Férfi kézilabda: Nincs kapitánykérdés – Kocsis Máté

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.21. 19:19
null
Ljubomir Vranjes folytathatja a munkát a válogatott élén (Fotó: AFP)
Ugyan a Magyar Kézilabda-szövetség korábbi közleményében azt írta, hogy „csalódást okozott Ljubomir Vranjes bemutatkozása is”, Kocsis Máté, a szövetség elnöke az origo.hu-nak adott interjújában elmondta, a svéd szakember továbbra is élvezi a bizalmat.

 

Mint ismert, a válogatott három vereséggel fejezte be az Európa-bajnokságot, és a kudarcot jelentő kontinenstorna után a Magyar Kézilabda-szövetség közleményben ismerte el, hogy Ljubomir Vranjes bemutatkozása is csalódást okozott. Ebből sokan arra következtethettek, hogy megrendült a bizalom a kapitányban, ám Kocsis Máté eloszlatta a kételyeket.

A magyar férfi kézilabda-válogatottnál nincs kapitánykérdés – mondta el a szövetség elnöke az Origónak. – Ljubomir Vranjes a világ egyik legjobb és legfelkészültebb szakembere, Marosi László javaslatára nem véletlenül döntöttünk mellette, örülünk, hogy itt van. Nem kapott selyemzsinórt, még akkor sem, ha néhányan ezt olvasták ki a szövetség közleményéből.

Vranjes mindent tud a kézilabdáról, szerintem konkrétan egy zseni – folytatta Kocsis. – Eredményei, tudása, személyisége, profizmusa és a reálisan kitűzött célok reménytelivé tették az Eb-t, sőt volt, aki csodát is várt. Ehhez képest a minimális elvárás – miszerint hat mérkőzést játsszon a csapat – alulmúlása, sőt a nullapontos kiesés igenis csalódás volt mindenkinek. A csalódottság nem számon kérhető senkin, szakmai viták pedig mindig lesznek. De félreértés ne essék, Ljubomir Vranjessel megyünk tovább.”

Az elnök azt is elmondta, a szövetség javasolni fogja a svéd szakembernek, hogy vegyen maga mellé olyan edzőt, aki képes áthidalni az esetleges kommunikációs problémákat.

A Digi Sport Sport 24 című műsorában Zsiga Gyula, a szövetség szakmai igazgatója is megerősítette, hogy Vranjes pozíciója nincs veszélyben, valamint azt is elmondta, szerinte ki segíthetne nagyot a válogatotton.

„Nagy Lacinak a védekezésben való szerepe az, ami nagyon nagy magabiztosságot adott eddig is, és ha úgy gondolná esetleg, hogy erre a selejtezőre még visszaszállna, az nagy segítség volna. Hiszen láthattuk, hogy ő nagyon-nagyon hiányzott a védekezés tengelyéből.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik