Férfi kézilabda: a Szeged is július közepén kezd

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 16:45
null
A Veszprémhez hasonlóan a Szeged is július közepén kezdi meg a felkészülést (Fotó: Tumbász Hédi)
Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta, hogy jelenleg egyéni edzéseket végeznek a játékosok, július közepén találkoznak ismét, majd a hónap második felében a szlovéniai Roglára utaznak magaslati edzőtáborba.

 

A klubvezető hozzátette, jó néhány külföldi kézilabdázójuk Szegeden maradt a koronavírus-járvány ideje alatt, de lassacskán ők is hazatérnek néhány hétre.

A keretből csak a spanyol Jorge Maqueda és a horvát Alen Blazevic távozott, a szlovén Borut Mackovsek pedig érkezett.

Szűcs Ernő Péter ennek kapcsán úgy fogalmazott, ha nagy a fluktuáció egy csapatnál, akkor a különböző taktikai elemek elsajátítása és az összeszokottság kialakulása hosszabb időbe telik, „úgyhogy nekünk ez kifejezetten jó”.

Hangsúlyozta, a csapat célja a következő idényben is a bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése lesz, a Bajnokok Ligájában pedig a négyes döntőbe jutás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik