Férfi kézi: Vranjest Wolffról és Mahéról is kérdezték

Vágólapra másolva!
2017.06.17. 16:08
A Telekom Veszprém és a magyar férfi kézilabda-válogatott irányítását átvevő Ljubomir Vranjes egy interjúban beszélt a bakonyiakkal a közelmúltban szóba hozott Andreas Wolffról és a jövő nyáron érkező Kentin Mahéról.

Mint ismert, Andreas Wolff elhagyná a THW Kielt, a 26 éves kapus kapcsán a Veszprémet is felhozták lehetséges célpontként. Vranjes a Flensburg Avisnak adott interjúban reagált a pletykára.Mint ismert, Andreas Wolff elhagyná a THW Kielt, a 26 éves kapus kapcsán a Veszprémet is felhozták lehetséges célpontként. Vranjes a Flensburg Avisnak adott interjúban reagált a pletykára.

„Andreas Wolff nagyon jó kapus. Világosan elmondta, hogy távozni akar. A probléma, hogy az ő elképzelése és más európai csapatok felfogása nem egyezik meg. Hónapokkal ezelőtt érdeklődtünk iránta, de konkrét tárgyalásig nem jutottunk el, mondom ezt már a Veszprém edzőjeként. Hogy a Flensburg hogyan viszonyul most a témához, azt nem tudom” – mondta Vranjes, akitől azt is megkérdezték, elképzelhető-e, hogy a szintén 26 éves, irányító-szélső, Kentin Mahé már az idén nyáron csatlakozik a Veszprémhez.

„Már huszonegy játékosom van Veszprémben, ami nagyon sok. Mathé nagyon jó játékos, de huszonkét kézilabdázóra már nincs szükségem. Megígértem magamnak, hogy nem fogok a Flensburgtól igazolni, még egy év elteltével sem. Ha azonban egy olyan játékos, akit felépítettem, jönni szeretne utánam, hogy ismét együtt dolgozzunk, akkor talán nem mondok neki nemet. Viszont egyikükhöz sem fogok odamenni és rábeszélni, hogy jöjjenek a Veszprémbe.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik