Férfi kézi BL: a Szeged elnöke sajnálja; Mikler szerint felháborító

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 15:27
null
A Szeged elnöke sajnálja, hogy nem a csapatok érdekeit tartották szem előtt (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
Mint arról beszámoltunk, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottságának döntése értelmében a Telekom Veszprém bejutott a férfi Bajnokok Ligája decemberre halasztott négyes döntőjébe, míg a csoportja harmadik helyén záró Mol-Pick Szeged elesett a lehetőségtől, hogy ott legyen a kölni final fourban. A döntést Szűcs Ernő Péter, a szegedi együttes elnöke szűkszavúan kommentálta a Nemzeti Sportnak.

 

Mint ismert, a férfiaknál az a döntés született, hogy a december 28–29-re halasztott kölni négyes döntőben a B-csoport második helyén záró Veszprém a német Kiellel, a spanyol Barcával és a francia PSG-vel szerepelhet, míg az A jelű nyolcas harmadik helyén végző Szeged búcsúzni kényszerül a sorozattól.

„Sajnálom, hogy ezzel a döntéssel nem a csapatok, hanem az EHF érdekeit tartották szem előtt” – kommentálta a Nemzeti Sportnak szűkszavúan a határozatot a Mol-Pick Szeged elnöke, Szűcs Ernő Péter.

Bánhidi Bence, a Mol-Pick Szeged és férfiválogatott beállója szerint sok kérdést felvet a döntés.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Már azt erősnek éreztem, amikor az EHF előállt a javaslatával: decemberben, a két ünnep között final fourt rendezni? Először azt gondoltam, ez csak egy légből kapott ötlet, hogy megnyugodjanak a kedélyek. Még most sem értem, hogy mi lesz a klubot váltó játékosokkal. A még mindig párizsi Sander Sagosen tényleg a Kiel csapatában fog pályára lépni Kölnben? Ez a döntés számomra csakis a pénzről szól. A válogatottal kapcsolatban még semmit nem tudok, a következő szezon teljesen átalakul. Ami biztos: karácsony után nekünk nem kell a négyes döntőre utazni, maximum nézőként” – mondta Bánhidi.

Mikler Roland kevésbé fogalmazott visszafogottan.

„Nagyon felháborító, és bízom benne, hogy ez valami áprilisi tréfa. Nem tudom hova tenni” – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak a szegediek válogatott kapusa. Hozzátette, ha már megrendezik a folytatást, akkor rendezzék meg úgy, ahogyan annak lennie kell, és játsszák le egymás ellen a mérkőzéseket azok a csapatok, amelyek előtt még nyitva áll a kapu a négyes döntőbe jutásra, hiszen az egész szezonban azért küzdöttek.

„Miért veszik el a lehetőséget azoktól a csapatoktól, amelyek előtt még nyitott lett volna a kapu? Nagyon szép, hogy a két csoport első két helyezettje megy a négyes döntőbe, de hol korrekt ez? Felháborító" – hangsúlyozta.

Mikler hozzáfűzte, természetesen örül, hogy a válogatott ott lehet a jövő januári egyiptomi világbajnokságon, de a klubcsapatukkal történtek most sokkal aktuálisabbak számukra.

EHF Champions League

Season 2019/20 update : The quarter-finals' playing dates ... in June are cancelled. EHF and EHF Marketing are checking the possibilities of playing the QFs together with the DELO WOMEN'S on 3, 5 and 6 September. More information on: http://ehfcl.com/.../Information_on_the_f...



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik