Magyarország
2018 (Horvátország): 1. Spanyolország, 2. Svédország, 3. Franciaország, ...14. Magyarország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik