Férfi kézilabda: Faluvégi Rudolf a Nantes-ban folytatja

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2017.03.06. 19:41
null
Faluvégi Rudolf a következő idénytől a Nantes-ban lőheti a gólokat (Fotó: Földi D. Attila)
Boldogan újságolta a Nemzeti Sportnak a csurgói Faluvégi Rudolf, hogy karrierjét két évig a francia Nantes kézilabdacsapatában, világklasszisok között folytatja.

 

A PSG NYOMÁBAN VANNAK
A Nantes 16 forduló után a második helyen áll a francia bajnokságban, egy ponttal lemaradva a PSG-től. Az 1953-ban alapított klub a Bajnokok Ligája mostani kiírásában megnyerte a D-csoportot, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén pedig 31–25-re győzött a La Rioja otthonában.

A közelmúltban jelentette be a Nantes, hogy leigazolta a Barcelonától érkező macedón jobbátlövőt, a 36 éves Kiril Lazarovot, valamint a francia balszélsőt, a dunkerque-i Julian Emonet-t. Hétfőn pedig aláírt a klubhoz Faluvégi Rudolf, a Csurgó 23 éves irányítója, akinek szerződése idény nyártól két szezonra szól.

„Még nem is merem igazán elhinni a nagyon jó hírt, hogy a francia bajnokság és a Bajnokok Ligája egyik kiemelkedő csapatába kerülök – mondta a Nemzeti Sportnak a klubedzője, Sótonyi László szerint is kiemelkedően tehetséges irányító. – Alig két hete szólt a menedzserem, Szörnyi Attila, hogy minden korábbi külföldi ajánlatomnál kedvezőbbet kínálnak a nantes-i vezetők, akiknek nem is kellett sokat várni a válaszomra. Megbeszéltem a családommal és a barátnőmmel is, hogy miként döntsek, majd igent mondtam.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik