Hendikep, F4, kiesőjelölt: ezek dönthetnek a Győr–Fradi versenyfutásban

Vágólapra másolva!
2018.05.03. 14:42
null
A kétgólos győzelem után Görbicz Anita magyarázza a társainak, hogy ezzel a sikerrel még nem bajnok a csapat (Fotó: Török Attila)
Bár vélhetően a Győri Audi ETO KC több légiósa úgy ünnepelt az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni, két góllal megnyert mérkőzés végét követő pillanatokban, hogy gyakorlatilag megvan a bajnoki cím, valójában nemcsak a gyakorlati nincs még meg, az elméleti sem. A pont kétgólos ETO-siker az addig levezetősnek ígérkező bajnoki meccseket izgalmas gólpárbajjá varázsolhatja: hét meccset érintő, hendikepes futóverseny kezdődik a bajnokságon belül.

 

Ahogy még szerdán feltételes módban fogalmazott a Nemzeti Sport: az ETO pontosan kétgólos győzelmével csavar kerül a történetbe, ugyanis ilyenkoraz egymás elleni eredmények után nem az idegenben lőtt több gól rangsorol a felek közt (mint, mondjuk, a Bajnokok Ligájában), hanem az összgólkülönbség dönt pontegyenlőségnél a bajnokság zárultával. Persze ezzel a kijelentéssel máris feltételezzük azt, hogy az ETO és a Fradi a hátralévő, együttesen hét mérkőzését biztosan megnyeri. Aki ezt az alapvetést nem tudja elfogadni, alighanem jobban is teszi, ha nem olvassa tovább cikkünket, ugyanakkor – a csoda lehetőségét nem elvitatva – az eddigi eredmények egyrészt tökéletesen alátámasztják e feltételezést, másrészt ha születik is hatalmas meglepetés, az gyakorlatilag rögtön sutba is vág minden számolgatást.

Szóval a helyzet az, hogy a bajnoki címet a jobb gólkülönbség dönti el, ez a Győrnek jelenleg +235, a Fradinak pedig +220. Viszont a címvédőnek már csak három meccse van hátra, az üldöző népligetieknek pedig négy. Egészen pontosan így néz ki a hátralévő program a két csapat számára:

A GYŐRI ETO ÉS A FERENCVÁROS SZEZONBELI PROGRAMJA A JELENLEGI ÁLLÁS SZERINT
Május 5.:Győri Audi ETO KC–Alba Fehérvár (8., 20)
FTC-Rail Cargo Hungaria–Kisvárda (7., 16)
Május 9.:Békéscsaba (11., 3)FTC-Rail Cargo Hungaria
(Május 12–13.:Bajnokok Ligája Final Four – elődöntő: Győri Audi ETO KC –CSM Bucuresti + döntő vagy bronzmérkőzés)
Május 19.:Budaörs (10., 13)Győri Audi ETO KC
Május 20.:Kecskemét (13., 20)FTC-Rail Cargo Hungaria
Május 23.:FTC-Rail Cargo Hungaria–Vác (6., 6)
Győri Audi ETO KC–Békéscsaba (11., 9)
A két éllovas ellenfelei mögött azt tüntettük fel zárójelben, hogy jelenleg melyik pozíciót foglalják el a bajnokságban, illetve a pontvadászat első körében milyen különbséggel nyert ellenük a Győri ETO, illetve a Ferencváros.

MENNYI AZ A 15 GÓL FÓR?

Az egyértelmű, hogy a 15 gólos fórral ha másként nem is, lélektanilag Görbicz Anitáéknál van az előny. Már csak azért is, mert 15 gólos hendikepről indulni akkor sem könnyű feladat, ha éppenséggel kiesőjelölt az ellenfél. A két csapat – egymás elleni mérkőzéseiket nem számolva eddig átlagban szinte ugyanannyival nyerte a bajnokijait: a Fradi pontosan 11 góllal, az ETO 11.19-cel. De ha tovább matekozunk, akkor kiderül, hogy a világbajnokság óta ugyanez az átlag a Fradinál 11.76, míg a Győrnél 10.36... Mostantól persze a minimális különbség is számít, hiszen tényleg minden egyes gól – kihagyott hetes vagy ziccer, dudaszó előtt vagy után célba érő lövés – megjelenik a végelszámolásnál.

Azt is meg kell jegyezni, hogy mostantól biztosan más lesz a hozzáállás a felek részéről fejben, mint eddig. „Az utolsó perceket öt saját nevelésű fiatal játékossal játszottuk le, ez kuriózum a klub történetében" – mondta teljesen jogos büszkeséggel a hangjában a parkettbe döngölt Érd elleni mérkőzés után Elek Gábor. A hátralévő négy fellépésen viszont aligha engedheti meg magának, hogy ne a legjobb csapatát küldje pályára akár a leggyengébb ellenféllel szemben sem.

De a másik oldalról is hozhatunk példát: februárban a Győri ETO a Vasas elleni meccsén (ezután jelentette be Ambros Martín, hogy távozik a szezon végén) Afentáler Sára, Fodor Csenge, Pál Tamara, Varga Emőke összesen szerzett 6 góljával, takaréklángon égve győzött az Elektromos-csarnokban. Vajon pályára kerülnek-e még a fiatalok a szezonban?

SORSOLÁS ITT ÉS OTT

A papírforma alapján ha csak a két pontot tekintenénk célnak, azt mondhatnánk, hogy egyik hátralévő ellenfél sem jelenthet különösebb gondot egyik bajnokjelöltnek sem. Bár szigorúan a számok és a jelenlegi állás alapján a Fradi még két felsőházi ellenféllel is találkozik, míg az ETO eggyel sem, a Vác és a Kisvárda játékerőben nem sokban különbözik a Fehérvártól. Minthogy azonban az előbbiekben jól kifejtettük, hogy minden gól számít, ezért afelé hajlunk, hogy a Ferencvárosnak ebből a szempontból egy hajszállal mégis nehezebb dolga van.

Játékerő alapján a Fradi következő ellenfele, a Kisvárda lehetne a legveszélyesebb a népligetiekre. A légiósokkal felturbózott nyírségiek négyes vereségsorozatot görgetnek maguk előtt a bajnokságban, viszont ritkán adják könnyen a bőrüket, a győriek nemrégiben nyolccal nyertek ellenük idegenben, novemberben viszont „csak" néggyel győzték le őket. Elek Gábor csapatának ugyanakkor januárban feküdt a keleti végen a játék: 34–18-ra nyert Kisvárdán (az volt Mátéfi Eszter utolsó bajnokija, a következő, Váctól elszenvedett Magyar Kupa-vereség után közös megegyezéssel távozott).

Persze ha pozitív előjeleket kell sorolni, akkor az ETO-nak van mihez nyúlnia: a győriek következő ellenfelük, a Fehérvár otthonában 20 góllal nyertek az év elején, de a Budaörs (+13) és a Békéscsaba (+9) elleni fellépést is könnyedén tudták le a pontvadászat első felében.

A Békéscsaba szerepe több szempontból is érdekes a folytatásban: egyrészt mindkét csapatnak ellenfele lesz még, másrészt a szezon legelején a Fradi szezonbeli egyik legrosszabb meccsét játszotta a viharsarkiak ellen, szünetben hazai pályán ötgólos hátrányban is volt, és csak hárommal nyert.

Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy a két gigász csatáját viszont legalább annyira befolyásolhatja saját teljesítménye, mint aktuális ellenfeleik „ellenálló-képessége”. Fontos látni, hogy hátralévő ellenfeleik számára szinte csak fontosabb meccsek vannak hátra, mint a nagyok elleni: a Csaba számára például a jövő heti meccs előtt sokkal fontosabb, hogy szombaton ponto(ka)t szerezzen az MTK otthonában és biztossá tegye a bennmaradást, mint hogy önmagához képest bravúros eredménnyel újra csak mínusz hármon tartsa a Fradit. Ezek mellett pedig még olyan „csemegekérdések” is adódnak, mint hogy Zácsik Szandra és a Budaörs teszi-e oda magát jobban az ETO ellen vagy Németh András váci csikócsapata a Fradi ellen. Vagy: az élvonaltól jó eséllyel búcsúzó Kecskemét hány percig tudja majd felvenni a BL-negyeddöntős FTC tempóját? Kérdések, amelyek a bajnoki cím sorsát befolyásolhatják. De van itt más is…

HOGY SZÓL A KIÍRÁS? GÓLKÜLÖNBSÉG, TÖBB LŐTT GÓL, SORSOLÁS

Idézet a Magyar Kézilabda-szövetség 2017–2018-as szezonra kiadott, NB I-es bajnokságra vonatkozó rendjéből:
"5. Ezért amennyiben két csapatnak van ugyanannyi pontja és az egymás elleni mérkőzésük gólkülönbsége 0, akkor a helyezést az adott és kapott gólok közötti különbség határozza meg, valamennyi mérkőzést alapul véve. Csak azokat a mérkőzéseket kell itt figyelembe venni, amelyeket ugyanazon ellenfelek ellen játszott a két csapat, és amelyek eredményei pályán dőltek el.

6. Ha két vagy több csapat pontszáma, egymás közötti eredménye és gólkülönbsége is egyezik, akkor az a csapat kerül előbbre, amelyik az összes mérkőzést figyelembe véve (lásd az 5. pont) több gólt dobott.

7. Amennyiben az összes azonos ellenfél ellen azonos számú gólt dobtak, akkor az ezeken a mérkőzéseken több győzelmet szerző csapat végez előrébb.

8. Amennyiben a fenti szempontok alapján nem lehet eldönteni melyik csapat végez előrébb, akkor sorsolással kell azt eldönteni."

A FINAL FOUR-FAKTOR

Vagy nevezzük inkább fáradtságskálának? Esetleg Ambros Martín-tényezőnek?

Ki ne tudná, hogy bő másfél hét múlva a Győri ETO a Bajnokok Ligája-serleg megvédéséért lép pályára a Papp László Budapest Sportarénában. Miközben a Ferencváros játékosai – még az is lehet, hogy a BS lelátóin szurkolva – rápihennek az utolsó két bajnoki gólgyártására, a győriek Európa legjobb csapatai közül kettővel mérkőznek az év legfontosabb klubtornáján. Elek Gábor nagyon sportszerűen sok sikert kívánt a riválisnak a final fourra, ám legalább magában biztosan hozzátette: „és két fárasztó meccset."

És minthogy úton-útfélen látjuk, hogy a kézilabda mennyire fejjáték, Győrben bizonyosan nem lehet majd elvonatkoztatni attól, hogy a BL-hétvégének hatása lesz a bajnoki meccsekre. Válhat feldolgozhatatlanná egy vereség, ami működhet sebességgátlóként a következőn, vagy jóllakottá tehet egy nagy siker. Ám dolgozhat a dac, ha nem sül el jól a final four, és szárnyat is adhat az utolsó meccsekre, ha ismét Győrbe viszik a trófeát. Mindezt tetézi, hogy Ambros Martínnak ez az utolsó hónapja a zöld-fehéreknél, és akár így, akár úgy, győri pecsétje erősségén meglátszik majd a búcsúzó szezon eredményessége.

S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ilyen terhelésnél, ilyen intenzitás mellett a sérülésveszély az általánosnál is gyakoribb. Ha valahol, Győrben ezt nem kell ecsetelni, ám remélhetőleg most már tényleg Jana Knedlíková bokaszalag-szakadása volt a szezon utolsó súlyos sérülése (jobbszélső poszton Győrben így gyakorlatilag Bódi Bernadettnek egyedül kell megoldani a hátralévő heteket). De az elmúlt hetekben a Fradinál is tapasztalhattuk, hogy ilyen-olyan okokból például Kovacsics Anikónak, Nerea Penának vagy Mészáros Reának is kellett kihagynia meccse(ke)t.

Háfra Noémiék nagy csatát vívtak a címvédővel (Fotó: Török Attila)
Háfra Noémiék nagy csatát vívtak a címvédővel (Fotó: Török Attila)

 

„EZ ÁLOMFORGATÓKÖNYV”

„A szabálykönyvünk már hosszú ideje úgy rendelkezik, hogy oda-vissza vágós alapon lebonyolított bajnokság esetén ha a végelszámolásnál két azonos ponttal álló csapatnál az egymás elleni mérkőzések gólkülönbsége nulla, akkor az összgólkülönbség dönt közöttük – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Novák András, a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára. – Mindig is így volt, csak ritkán alakult ki hasonló helyzet [Hogy mennyire ritkán, arról lejjebb olvashatnak – a szerk.]. Ez a legigazságosabb rendszer, mert az egész éves teljesítményt honorálja, és nem fordulhat elő olyan, hogy valaki egy meccset feladjon. Egyébként sem tartok attól, hogy a hátralevő fordulókban valamelyik csapat ne tenné oda magát, és feltett kézzel lépne pályára, ez nem jellemző a női bajnokságra. Az az állapot jött létre az idei kiírásban, hogy még a legutolsó meccseknek is jelentős tétjük van. A magyar kézilabda szempontjából nézve ez álomforgatókönyv."

Ami az utolsó fordulók időbeosztását illeti, a jelenlegi állapot szerint az utolsó előtti körben az FTC egy nappal később játszana, mint a Győr, míg a záró fordulóban egy órával korábban kezdődne a meccse. Ez azonban aligha marad így, a bajnokság versenykiírása is rendelkezik a helyzetről: „Az alapszakasz utolsó két fordulójának mérkőzéskezdési időpontját nem lehet későbbre jelenteni, mint a megadott játéknap 18.00 óra. A versenyalbizottság rendelkezhet arról, hogy ezeket a fordulókat azonos napon és időpontban kell lejátszani, ha azok a bajnokságban való helyezést befolyásolhatják.”

Novák András elmondta, már megkezdték a tárgyalásokat az érintettekkel, és napokon belül megszülethet a végleges döntés. „Mind a két csapat beleegyezésével szeretnénk a további meccseket egy időpontra hozni, természetesen ehhez az ellenfelekkel és a televízióval is még egyeztetnünk kell. Az biztos, hogy az utolsó fordulóban mindenképpen azonos időpontban kell kezdődniük a mérkőzéseknek."

DE TÖRTÉNT-E MÁR ILYEN?

Bár a bajnoki finálék időszakában (az előző szezont megelőzően, 2010-től 2016-ig) kódolva volt az utolsó meccses bajnokavatás, azelőtt is előfordult többször ilyen, a 2000-es években például háromszor is. A négycsapatos rájátszások (körmérkőzéses alapon) rendszerében 2005-ben és 2007-ben is csak az utolsó forduló hozta meg a bajnokavatást. Előbbi esetben a Görbicz mellett Aurelia Bradeanu és Simona Gogirla fémjelezte ETO hazai pályán ütötte ki a korábbi uralkodó Dunaferrt és utasította maga mögé egy ponttal ellenfelét, míg két évvel később a Fradi drámai végjáték után egy góllal múlta felül a Győrt a Népligetben, miközben az iksz már a Győrnek lett volna jó, s az utolsó másodpercben Ana Djokics lövése kifelé pattant a kapufáról (és síp sem harsant hetest ítélve). 2002-ben szintén az utolsó mérkőzés döntött: a Fradi tizedik bajnoki címéhez az utolsó fordulóban a Dunaferr legyőzése kellett Németh András csapatának, és Farkas Ágnesék a 3027-es sikerrel, jobb egymás elleni eredmény következtében ünnepelhettek is.

A női kézilabda-tabellákat végigböngészve ugyanakkor korábbról két olyan évet is találtunk, amikor pontazonossággal végzett az élen két csapat. 1972-ben a Vasas és a Fradi futott versenyt egymással, és miután a 24. fordulóban a ferencvárosiak 6–5-re legyőzték a riválist, amivel pontszámban beérték, úgy tűnt, jobb gólkülönbséggel sikerül megnyerniük az aranyérmet.

 

Az utolsó forduló előtt a Fradi +5-tel állt, és 12–10-es győzelmet aratott az Ózdi Kohász felett. A Fleck Ottó irányította Vasas azonban 17–9-re legyőzte a Laurencz László vezette Bakony Vegyészt, így +159-cel zárt, azaz a Fradit (+158) egy góllal megelőzve megnyerte a bajnokságot.

1983-ban a Bp. Spartacus SC és a Bakony Vegyész TC harcolt a bajnoki címért, az utolsó, 26. forduló előtt a veszprémiek álltak az élen két pont előnnyel. Azonban az élmezőnyhöz tartozó Békéscsaba otthonában zárták a bajnokságot, és 9–9-es félidő után 24–19-re kikaptak.

A Spartacus simán hozta a hazai, DMVSC elleni meccset (29–21), így mindkét csapat 41 ponttal zárta a szezont. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak, és ebben a fővárosiak voltak a jobbak. (Bp. Spartacus–Bakony Vegyész 20–23 és 26–21)

A Népsport akkor címlapja:

 

NŐI KÉZILABDA NB I, 2017-2018, AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC23221739–504+23544
2. FTC-Rail Cargo Hungaria22211717–497+22042
3. Érd23185666–560+10636
4. Dunaújvárosi KKA231517641–566+7531
5. Siófok KC231418651–619+3229
6. Váci NKSE23149728–641+8728
7. Kisvárdai KC SE2312110551–555–425
8. Alba Fehérvár KC238411617–633–1620
9. DVSC-TVP239113584–628–4419
10. Budaörsi KC238114631–682–5117
11. Békéscsabai ENKSE22517554–673–11910
12. MTK Budapest233317567–682–1159
13. Kecskeméti NKSE233119536–716–1807
14. Vasas SC231121516–742–2263
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik