Férfi kézilabda: Mocsai a hétvégéig vár választ Nagy Lászlótól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.26. 12:33
A hétvégéig vár határozott választ a barcelonai Nagy Lászlótól Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai igazgatója, hogy az átlövő vállalja-e a szlovénok elleni, júniusi két világbajnoki selejtezőn a szereplést.

A csapat szerdai, veszprémi sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a 39 esztendős Pérez Carlos szintén vasárnapig ad választ, játszik-e a kvalifikációs találkozókon. Sinka László, a magyar szövetség elnöke elmondta: a felkészülés jegyében a válogatott június 5-én a vajdasági Nagybecskereken (Zrenjanin) megmérkőzik a szerbekkel. A csapat szerdai, veszprémi sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a 39 esztendős Pérez Carlos szintén vasárnapig ad választ, játszik-e a kvalifikációs találkozókon. Sinka László, a magyar szövetség elnöke elmondta: a felkészülés jegyében a válogatott június 5-én a vajdasági Nagybecskereken (Zrenjanin) megmérkőzik a szerbekkel.

A részletekről itt olvashat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik